Kilencvenéves a legnagyobb. Persze sok mindent és mindenkit hívunk legnagyobbnak, ha viszont Sonny Rollins jazzszaxofonost minősítjük ekként, kivételesen nem járulunk hozzá a jelentések végleges inflálásához. Zenét, irodalmat, képző- és színművészetet meg minden mást is összemérve vallom, hogy korunknak Sonny Rollins a legnagyobb művésze, az egyetlen, akit joggal zseninek nevezhetünk, vagyis olyan teljesítmény hordozójának, ami nem vezethető le pusztán emberi képességekből, csak valami ki tudja, honnan jövő hatásból – nem sorolom most a Nagy Neveket.
Hallgatom Sonny 1962-es híres visszatérő lemezét, a The Bridge-t. Íme a zseniséghez járuló obligát legendaelem: előtte három éven át nem koncertezett, nem rögzített albumot, hanem éjjel-nappal gyakorolt a New York-i Williamsburg hídon.
Ez a napfényesen terebélyes tónus, az improvizáció bámulatos könnyedsége és ötletgazdagsága értette meg velem, hogy bár a művészet fajsúlyát – ahogy Pilinszky mondaná – a „jóvátehetetlen” adja, a legmagasabb rendű művészi minőség mégiscsak az a derű, amely kreatív energiáink, értelmünk, tehetségünk legvégső határterületén sejlik fel, s mindenféle nyílt spirituális felhangok nélkül is hálaimádsággá lényegül át. Kevesen értenének egyet velem, de állítom: Rollins messzebb jutott, mint Coltrane. A végső derű érvényesebb, mint a tragikum.
A kritika Rollins ötvenes évekbeli műveit jegyzi a legmagasabban, én viszont jobban szeretem a következő évtizedben született, színesebb darabjait. Ott van a Sonny Meets Hawk! azzal a felejthetetlen Lover Man-interpretációval, ahol a veterán Coleman Hawkins finom vonalú játékára a free jazztől ihletett Rollins szűkölése feszül rá.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Az Orgonák Éjszakája programsorozatot idén három kontinens közel harminc országában rendezi meg a Filharmónia Magyarország. Szamosi Szabolcs ügyvezető igazgatót, orgonaművészt kérdeztük.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
2
0
18
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!