Százéves a debreceni Püspöki Palota

2012. október 05. 18:29

Száz éve építették fel a debreceni református Nagytemplom szomszédságában a Püspöki Palotát, ebből az alkalomból emléktáblát leplezett le az épület falán Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök pénteken.

2012. október 05. 18:29

Beszédében a püspök megemlítette, hogy az épület sok emléket őriz: 1912 és 1914 között a Püspöki Palota lakója volt többek között Szabó Elek (Szabó Magda író édesapja), Dienes János festőművész, Hajós Alfréd építész és Holló László festőművész. Bölcskei Gusztáv utalt arra is, hogy az épület a Kossuth tér sarkán, a Hatvan utca 1. szám alatt áll, amely arról kapta a nevét, hogy a 15. században, amikor megnyitották, mindkét oldalán harminc-harminc telket mértek ki új házak építésére. 

Az 1. számú egyházi bérház elnevezése úgy született, hogy egykor ott állt Méliusz püspök rezidenciája, amelyet 1740 körül lebontottak. A környező házak közül kimagasodó épületet a helyiek kezdték el palotának nevezni – idézte fel Bölcskei Gusztáv.

Az emléktábla-avatás után átadták a Püspöki Palota felújított udvarát. A Tiszántúli Református Egyházkerület 20 millió forintos beruházással újította fel a belső udvar csatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózatát, valamint burkolatát.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!