Turbulens időket él nyugati szomszédunk a Kurz-korszak lezárultával, a vasárnapi alsó-ausztriai választás előtt: a néppárt a népszerűtlen Karl Nehammer kancellárral próbál túlélni, miután megelőzték a radikálisok, sőt még a mélyből visszakapaszkodó szocialisták is.
2023. január 29. 09:00
p
17
0
23
Mentés
Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban
Az osztrák belpolitika az utóbbi években jó néhány meglepő fordulatot hozott, az egyik német lap által kedélyesen csak alpesi banánköztársaságként emlegetett Ausztria négy éven belül a negyedik kancellárjánál tart, mindezt úgy, hogy a kormányzati ciklusból még hátravan több mint egy év. A Karl Nehammer vezette Osztrák Néppártra (ÖVP) 2023-ban is nagy kihívások várnak, s mivel 2024-ben szövetségi választást tartanak, egyáltalán nem mindegy, hogy az egykori Kurz-párt hogyan veszi az akadályokat.
A világ legnépszerűtlenebb kormányfője
Egy tornádó is kellemes szellőnek számít ahhoz képest, amin az ÖVP az előző fél évtizedben végigment.
Az ifjú Sebastian Kurz 2017-es elnökké választásával a párt sikeres imázsváltáson ment keresztül,
amire nagy szüksége volt. Az „új néppárt”, ahogy az ÖVP hivatkozni kezdett magára, fiatalos türkizre cserélte fekete színét, Kurzcal és a hozzá kötődő új, lendületes politikusgenerációval pedig tiszta lapot ajánlott a választóknak.
Ezt a vállalkozást nagy siker koronázta. Az ÖVP Kurzcal az élen megnyerte a 2017-es választást, s az Ausztria Szabadságpártjával (FPÖ) alakított kormányt. 2019-ben viszont újabb választásra került sor, mivel az FPÖ-re nézve katasztrofális,
Heinz-Christian Strache pártelnököt politikailag megsemmisítő ibizai botrány miatt felbomlott a koalíció.
A kancellár is elbukott egy bizalmatlansági szavazást, így fél évre Brigitte Bierlein, az alkotmánybíróság addigi elnöke vette át a kormányzás feladatát – hogy aztán a 2019. szeptemberi választáson győztesen térjen vissza Sebastian Kurz. Az ÖVP annyira sikeresen kommunikálta, hogy a megújhodott pártnak aztán semmi köze a korrupcióhoz, hogy ezen a voksoláson még javítani is tudott két évvel korábbi eredményén. Az FPÖ-t lecserélve a megerősödött Zöldek – A Zöld Alternatíva formációval közösen vehette ismét a kezébe az irányítást.
Sorsszerű fordulat, hogy a néppárt bukását végül ugyanaz hozta el, aki a felemelkedését: Sebastian Kurz. Az ÖVP számára a 2021-es év szinte végig defenzívában telt, miután
egyre több részlet derült ki a párthoz kötődő nómenklatúra és bizonyos tagok korrupciós ügyeiről.
A néppárt bizonyos tagjai a jelek szerint még az Ausztriában egyébként szokásosnál is szorgalmasabban osztogatták a jól fizető pozíciókat állami vállalatok felügyelőbizottságaiban és igazgatósági tanácsaiban, mindezzel párhuzamosan pedig a kancellárra is kezdtek visszaégni az ÖVP–FPÖ-kormány viselt dolgai.
Sebastian Kurz ellen 2021-ben kezdett nyomozni a gazdasági és korrupciós ügyekért felelős államügyészség – ilyenre Ausztria történetében még nem volt példa –, később pedig azzal is megvádolták a kancellárt, hogy megpróbálta félrevezetni a hatóságokat. A politikailag egyre kevésbé tartható helyzetből Kurz 2021 októberében bejelentett lemondásával igyekezett kivágni magát.
Az ÖVP-t érintő korrupciós botrány a pártelit Kurzhoz hűséges első vonalában is pusztítást végzett, így a kormányfői helyre kisebb erőlködés árán Alexander Schallenberg külügyminisztert rántották elő a kalapból. A túlzott ambicionáltsággal nem vádolható politikus szerepe – aki maga is kijelentette, hogy nem szeretne pártelnök lenni – 56 napos kancellársága alatt tulajdonképpen az előkészítésre szorítkozott. Meg kellett várnia, amíg a pártvonalon erősebb Karl Nehammer átveszi Sebastian Kurz helyét az ÖVP élén, majd be kellett jelentenie, hogy szerinte jobb az úgy, ha a kancellári és a pártelnöki hatalom egy kézben összpontosul, végül pedig vissza kellett vonulnia a külügyminisztérium élére.
Így lett a belügyminiszterből 2021. december 6-án kancellár – új kapitány az egyre félreérthetetlenebbül süllyedő hajó hídján.
Az ÖVP jobb híján úgy kapaszkodik Nehammerbe, mint hajótörött az utolsó szalmaszálba,
hiszen a tavalyi rendkívüli pártgyűlésen százszázalékos többséggel erősítette meg elnöki pozíciójában. A választók többsége viszont nem osztja a néppártiak szimpátiáját. Egy augusztusi felmérés Karl Nehammert hozta ki a világ legelutasítottabb kormányfőjének, az osztrák kancellárnak tehát még az angol partibotrányba éppen belebukó Boris Johnson brit miniszterelnököt is sikerült maga mögé utasítania. A Morning Consult friss kutatása szerint Nehammer azóta valamennyit javított a megítélésén, de az mindenképpen tanulságos, hogy még a hozzá hasonlóan választás nélkül, tartalék emberként kormányfői pozícióba kerülő Rishi Sunakot sem utálják annyira a britek, mint őt az osztrákok.
A szabadságpárt visszatér
Az álmoskönyvek szerint sosem jelent jót, ha az ember belügyminisztersége alatt a nemzetbiztonsági szolgálatok tudomást szereznek arról, hogy egy terroristagyanús személy vesz egy nagy adag lőszert, mégsem tesznek semmit. Márpedig Nehammerrel pontosan ez történt: a szolgálatok lekövették a 2020-as bécsi terrortámadás elkövetőjének lépéseit, de egy kommunikációs hiba folytán a dolog ennyiben is maradt, ami egyáltalán nem vet jó fényt a belügyminiszter tevékenységére.
Az ÖVP – a jelek szerint leginkább Sebastian Kurzra felépített – népszerűsége ennek megfelelően Karl Nehammer kancellári kinevezése után is tovább csökkent, húsz százalék környékén mozog, éppen ott, ahonnan annak idején Kurz felemelkedésével elindult.
A megreformált néppárt ezzel csak a harmadik politikai erő,
ami miatt alighanem már most fáj a pártstratégák feje, hiába van még másfél év a következő választásig.
A legfrissebb felmérések szerint az Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) és a vonalasan jobboldali FPÖ a legnépszerűbbek 25 százalék körüli támogatottságukkal, ami az előző öt évet tekintve mindkettejüktől szép eredmény.
A szocdem elit annak ellenére
kitartott a viszonylag szerény politikai képességekkel megáldott Pamela Rendi-Wagner elnöksége mellett,
hogy az általa vezetett SPÖ-lista 2019-ben elért 21 százalékos eredménye mélypontnak számít a párt történetében.
Rendi-Wagnert azóta is fúrják a párton belül, amire az elnök a belső felmérésektől a hatalmi szóig sokféleképpen igyekszik reagálni. Ellenfeleit leginkább az bátoríthatja, hogy az SPÖ népszerűsége növekszik, ezt viszont – ahogy a Momentumban mondták egykor Fekete-Győr Andrással kapcsolatban – nem Rendi-Wagnerrel, hanem Rendi-Wagner ellenére érte el a szervezet, elsősorban a korábban verhetetlennek látszó ÖVP botlásainak folyományaként.
Hosszú tipródást követően az FPÖ csillaga is újra emelkedni kezdett.
Az ibizai botrányban elhulló – majd a 2020-as bécsi választáson valamilyen indíttatásból egyéniben rajthoz álló – Heinz-Christian Strache nélküli pártban sokáig nyitva maradt a hatalmi kérdés. Először a mérsékeltebb Norbert Hofer ragadta magához az irányítást, de vele sem a 2019-es választáson, sem azt követően nem szerepelt igazán jól az FPÖ. A helyét 2021 nyarán Herbert Kickl korábbi belügyminiszter vette át, aki már Strache bukása után is megpróbált a párt élére állni. A vonalasabb Kickllel az élen a párt népszerűsége lassan ismét növekedni kezdett, amit leginkább a kormány túlságosan is szigorú covidpolitikájának enyhe járványtagadással megfűszerezett kritikájával ért el. Az SPÖ-höz hasonlóan az FPÖ is sokat profitált Kurz bukásából és Nehammer népszerűtlenségéből, s mostanra tulajdonképpen visszatérhetett abba a 25 százalék körüli tartományba, ahol a Kurz-korszak előtt jellemzően előfordult.
Az év első erőpróbája
Az FPÖ bizakodva tekinthet a 2023-as év első jelentősebb politikai seregszemléjére, a most vasárnap tartandó alsó-ausztriai tartományi választásra.
Ausztria legnagyobb területű, 1,67 milliós népességű tartományában hagyományosan jól szerepelnek a jobboldali pártok.
Alsó-Ausztria körülöleli a vörös Bécset, ami azt is jelenti, hogy a főváros jól fésült, dúsgazdag elővárosai mind ebben a tartományban találhatók – hasonlóan az olyan jelentős ipari szereplőkhöz, mint a schwechati repülőtér vagy az olajfinomító. Ezekből az következik, hogy az ország gazdasági és politikai elitjének egy nagyobb része Alsó-Ausztriában szavaz, vagyis az ottani választás eredménye pontosabb képet adhat arról, hogy mit gondol ez a társadalmi réteg a kormányról.
Az öt évvel ezelőtti voksolás nagy győztese az országos mintának megfelelően az ÖVP volt, igaz, a 2013-as eredménynél valamivel gyengébb, 49,6 százalékos eredménnyel. Az ibizai botrány előtt tartott megméretésen magához képest kifejezetten jól szerepelt az FPÖ 14,8 százalékkal, a szociáldemokraták 21,6 százaléka visszaesésnek számított, és az osztrák politikában a nemzetközi trendek ellenére marginális zöldek 6,4 százalékos eredménye sem nevezhető ragyogónak.
Az előzetes felmérések alapján úgy tűnik, hogy az idei menet ennyire nem lesz sima a néppártnak: a Market kutatása alapján az ÖVP akár 10 százalékkal gyengébb eredményre számíthat, mint 2018-ban.
Ez kifejezetten rossz szereplés egy olyan tartományban, ahol húsz éve még bőven 50 százalék felett nyert a néppárt.
Pedig egy korábban már bevált receptet követ a kampányban: egyrészt az öt évvel ezelőtt már bizonyító jelöltet indítja listavezetőként, másrészt igyekszik saját imázst kölcsönözni a tartományi szervezetnek, alighanem arra apellálva, hogy a választók így talán nem kötik össze az alsó-ausztriai ÖVP-t az országos botránypárttal.
A kutatásokból az is egyértelműen kiderül, hogy
a 10 százaléknyi néppárti szavazó a szabadságpárthoz igazolt át.
Ez két dologra enged következtetni: egyrészt a befolyásos szavazói réteg jobbszélének kifejezetten elege van a türkiz ÖVP-ből, másrészt pedig látványosan kudarcot vallott az a néppárti elképzelés, hogy az FPÖ 2017-es kormányba emelésével lehetséges a radikális jobboldali párt leszalámizása. Ez nemhogy nem jött össze, a jelek szerint a néppártnak sikerült elüldöznie saját szavazótábora egy részét is.
Nem jó előjel ez a 2024-es országos választás előtt, amelyen a felmérések szerint a kormánykoalíció a többség közelébe sem kerülne. Nehammeréknek tehát készülniük kell – vagy egy erős hajrára 2024-ben, vagy pedig a választás utáni gyászmunkára.
Nyitókép: Örökös vagy pótlék? Sebastian Kurz után Karl Nehammerrel próbálja kihúzni az Osztrák Néppárt a következő a választásig. Fotó: AFP / APA / HANS PUNZ
Hónapokig tartó viták után megszavazták a Kijevet támogató hatalmas segélycsomagot Washingtonban: fegyverek, lőszer és pénz érkezhet Ukrajnába. Kérdés, mire lesz elég a segítség. Hajdú Tímea írása.
Milyen esélyei vannak a jobboldalnak az EP-választáson és az Egyesült Államokban? Mit gondol a Magyar Péter-jelenségről? Interjú az Alapjogokért Központ főigazgatójával.
Kulcsfontosságú választásokat előz meg az idei CPAC Hungary, amelyre a világ minden tájáról érkeznek hazánkba konzervatív politikusok és véleményformálók. Megnéztük, hogyan áll most a jobboldal szénája Európában és az Egyesült Államokban.
Az uniós jog elsőbbségét feltételekhez kell kötni, nemzeti alkotmányos pajzsok elfogadására van szükség, és olyan bírókra, akik készen állnak alkalmazni – véli Anne-Marie Le Pourhiet francia alkotmányjogász, aki az MCC Reclaiming our European Future című nemzetközi konferenciáján járt hazánkban.
A külső megfigyelő számára Nehammer megpróbált először (jó közép-jobbos hagyományok szerint) befeküdni a korszellemnek, zöld-balos dumával. Amikor ez nem hozott elismerést, megpróbált jobbra nyitni (pl. közös szerb-magyar-osztrák határvédelmi tárgyalások), de úgy látszik a szavazók ezt nem látják hitelesnek. Hanem köpönyegforgatónak.