Szűrések és vizsgálatok — Ezekre érdemes elvinni a babát

2016. október 5. 20:54
Szerencsések vagyunk, hogy az orvostudomány ma már rengeteg betegséget tud gyógyítani, ám ehhez szükség van arra, hogy idejekorán felismerjük a bajt. A szűrővizsgálatok éppen ezért vannak.

Már akkor is kiderülhet, hogy valami nincs rendjén, amikor még semmi nem utal erre. Persze, ehhez részt kell venni a szűrésen...

Gyermekünk esetében nekünk, szülőknek kell gondoskodnunk az ő egészségéről (is). Nem tehetjük meg, hogy hanyagságból, netán tudatlanságból veszélyeztessük — közhely, de minden szülő a legjobbat szeretné kicsikéjének. De tudjuk-e, melyek azok a szűrővizsgálatok, amelyek valóban életbevágóak lehetnek? Lássuk!

Anyagcsereszűrés

A születést követően a lehető leghamarabb szükséges elvégezni ezeket a vizsgálatokat. Egy gyorsteszt és pár csepp vér segítségével három betegségre vizsgálják a babát. Ezek:

  • a fenilketonuria (PKU), egy veleszületett anyagcserezavar, mely szigorú diétával jól kezelhető, ám enélkül súlyos tüneteket okoz,
  • a galactosaemia, mely egy szénhidrát-anyagcsere betegség,
  • a hypothyreosis, vagyis a pajzsmirigy-alulműködés.

Csípőszűrés

A csípőficam a gyakorlott szem számára szembeötlő. Az első szűrést a születés után, a kontroll hathetes korban végzik. A vizsgálat maga kissé kellemetlen a baba számára, hiszen lábait az orvos térdben behajlítva, forgó mozdulatokkal vizsgálja, és a legtöbb baba megrémül az idegen arctól, a határozott mozdulatoktól. Amennyiben felmerül a csípőficam gyanúja, szükség lehet ultrahangos vagy röntgen vizsgálatra is. Az idejében felismert elváltozás terpeszpelenkával, otthoni tornával, súlyosabb esetekben Pavlik-kengyel viselésével nyom nélkül gyógyítható.

Hallásszűrés

Egy kisbaba esetében nehéz kiszűrni, hogy hallása ép-e, ám mindenképpen gyanúra ad okot, ha hirtelen zajra, ajtócsapódásra nem rezzen össze, fejét nem fordítja arra, ahonnan hang érkezik. Fontos, hogy még hat hónapos kor előtt sort kerítsünk egy műszeres mérésre, melynek segítségével megállapítható, hogy az idegpályák rendben vannak-e. Ha a baba nem hall jól, az behozhatatlan károkat okozhat a beszédfejlődésében!

Látásvizsgálat

Csecsemőkorban gyakran jelentkező probléma a könnycsatorna elzáródása. A kellemetlen tünetekkel járó betegség szemcseppel, súlyosabb esetben a könnycsatorna átmosásával orvosolható. Nagyon fontos, hogy ellenőrizzük gyermekünk látását, amint képes megülni — akár a szülő ölében is — pár perc erejéig. Könnyen előfordulhat, hogy gyermekünk nem lát jól, ám ennek semmilyen konkrét jele nincsen.

Fogászati szűrés

Már csecsemőkorban meg kell alapoznunk a későbbi fogápolást. A baba ínyét bevizezett pelenkacsücsökkel, gézlappal, vagy speciális kendőcskével rendszeresen töröljük át. Amint kibújnak az első fogacskák, jöhetnek a babafogkefék! Jó, ha megszokja, hogy nyúlkálunk a szájában, ezzel jócskán megkönnyítjük majd a fogorvosi viziteket is. A reggeli és esti fogmosás váljon mindennapos, megkérdőjelezhetetlen szokássá már kora gyermekkorban. Néhány hónapnyi küzdelemmel egy egész életen át tartó jó szokást alapozhatunk meg.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés