„Anyának lenni nem happy, nem rózsaszín és nem átlagos”

2016. szeptember 29. 21:47

Keresztes Ilona
Szemlélődő Szív
Keresztes Ilona arról vall, melyek az anyaság legszebb és legkeményebb pillanatai és mennyiben másabb anyának lenni, mint ahogy az ember azt elképzeli.

- Egy interjúban azt olvastam, a férje támogatta, hogy vágjon bele a rádiózásba. Hány évet töltött otthon a gyerekekkel? Soha nem érezte, hogy egy picit kibújna az anyaszerepből, hogy egy kicsit a saját igényei is előtérbe kerüljenek? Vagy mindig is működött az egyensúly a feleség, az anya, a dolgozó nő, a szabadidejét élvező nő között?

- Megszakítással ugyan, de 15 évig voltam gyesen, gyeten. Kezdetben egyáltalán nem éreztem nehéznek. Inkább úgy éltem meg, mint egy új munkahelyet. Most ez a dolgom, ezt kell nagyon jól csinálni. Persze pedagógus diplomával ez nem volt akkora váltás, mintha az ügyészségről vagy egy multi cégtől mentem volna gyes-re. De ezzel együtt is egy idő után ki lehet ebben égni, ha nem vagyunk résen. Rajtam is mutatkoztak ennek jelei. Amikor az a legnagyobb esemény, hogy új konzervet látsz a boltban, az már nem jó jel. Ki kell mozdulni otthonról a gyerekek nélkül a férjeddel vagy barátnőkkel. Én ezt megtettem, mert éreztem, hogy fontos. Jártam tornázni, elmentem kisebb képzésekre, tanítottam és önkénteskedtem is itt-ott.

(...)

- Mennyiben másabb anyának lenni, mint ahogy azt korábban elképzelte?

- Arra nem készültem fel, hogy ez mekkora „szabadságvesztés”. Arra kell berendezkedni, hogy folyamatosan áldozatot hozunk. Anyának lenni nem happy, nem rózsaszín és nem átlagos. Arra jöttem rá, hogy ez az állapot folyamatos nyitottságot, és készenlétet igényel. A gyerekek megérkezésének ideje például olyan, mint amikor időről időre megnyílik az ég, és a Teremtő társául szegődhetsz. Ilyenkor a legkeményebb a fizikai terhelés, és nagyon sok praktikus nehézséget kell leküzdeni, de másfelől az egész olyan ünnepélyes is. Megtudod, hogy újabb baba érkezett, aztán várjátok, azután fogadjátok. A kisbabák első hónapjai is állandóan okot adnak az ünneplésre, hiszen mindig valami nagy hír van vele: megfordult, kijött a foga, felült, felállt, megszólalt, belepisilt, felismerte, megtanulta, lerajzolta, elénekelte... És egyre több a családi névnap, születésnap, amikor vendégek jönnek, és együtt örülünk.

Az élet nem rólad szól, hanem a családról, amiben te is benne vagy. Nincs egyszemélyes jövőkép, hanem közösségben működünk, ami nekem nem volt nagy változás a korábbi életemhez képest. Viszont anyaként vinni ennek a felelősségét egészen más, mint gyerekként benne lenni.

(...)

- Milyen tanácsot adna azoknak, akik még csak most állnak a gyermekvállalás előtt?

- Nagyon fontos az önismeret. A családi életben a személyiségünkkel, az emlékeinkkel és az álmainkkal élünk együtt. Hozzuk a sebeket, a szeretet-batyut, a veszteségeket, előnyöket és hátrányokat. Ha ezeket nem ismerjük, akkor csak sodródunk, és nagyon sok hibával tudunk csak végigmenni a pályán.

A másik, hogy a családalapításnak ugyanúgy megvan a sorrendje, mint egy ház felépítésének. Először megálmodjuk, azután tervezzük, fokról fokra felépítjük, és csak akkor költözünk be, amikor már biztonságosan használható. Az életet sem lehet a tetőnél kezdeni még a tervek előtt, hogy azután a házat hirtelen ráépítsük a tetőre, ami véletlenül alulra került persze alapok nélkül, mert eddig nem is jutott eszünkbe, hogy az is kéne. Úgy a legjobb, ha két összeillő ember nagyon szereti egymást, felvállalják az életközösséget mindenestül egy életre a házasságban, és így érkeznek a gyerekek, akiknek nem az a dolguk, hogy feldobjanak egy szürke viszonyt, vagy összeboronáljanak két bizonytalan fiatalt. Erre biztatnék mindenkit, hogy az élete párját keresse, és igaz, szép szerelmeken keresztül jusson el a végső döntésig.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés