Ég és föld: kínai dróngyártó reformálná meg a mezőgazdaságot

2020. január 22. 16:38

Takács Zsolt
A dróntechnológia mezőgazdasági forradalma Kínában zajlik – véli a XAG Guangzhou-i dróngyártó vezetője. A vállalat szerint drónokkal a gazdálkodók könnyebben figyelemmel kísérhetik a növények fejlődését és ezek az eszközök nagyobb hatékonyságot biztosítanak az ültetés és permetezés közben.

A XAG szerint összesen 40 ezer drónjuk dolgozik már földeken, több mint egymillió gazdát szolgálva. A cég szerint a drónhasználat megnövekszik majd a következő években a munkaerőhiány és a népesség elöregedése miatt.

Növényvédő szer az égből

„Továbbra is rengeteg az olyan gazdálkodó, aki a hátán cipeli a nehéz permetező tartályt és

védekezés nélkül szórja rá a vegyi anyagokat a növényekre, ami akár halálos is lehet”

 – mondta Anne Xu Qian-qian, a XAG globális kommunikációs igazgatója egy interjúban. Elmondása szerint ennek a problémának a megoldására kezdte el a cég a mezőgazdasági drónok kifejlesztését.

A vállalat eleinte videókészítésre alkalmas drónokat gyártott, de aztán áthelyezte a hangsúlyt az iparban is használható eszközökre. Helyi gazdálkodókkal fejleszteni és tesztelni kezdték az ipari drónokat 2013-ban és 2015-ben már kiadták az első mezőgazdasági drónsorozatot, amelyet leginkább permetezésre használtak.

A drónokat egy alkalmazás segítségével lehet irányítani és beállítani azt, hogy mikor végezzék el a kért munkát, mekkora területen és milyen mennyiségben szórjanak permetezőszert. A beállításokat követően a drónok automatikus elvégzik a feladatukat és visszaszállnak a kiindulópontra.

 A drónokat már használják rizsföldeken és búzafarmokon is. A dróntechnológiával nem „rombolják” a termőföldeket, mivel nem kell traktorral vagy gyalog átmenni a növényeken.

Adatgyűjtés a középpontban

A XAG kifejlesztette a saját felhőalapú technológiáját és mesterséges intelligenciával működő képfelismerő rendszerét is, amely lehetővé teszi, hogy

a drónok a feladat elvégzése során képeket és releváns adatokat gyűjtsenek a földekről.

Az eszközök feltérképezik a földeket és többek közt pontosan meghatározzák a fák egymástól eső távolságát illetve a talaj minőségét.

Ezeket az adatokat a gazdálkodó felhasználhatja bankoknál, hogy a bank pontosan megbecsülhesse a földek értékét, amikor hitelt ad a gazdának.

Versenyre készülni

A hatékonyságnak és a jelentős befektetéseknek köszönhetően a kereskedelmi drónokat gyártó, világszerte ismert DJI is be kíván lépni a mezőgazdasági piacra, ezzel

elindulhat az igazi technológiai verseny a mezőgazdasági drónvilágban.

A XAG szerint viszont a DJI nem lesz igazi ellenfél, mivel ők hobbicélú felhasználásra gyártják az eszközeiket.

Kínában a mezőgazdaságban használt drónok több mint felét a XAG gyártja és már 20 országban jelen van a cég többek közt Japánban, Indonéziában és Ausztráliában is, de a bevételük 90 százaléka továbbra is Kínából származik.

A gazdálkodók nem igazán innovátorok

A kommunikációs vezető elmondása szerint a gazdálkodók nehezen fogadják el az új technológiát és még egyelőre nagyon kezdeti állapotban van a piac, mert sokan azt sem tudják, hogy léteznek ilyen célra készített drónok. A cég jövőbeli célkitűzése az, hogy a drónok olyan nehezebb terepeken is használhatók legyenek, mint például narancs és szőlőültetvényeken.

Azt, hogy az agrárvilág az átlagosnál lassabban alkalmazkodik az újításokhoz, hazai szakemberek is elismerik: „nem mondható az, hogy el lennénk maradva az agrárium digitalizációjában a nyugathoz képest, de a pénzügyi lehetőségeink szerényebbek. Általában a legkevésbé digitalizált szektorról beszélünk, ami nagyon hagyománykövető, ezért lassabban mozdul a piac. Tény, hogy azzal kell megküzdenünk, hogy el kell fogadtatni e technológiákat, hiszen e szektorokban dolgozó emberek, cégek, gazdálkodók nem szoktak ehhez hozzá” – sorolta a hazai kihívásokat Boromisza Gergely, a magyar AgroNinja kereskedelmi igazgatója.

A XAG együttműködést is kötött az Alibaba e-kereskedelmi óriással, hogy továbbfejlesszék a szolgáltatásukat és minél több helyen felhasználható adatokat nyújthassanak a gazdálkodóknak.

A cég hosszútávú terve, hogy okossá tegye a mezőgazdálkodást Kínában.

A rengeteg begyűjtött adatnak köszönhetően a cég egy további szempontból is megkerülhetetlenné válik: sokkal pontosabb képet tud nyújtani a mezőgazdaság aktuális helyzetéről és előrejelzéseket tehet országosan is a mezőgazdaságra vonatkozóan.

Magyarországi startup is jelen van

A magyar Alzagro is a dróntechnológiát használva reformálná meg a mezőgazdaságot, a magyar startup egy automata gabonamintázó és minőségvizsgáló drónt fejlesztett ki.

A cég alkalmazása javaslatot ad a mintavételi pontokra, útvonalakra, így teljes keresztmetszetből vehető minta, amiket emberi beavatkozás nélkül gyűjt a drónt és azonnal ki is értékel. A mintavétel során lehetőség nyílik a gabona fehérje-, sikér- és nedvességtartalmának vizsgálatára is – írja az Agroinform. A megoldással a mintavételezés folyamata automatizálható és egyszerűsíthető.

További innovatív magyar mezőgazdasági startupokról, például a marhák súlyát okostelefonnal mérő technológiáról vagy a növénygyárakat építő cégről is tudósított a Makronóm, de megszólaltattuk azt a céget is, amely a feketelégy tenyésztésében látja a jövő takarmányát. 

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés