Megkezdődött Rómában a Taizéi Közösség európai találkozója

2012. december 29. 14:47

Hátizsákos fiatalok lepték el Rómát a Taizéi Közösség január 2-ig tartó európai találkozója alkalmából. Hat napon át az olasz főváros bazilikáiban imádkoznak.

2012. december 29. 14:47

Számukat a pénteki olasz sajtó 40 ezerre becsülte. Az Európa országaiból jött fiatalok közül a legtöbben Franciaországból és Lengyelországból érkeztek – tudta meg az MTI a találkozó egyik szervezőközpontjaként működő Ognissanti plébánián. A fiatalok befogadására a római egyházmegye a lakosság segítségét kérte: közel tízezer fiatalt családok látnak vendégül teljesen ingyen. Két fiatalt Gianni Alemanno római főpolgármester fogadott be otthonába.

A francia Roger testvér által 1940-ben alapított nemzetközi ökumenikus szerzetesközösségnek ez a 35. európai találkozója, 1980 óta a hatodik, amelyet Olaszországban rendeznek. A december 28-tól január 2-ig tartó találkozón részt vevő fiatalok hat napon át Róma négy bazilikájában és más templomaiban napi két alkalommal imádkoznak, virrasztanak, elmélkednek. A közös étkezéseket a Circus Maximus mezején tartják. A találkozó központi eseménye a XVI. Benedek pápával való találkozó lesz szombaton a Vatikánban.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
acido domingo
2013. január 13. 15:24
'Azért az efféle dogmatikai kérdésekben mégsem az "azt beszélik" vagy az "úgy tudjuk" volt az igazodási pont' A hagyomány nem katolikus sallang, hanem hús a csonton. A katolikus felfogás szerint a Szentírás mellett fontos szerepe van -kell hogy legyen- a hagyománynak is. A magyar alkotmány értelmezése a születése pillanatában kezdődött, pedig akkor az alkotói még aktívak voltak. Több ezer éves, más kultúrkörben született szövegek egyszerűen nem tölthetik be a szerepüket, ha nincs körülöttük értelmező közeg. Ez a hagyomány egyik szerepe. A másik meg az, hogy megőrizze azt a tudást, amelyet a korai egyház általánosan elfogadott, de a Szentírás nem nyilatkozik róla.
satya
2013. január 13. 00:41
Miért kellene állanóan írott forrást keresni. Az Egyház élte az életét, még mielőtt au újszövetségi szentírást leírták volna. Abban a korban, és gyakorlatilag a XV. századig alig volt írásbeliség, hiszen nem volt se papír jó dafrabig, se könyvnyomtatás. Ezért van a hitletétemény, az Egyhá hite, amelyben akkor írtak le pontosan ergy-egy tanítást, ha támadtak egy-egy tanítást. Éppen ezért nem szabad a Szhen tírást kivenni az Egyházból, ahogy az Lutherék tették.
kgyula
2013. január 12. 21:46
Azért az efféle dogmatikai kérdésekben mégsem az "azt beszélik" vagy az "úgy tudjuk" volt az igazodási pont, hanem legalább valami zsinati határozat vagy kijelentés, mert az Egyház - mint írod - valóban élte az életét. De OK, nem firtatom tovább, mi volt az az "elég régi tanítás"... :)
kgyula
2013. január 12. 18:57
"Szerinted nem jelent,m viszont az Egyház szerint bűntelent jelent. Méghozzás elég régi tanítása szerint." Nyilván meg is tudod jelölni azt az "elég régi" forrást, ami a kegyelemmel teljes fogalmát a bűntelennel azonosítja. :) Ha Mária bűntelen lett volna, Jézusnak nem kellett volna olykor "helyre tennie", mint például a kánai menyegzőn.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!