Eltávolodtak a vallástól az amerikaiak?

2012. július 21. 14:17

Az amerikaiak 19 százaléka nem tartozik egyetlen vallási felekezethez sem; először fordult elő, hogy az ateisták, agnosztikusok és „semmiben nem hívők” ilyen magas arányt értek el az összlakosságon belül – közölte pénteken a Pew kutatóintézetre hivatkozva a USA Today.

2012. július 21. 14:17

A fiatalok elutasítók az intézményesített vallás tekintélyével szemben, az idősebbeket a vallás átpolitizálása téríti el, az embereket pedig általában kevésbé érdekli a teológia, mint bármikor korábban” – mondta el Barry Kosmin, az elemzés egyik szerzője.

A lap szerint Kosmin volt az első, aki 1990-ben mérni kezdte a vallási csoportokhoz nem tartozó felnőttek részarányát. Ez az akkori 6 százalékról 2008-ra 15 százalékra nőtt, majd egy tavaly nyilvánosságra hozott adat szerint elérte a 18 százalékot.

A Pew 19377 megkérdezett válaszait összegezte. A felmérést 2011-ben végezték. A kutatóintézet megállapította, hogy az amerikai felnőttek 10 százaléka azután lett vallástalanná, hogy vallási közösségben nőtt fel.

Az amerikai és kanadai egyházak 2012-es évkönyvének adatai szerint a nem hívők számának növekedésével egyidejűleg a katolikus egyház – az Egyesült Államok legnagyobb felekezete –, továbbá a baptisták, a metodisták és az evangélikusok száma stagnál, vagy kis mértékben csökken.

Mark Chaves, a Duke Egyetem professzora szerint az amerikaiak 90 százaléka ma is hisz az Isten valamilyen változatában. „Néhány évtizede 99 százalék volt az arányuk. A változás lassú, de látjuk, ahogy bekövetkezik” – nyilatkozott Chaves.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. augusztus 02. 22:07
Lehetséges, a hívek fogynak, de a vallások fölöttébb szaporodnak.Ez ma az USA legfőbb kiviteli cikke.Felfedezték, micsoda üzleti lehetőség a vallásos érzés!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!