„Titeket is üldözni fognak” – a világ hatalmas részén ma nem biztoságos keresztényként élni
A helyzet drámai: 1993 óta 25 százalékkal (!) romlottak a keresztényüldözéses esetek mutatói.
Azt már tudjuk: egyháztudatos gyülekezetet és gyülekezettudatos egyházat szeretnénk. Interjú.
„Mi változna ebben a reformációban?
Azt már tudjuk: egyháztudatos gyülekezetet és gyülekezettudatos egyházat szeretnénk. Ezt nem mi találtunk ki, de ez egy olyan szlogen, amire mindannyian együtt mozdulunk. Mindkét irányra szükség van: az egyház a gyülekezeteiben él. A nagyobb szervezetnek, az intézményeinknek a gyülekezetek szolgálatát kell támogatnia. Ugyanakkor pedig a gyülekezeteknek is szükségük van arra, hogy tudják és éljék is, hogy küldetésüket csak a többi gyülekezettel együtt tölthetik be. A novemberi zsinatra elkészül az a dokumentum, amely írásban is rögzíti eszmecseréink eredményét: az egyház alapküldetése az igehirdetés. Eszerint kell végiggondolnunk mindent az egyházunk életében: az igehirdetés felől kell értelmeznünk az egyház létformáját is. Jól szolgálja-e az igehirdetést az a struktúra, amelyben élünk: a parokiális rendtől kezdve az egyházkerületi létformákig? Mert ha nem, akkor újra kell gondolni, ha pedig igen, akkor áldozatok árán is meg kell tartani. Az igehirdetést nem a szószéki igehirdetésre korlátozva értjük, hanem a gyülekezet életének egészére, ahogy azt közösségben együtt megéljük, ahogy az kisugárzik, ahogy a thessalonikai gyülekezet nyelvén megfogalmazva: »kizendül az evangélium közülünk«. Ez az egész nem valami ellen, hanem valamiért van. Lehet, hogy túlságosan is leegyszerűsítve fogalmazom meg, de az a kérdés, hogy mi magunk találkozunk-e az evangéliummal? Vagy azt mondjuk, hogy az evangélium nekünk kincs, de senki mást nem érdekel, és ezért válik egyre jelentéktelenebbé az egyházunk a társadalomban? Ez nem így van: az evangéliumra mindenkinek szüksége van. Az a baj, ha mi magunk nem látjuk, hogy az ragyog! Először nekünk kell a Lélek előtt megállni, Jézust meghallgatni, hogy mit akar nekünk mondani. Ha mi magunk megújulunk, akkor az megtermi majd a maga struktúráit, mint a 16. században. És ez nagyon egyszerű dolog: találkozni újra az evangéliummal, attól fellelkesülni, és ezáltal megtalálni a szolgálatunkat a világban. A legvérmesebb várakozásaim ezek.
Lehetséges, hogy valójában ez lesz a Jövőkép Bizottság legfontosabb feladata?
Igen, de hogyan kell ezt csinálni? Nem prédikálunk eleget? Nem olvassuk eleget a Bibliát? Lehet, egyébként! A nehézség pont ebben van: amitől az egyház meg tud újulni, abban semmi új nincs. A Biblia nem változott meg, a teológiai meggyőződésünk is ugyanaz maradt. A kérdés csak az, hogy fog minket az evangélium fellelkesíteni? Hogy fog a reménytelenségben reményt teremteni, és a hazugságokat leleplezni? Bizottsági elnökként, különösen is érzem ennek a feszültségét: az egyház megújulása nem az emberen múlik, hanem a Szentlélek Úristenen, de mégis nekem emberként kell ebben a folyamatban szolgálnom. Ha ez a bizottság hozzá tud járulni ehhez a megújuláshoz, akkor volt értelme létrehívásának, és a mi munkánknak.”