KDNP: A HVG lekörözte a szélsőjobbot

2012. december 07. 13:23

A kereszténydemokraták szerint a radikális baloldalnak sikerült leköröznie a szélsőjobbot azzal, hogy a HVG listázta az egyházi iskolákban tanító tankerületi igazgatókat.

2012. december 07. 13:23

 A KDNP szerint a radikális baloldal lekörözte a radikális jobboldalt, mert utóbbi csak beszélt a listázásról, előbbi azonban „egy kereszténybarátsággal nem vádolható hetilap hasábjain listát közölt azokról a tankerületi igazgatókról, akik vették maguknak a bátorságot, hogy egyházi iskolában tanítsanak”.

Harrach Péter frakcióvezető pénteken, Michl József országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján megengedhetetlennek és felháborítónak minősítette, hogy a HVG hetilap friss számában megkérdőjelezte a világnézetileg semleges oktatás teljesülését és közölte azoknak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által kinevezett tankerületi igazgatóknak a listáját, akik felekezeti iskolában tanítottak korábban. Michl József megismételte: a világnézetileg semleges oktatás nem világnézetileg semleges oktató létezését jelenti. Az érintettek és minden hívő nevében kérte ki magának ezt a hozzáállást „a sajtó és a mögötte állók részéről”.

 
Az igazgatók kinevezése szakmai kérdés, az állam pedig világnézetileg semleges iskolákat tart fenn - szögezte le. Emlékeztetett arra, hogy a Klebelsberg központ 198 tankerületi igazgatót nevezett ki, három- négyszeres túljelentkezés után. A jelentkezőktől megfelelő iskolai végzettséget vártak el, és az elbírálásban előnyt jelentett a közoktatás-szervezői gyakorlat, az iskolafenntartói tapasztalat és az idegen nyelv ismerete. Hangsúlyozta: egyéb szempont nem jelentett előnyt a pályázók számára. Közölte azt is: a cikk tizenöt kinevezettről írta, hogy valamelyik egyházhoz köthető. Michl József hangsúlyozta, ha így is van, arányuk leképezi a társadalomban az egyházhoz kötődők arányát, valamint az egyházi intézmények arányát is.
 
Kifogásolta ugyanakkor, hogy a cikk Sáska Géza oktatáskutatót szólaltatja meg az ügyben, akiről szerinte az újság sem feltételezheti, hogy elfogulatlan, hiszen Demszky Gábor korábbi szabad demokrata budapesti főpolgármester segítője volt oktatási kérdésekben. Szerinte minden szakmaiságot nélkülöz a megszólalása, amely szerint nem a centralizáció az alapvető probléma a létrehozandó struktúrában, hanem az, hogy nem látszik az állam és a politikai befolyás ellen védelmet nyújtó elégséges ellensúly. Michl József hozzáfűzte: a cikk úgy folytatódik, hogy a kinevezettek közül 87-en korábban közalkalmazottak, 52-en köztisztviselők 12-en pedig kormánytisztviselők voltak. A politikus úgy látta: az lett volna a furcsa, ha nem gyakorlott szakemberekből, a közigazgatást jól ismerőkből választják ki az igazgatókat.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
impertinent
2012. december 11. 21:37
Miért indultak külön a választásokon? Te hol élsz?
Fakutya tizedes
2012. december 11. 21:37
Többen, mint az úgynevezett SZDSZ-re.
Jézus Joe
2012. december 11. 21:37
Zsidók.Ennyi.Miért kell olyan sokat ragozni? Saját maguk ássák sirjukat.
Öreg
2012. december 11. 21:37
Az Isten Fiát kiugrott zsidónak nevezni baromi elmére vall! Ez már pszihiátriai eset!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!