Senki nem fehéríti úgy a gazdaságát, mint a magyarok

2019. október 16. 1:39
Fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően, értékelte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Domokos László hozzátette: az adóegyszerűsítő és az adókulcs csökkentő intézkedések kiszámítható gazdasági környezetet és megfelelő viszonyokat teremtettek, ezáltal javítva az adófizetési hajlandóságot.

Elmondta: a magyarországi feketegazdaság visszaesése többek között azzal is magyarázható, hogy megváltozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzésének módszertana, és az informatikai fejlesztések hatására az önadózás helyett az embereknek csak jóvá kellett hagyniuk a számukra előre megállapított személyi jövedelemadót. A gazdaság fehéredéséhez hozzájárult a nemzeti jövedelem bővülése is, fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a 2017-ben előrejelzettekhez képest 2018-ban 6 százalékkal bővültek a bevételek.

Domokos László a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden arra is kitért, hogy

Magyarországon 2011-2012-ben még 22 százalék volt a kivetett, de be nem szedett áfa, ez a szám a jelenlegi becslések szerint 10 százalék alá csökkent.

Ilyen gyorsan, ilyen nagy arányú változást egyetlen uniós tagállamban sem ment még végbe a gazdaság fehéredése szempontjából, hangsúlyozta Domokos László.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés