Felújítják a pápák vészkijáratát

2013. február 15. 08:30

Restaurálják Rómában a Vatikánt az Angyalvárral összekötő falba rejtett folyosót, melyen egykor a pápák veszély esetén el tudtak menekülni.

2013. február 15. 08:30

Az olasz sajtó szerint Vatikánváros kormányzósága és az olasz kulturális minisztérium csütörtökön megállapodást írt alá a „passetto” névvel ismert műemlékfal 1991-ben kezdett helyreállításának folytatásáról. A restaurálás után teljesen megnyitják a látogatók előtt és akadálymentesítik a mozgáskorlátozottak számára.

Kevéssé ismert római turistalátványosságról van szó, melynek annál jelentősebb volt a történelmi szerepe. A kevés védelmet nyújtó lateráni Szent János bazilika melletti palotákból a biztonságosabb Vatikánba költöző III. Miklós pápa (1216-1280) ötlete volt, hogy a Vatikánt övező egykori városfal tetején titkos folyosót épít. A magasban húzódó, bizonyos szakaszokon fedett, máshol a városfal peremétől védett, kívülről észrevehetetlen folyosó a Szent Péter bazilika melletti apostoli palotákat az akkor erődként használt Angyalvárral kötötte össze. Veszély esetén a pápa néhány perc alatt át tudott futni a Vatikánból az Angyalvárba.

A nyolcszáz méteres folyosón elsőként VI. Sándor, Borgia-pápa rohant végig 1494-ben a francia VIII. Károly csapatai elől menekülve. A „leghíresebb futás” VII. Kelemen pápáé volt, aki 1527-ben menekült az Angyalvárba, amikor V. Károly német-római császár zsoldos serege elfoglalta és kifosztotta Rómát.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. február 15. 19:28
A menekülésre szolgáló folyosót nem megnyitni, inkább eltitkolni kéne: ahogy kinéz a helyzet, előfordulhat, hogy szükség lesz reá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!