Nemi erőszak esetén elfogadható lehet az esemény utáni tabletta Németországban

2013. február 19. 06:11

Elfogadható megoldás lehet megerőszakolt nők esetében az úgynevezett esemény utáni fogamzásgátló tabletta alkalmazása - jelezte hétfőn a német katolikus püspöki konferencia elnöke.

2013. február 19. 06:11

Robert Zollitsch freiburgi érsek a testület tanácskozása előtt a bajor tartományi közszolgálati műsorszóró társaságnak (BR) nyilatkozva elmondta: amennyiben az eszmecserén „egyértelművé válik, hogy az esemény utáni tablettát kizárólag nemi erőszakot követően szabad alkalmazni, akkor ez megoldás lehet”. Ugyanakkor a katolikus egyház továbbra sem tekinti a tablettát a fogamzásgátlás vagy a családtervezés legitim eszközének – tette hozzá a főpap.

A kérdés azt követően merült fel, hogy decemberben két katolikus egyházi fenntartású kölni kórházban megtagadták egy megerőszakolt nő ellátását, arra hivatkozva, hogy a kezelés részeként esemény utáni fogamzásgátló tabletta használatát kellett volna tanácsolni, ami ellentétes a terhesség-megszakítást elutasító katolikus állásponttal. Az eset után a kölni érsekség - az intézmények fenntartója - bocsánatot kért, és hangsúlyozta: tévedés történt, és a nemi erőszak áldozatait pontosan ugyanúgy látják el, mint a nem egyházi fenntartású egészségügyi intézményekben.

Joachim Meisner bíboros, kölni érsek az eset hatására kialakult közéleti vitában január végén jelezte: elfogadható lehet a tabletta alkalmazása nemi erőszak áldozatául esett nőknél, amennyiben a kezelés célja a fogamzásgátlás, nem pedig a már megfogant petesejt beágyazódásának megakadályozása.

Zollitsch érsek az üggyel kapcsolatban az SWR2 regionális közszolgálati rádiónak ugyancsak hétfőn – a püspöki konferencia négynapos trieri ülésének kezdete előtt – nyilatkozva elmondta: előfordul, hogy „amikor hibák történnek, mint Kölnben”, akkor a történtek nyomán meginduló társadalmi diskurzus az egyház egésze ellen fordul. Ezért az egyháznak nyíltan kell fogadni a kritikákat és „szakmai” választ kell adni rájuk - mondta a püspöki konferencia elnöke.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!