Kvótanépszavazás

Lázár: Akár alaptörvény-módosítás is lehet a népszavazás után

2016. szeptember 22. 16:54
A népszavazás nem a kormányról szól, hanem mindenkinek a saját életéről, arról, hogy kivel akarunk és fogunk együtt élni – hangsúlyozta a kormányinfón Lázár János. A miniszter elmondta azt is: ha érvényes és eredményes lesz a kvótareferendum, a kormány akár az alaptörvény és az európai jogi keretek módosítását is javasolhatja.

A közeljövőben várhatóan nagy nyomás alá kerül Magyarország, ezért van szükség az október 2-i népszavazás egyértelmű állásfoglalására – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A tárcavezető kiemelte: a referendumot illetően az a kérdés, hogy a választópolgárok olyan nemzeti egységet hoznak-e létre, amely megkerülhetetlen Brüsszelben, és amely messze túlmutathat azon, ki melyik párt szimpatizánsa. 

A népszavazás nem a kormányról szól, hanem mindenkinek a saját életéről, arról, hogy kivel akarunk és fogunk együtt élni – magyarázta. Hozzátette: Angela Merkel német kancellár azt mondta, visszaforgatná az idő kerekét, de ez nem lehetséges, az egyetlen megoldás a már itt lévő menekültek elhelyezése az EU-n kívül.    

Magyarország az egyik leginkább szolidáris ország Európában, hiszen megvédi az EU határait, és ezt uniós támogatás nélkül teszi – mondta Lázár János. Hangsúlyozta: ezzel szemben az Európai Bizottságnak másfél éve nincs egyetlen világos és egyértelmű mondata sem a határok védelméről, semmit nem tett ezért. Emlékeztetett: a múlt pénteki pozsonyi informális EU-csúcson nem értek el áttörő eredményt Brüsszel bevándorláspolitikájának megváltoztatása tekintetében, szombaton a nyugat-balkáni útvonalon fekvő országokkal egyeztetnek Bécsben, és itt újabb kísérletet tesznek arra, hogy hatást gyakoroljanak erre az uniós politikára.

Ha érvényes és eredményes lesz a kvótareferendum, a kormány akár az alaptörvény és az európai jogi keretek módosítását is javasolhatja – mondta Lázár János. A miniszter kérdésre elmondta: észak-európai országok kötelezettségszegési eljárás megindítását és akár kényszerítő eszközök, büntetés kiszabását kérik az Európai Bizottságtól Magyarország ellen, amiért az nem fogad vissza bevándorlókat. 30-50 ezer emberről van szó, akikről nekünk kellene gondoskodnunk, elhelyeznünk őket, mert Görögország nem venné vissza őket – mutatott rá. Más országok – például Ausztria és Németország – egyelőre türelmesek, mert tudják, hogy ezek az emberek nem itt léptek először az EU területére – közölte Lázár János.

Orbán Viktor kormányfő arra kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy az államkötvénypiac lehetőségeit megvizsgálva decemberig tegyen javaslatot a Standard & Poor's (S&P) hitelminősítő magyar államadós-osztályzatot érintő múlt heti felminősítésének lehetséges következményeire – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A felminősítés nemcsak szimbolikus dolog, hanem praktikus jelentősége is van – hangsúlyozta Lázár János.

A felminősítés – mondta – határszakasz lesz az állampapír-kereskedelemben és az állam finanszírozásában, az államkötvények piacán komoly változásokat tervez a kormány. Arra a kérdésre, hogy a devizakötvény-piacra való újbóli kilépés is felmerülhet-e, Lázár János azt válaszolta: minden lehetőséget mérlegelni kell. Azt is megjegyezte, hogy mindez a letelepedési kötvénnyel kapcsolatos intézményrendszer felülvizsgálatára is alkalmas lesz.

(MTI)

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha meg nem lesz érvényes az elkövetkezendő években majd jön egymillió bevándorló szorozva 250 ezer euróval ....

Ez mennyi tesz ki adóemelésben?
Ugye kevesebb, mint a 23 millió román? Netán több?

Vona az ATV a DK-val favorizál.

Ezt az országot képviselő miniszterelnök már népszavazás előtt jelezte az EU vezetőinek, így ezzel ők is tisztában vannak, az ország pedig már most is nagy nyomás alatt van.

Azt pedig Lézer Jani és az összes Fidesz vezető is tudja, hogy az EU-t semmire nem kötelezi a népszavazás.

Ehhez képest a számla már meghaladta a 10 Mrd Forintot...

Hidd el, senki sem jokedvebol ment ki. Azert ment mert magyar fizetesbol mem tudja a lakhatasat is megteremteni, a csaladjat is eltartani es a nyugdijas szuleit is segiteni. Ennyi, nem kell tulragozni.

Miota es mihez kepest? A hetvenes evek ota nem volt normalis eletszinvonal.

Gondolom arról még nem hallottál, hogy az ország miniszterelnöke azt mondta, hogy Magyarország nem kíván migránsokat fogadni, tehát a migránsok nem fognak ilyen komoly pénzbe kerülni, a dolgok jelenlegi állása szerint.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés