Orbán-hamisítás

Szigorítottak és vizsgálják, ki hekkelte meg Orbán mondatait

2016. december 26. 12:33
„Nem csak a pedagógusok bére, hanem a kórházi hullák száma is emelkedik” – a Fejér Megyei Hírlapban efféle betoldásokkal jelent meg az interjú, amelyet az immár a Mediaworks-höz tartozó Pannon Lapok Társasága készített Orbán Viktorral. A PLT elnézést kér, vizsgál és szigorít.

 Közleményben kért elnézést a Pannon Lapok, amiért „ismeretlenek” meghamisították Orbán Viktorral készített interjújukat. A vidéki lapcsoportból konkrétan a nyomtatott Fejér Megyei Hírlap adott olyanokat a Orbán szájába, amiket a miniszterelnök nem mondott.

Az RTL Klub híradója telefonon érte utol a lapot kiadó Pannon Lapok Társaságának ügyvezető igazgatóját, Kázmér Juditot, aki a televíziónak azt mondta, támadás érte őket: vagy egy dolgozó volt, vagy kívülről hekkelték meg a számítógépes rendszerüket. Ezt továbbra is vizsgálják, és bár vannak részeredményeik, azonban azt nem feltétlenül szánják a nyilvánosságnak. Legalábbis Kázmér úgy fogalmazott: „nem érezzük úgy, hogy a nyilvánosság elé tudunk lépni ezekkel az eredményekkel”.

A híradóban elmondták, a lapkiadónál szigorítottak a belső rendszeren. A miniszterelnök sajtósa nem szeretett volna reagálni a megváltoztatott interjúra.

Az eltérések az eredeti interjúhoz képest a következők voltak (a betoldásokat, amelyeket a miniszterelnök a valóságban nem mondott, dőlttel, kövérrel jelöljük):

- „Nem csak a pedagógusok bére, hanem a kórházi hullák száma is emelkedik

- „Magyarország azért stabil ország a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket

- „...minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez.

- „A korrupciós vád mint lejárató politikai eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Mi is használjuk.”

 

Összesen 226 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez még a Teller-levélnél is aljasabb és ostobább médiahekk. Nagyjából egy 10 éves gyerek fejében fordulnak meg hasonló csínyek, ha egyáltalán.

A Tunya-féle hármas oltárkép:
Középen Kádár, mellette két oldalról Vona és Putyin. :))))

Hát tudod, az az igazán primitív, aki nem tudja feldolgozni a kapott kritikát és csak szépet és jót akar hallani magáról és munkásságáról.

Szerinted ez kire jellemző?????

Egy rosszul sikerült "áprilisi tréfa" vagy "szilveszteri interjú", ami egyetlen egy újság nyomtatott kiadásában jelent meg. A többiben és a netes kiadásokban is maradt a normál szöveg. Az ilyen dolgokat a helyén kell kezelni, nem kell nagy ügyet csinálni belőle, az többet ártana, mint használna.

Ilyen állapotban van a magyar média.

Rosszul-primitíven dolgozott a hamísító : túl nyilvánvaló volt a hamisítás . Ha néhány kis-árnyalatnyi blöfföt sző bele , sokan még be is dőlnek...

Összefüggésből kiragadott mondat , tehát etikátlan...

"mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket"
az újkori politikában ez alapvetés
mint a polgári Mo.
ami meg, ugye, termék (thanx gfg)

Vicces kedvedben vagy ma is, Csápi!

"Rövid volt ez a látogatás, mindössze két éjszakát töltött Teréz anya az iskolanővéreknél. Bár szívében már egy alapítás tervével érkezett, erre akkor még nem volt lehetőség, hiszen a hivatalos álláspont szerint Magyarországon ekkor nem létezett szegénység. 1989-ben viszont már négy nővért is hozott magával a rendalapító, és a Szeretet Misszionáriusai azóta megszakítás nélkül tevékenykednek Magyarországon."

http://www.magyarkurir.hu/hire..

Ha jársz szentmisére, akkor tudod, hogy minden templomban élelmiszergyűjtés volt. Ráadásul, nem ugyanabban az időben, vagyis ha, vasárnaponként másikba mentél mindegyikbe vihettél élelmiszereket.

Az a Caritas gyűjtött, amelyik, ha ezt akár 1989 előtt tette volna, börtönbe csukták volna a plébános atyákat. Mert ugye minden templomnak van Caritas közössége.

Megkérnélek arra, ha idézel akkor a teljes szövegemet idézd, ne csak egy részét.

Köszi!

(Tudod, az okosok is mondják, hogy a szövegkörnyezetéből kiragadott idézet akár ellentétes is lehet a szöveg egészével.)

Ha te tényleg nem látod, hogy hol van ebben a kritika, akkor sajnos nem tudok rajtad segíteni!

Már maga az sem volt akármi, hogy a dopmen nevű elmebeteg műanyagfej rugdosása egyáltalán eljutott a bírósági szakaszig.
Nevetséges az egész.

Szóval nem, nem erre gondolok.

persze, a főnöknek mindig igaza van
ez minden rendszerben így van
nem ugrálni, nem különcködni, haladni a nyájjal
csak a hülye nem tudja ezt

na, ezért ilyen ez az ország
tele van "okos" (=nem hülye) seggnyalókkal
és még büszke is rá

A "ti kritikátok"??
Ember, te fordítva ülsz a lovon!

Tényleg ennyire nehéz megemészteni azt, ha valaki a jobboldalról kritizálja a kormányt és annak vezetőjét??

Nagyon egyszerű a lelkivilágod, ha szerinted az összes kritika csakis balról jöhet...

Szokás szerint kitérsz a válasz elöl.

A csőcselék ünnepel.
Szarháziak.

Válaszok:
Morgen | 2016. december 27. 14:07

Ahhoz képest, hogy még válaszoltál is rá, mégsem emlékszel rá:

"Megkérnélek arra, ha idézel akkor a teljes szövegemet idézd, ne csak egy részét.

Köszi!

(Tudod, az okosok is mondják, hogy a szövegkörnyezetéből kiragadott idézet akár ellentétes is lehet a szöveg egészével.)"


Nem kérdés, hanem kérés.

Tudod, nem mindegy, hogy vidd ki vagy idd ki...

Te tényleg nem érted amit írtam???

Orbán ezen a plakáton úgy fest mint George Michael, amikor még kicsit jobb színben volt.

Minden nagyvárosban találsz ilyen szerencsétleneket. Legfeljebb kevésbé látványosan intézik a segélyek osztását.

Tunya! Legalább próbálj tényszerűnek lenni!

Egy ideig nagy durranásnak szánták, hogy csak ötezret kaptak a nyugdíjasok, mert kettesével voltak az ezres és a kétezres címletek, és néhány embernek nagy feladat volt ezt észrevenni.

Nem sok a tízezer, és nem is világmegváltó dolog. Viszont a kicsinyes hazudozás ugyanígy redukálja és hitelteleníti te mondanivalódat is. Látszik rajta az izzadtságszagú erőlködés, hogyan lesz nálad mondanivaló a semmiből.

Szögezzük le, amiket Orbán mondott, igazak.

A kórházi hullákról is, a pogány karácsonyról is.

Vagyis elfelejtette bevenni a gyógyszerét és igazat mondott, a szerkesztők pedig elfelejtették kihúzni az igazságot az interjúból.

Senki nem tagadhatja, hogy Mo-on sajtószabadság van.

Sajtószabadság van:-)))))) igaz, ez leginkább a tulaj szabadsága, a médiamunkások már be vannak kötve rendesen.

AKI HAZUDIK, AZ LOP IS. aLAPOSAN A KÖRMÉRE NÉZNI A HAZUG BANDÁNAK!

Csimpi!
Orcával szórakozz!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés