Ferenc pápa, a pásztor – farkasok prédája

2016. augusztus 28. 15:53

Perintfalvi Rita
Kettős Mérce
Ferenc pápa nem mondta, hogy a befogadó ország nem szabhatna feltételeket, és hogy a befogadást kérőnek ne kellene megtennie mindent, amit elvárnak tőle.

„Ferenc pápa nemrégiben, Lengyelországban is tű pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a lengyel püspöki karnak és az országnak a »bölcsesség és irgalom« helyes arányát megtalálva arra kellene törekednie, hogy »lehetőség szerint« enyhítsen a bajba jutott emberek szenvedésén. Tehát nem arról beszélt, hogy mindenkit, feltételek nélkül be kellene fogadni. Hiszen, ha igaz az, hogy a menekültek 60 %-a gazdasági bevándorló, akkor igaz az is, hogy a maradék 40 % valós rászoruló, aki az életben maradásáért keres menedéket. Ferenc pápa nem mondta, hogy a befogadó ország nem szabhatna feltételeket, és hogy a befogadást kérőnek ne kellene megtennie mindent, amit elvárnak tőle, hogy sikeresen integrálódjon abba az országba, aminek az életét köszönheti. Érdekes megfigyelni, hogy meg nem értett és félremagyarázott reformer pápa érzékeny és irgalmas lelkülete a régi nagy reformer Luther Márton utódjaiban rezonál és talán nem véletlenül.

Persze nehéz most józanul és higgadtan gondolkodni erről a kérdésről, amikor ennyire elszabadultak az indulatok, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a menekültkérdésnek komoly biztonságpolitikai vonatkozása is van. Mert van, ezt nem érdemes letagadni, az sem segít a tisztánlátásban. De hogyan lehetnénk úrrá egyrészt jogos, másrészt viszont mesterségesen végletekig felduzzasztott félelmeinken?

Az egyház talán hallgathatott volna Ferenc pápa bölcs szavára és minden plébánia és kolostor szimbolikusan befogadhatott volna egy menekült családot. Hiszen akkor most a szemébe lehetne nézni ezeknek az embereknek, meg lehetne látni bennük a valós rászorulót, a szerencsétlent. Így viszont a média hírekből érkező képek, szalagcímek az erőszakról, a terrorról szinte már teljesen lehetetlenné teszik azt, hogy magunk elé tudjunk képzelni egy valóban szenvedő emberi arcot. Valahol elveszett annak a spirituális tapasztalatnak az esélye is, hogy benne megpillantsuk magának az Istennek az arcát, aki pedig jelen van, minden bajbajutott nélkülözőben.

Valóban, mindez nem egyházi dogma. És a pápa nem tévedhetetlen. De aki nem érti azt, hogy miért is ennyire fontos Ferenc pápa számára az irgalmasság, az a keresztény hit és az evangéliumok lényegét nem érti még...”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 110 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Kettős mérce mióta lett hittérítő?
A szerző netán pápai nunciusnak-punciusnak (lehet választani) képzeli magát?

Válaszok:
pollip | 2016. augusztus 28. 17:01

A kettős mérce mindig migránspárti volt.

Válaszok:
Berecskereki | 2016. augusztus 28. 17:07

Nem erre céloztam, hanem arra, hogy vallásos lett. Az eddigi más tevékenységük ezt nem látszik igazolni.

A cím tévedés. A nyájat eszik a farkasok - egyre nagyobb étvággyal - és már a bojtárokat is kostolgatják.
Valahogy pedig még mindig a szegény éhes farkasokon esik meg a szivetek.

Rita, azért mutathatnál néhány migránst, aki itt akar élni! Tök életidegen ez az egész nyavalygásod.

Leszbosz szigetéről visszafelé jövet nyilatkozta a pápa, hogy

"Asked about Europe’s plan to shut down the migrant waves by sending people back to Turkey, the pope called on Europe to implement policies that welcome migrants, give them jobs and integrate them. Francis said he understood that some governments and people are afraid, but that it did not lift from them a “responsibility of welcome.”

https://www.washingtonpost.com..


Ha Európa vezetői ennek engedelmeskednének az hihetetlenül súlyos társadalmi konfliktusokhoz, gazdasági problémákhoz vezetne. Remélem nem teszik.

A pápa egyébként egyetlen keresztény üldözött szíriait sem vitt magával akkor a Vatikánba, egytől egyig muszlimok voltak.

Válaszok:
kalotaszeg | 2016. augusztus 28. 21:22

'de minimum hiányos és minimum félreérthető'

Tőle megszokott módon...

Miért lenne gáz? Hiszen kritikus éllel említette meg.

Válaszok:
kalotaszeg | 2016. augusztus 28. 21:39

"A menekültek nem terhet, hanem ajándékot jelentenek – mondta Ferenc pápa a menekültekről a jezsuita rend által működtetett római Astalli-menekültközpontban"

Itt nincs semmi feltétel, meg különbségtétel.
Tű pontosan marhaságot mondott.

"ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre: nem lehet úgy gondolkodni a nőről, mint arról, aki más, másodrendű... blablabla"

Ezzel a nézettel szerzőnk nem lesz túl népszerű a muszlim migránsok körében.

"Huntington állításait 2012-ben például 105 ezer keresztény halála(link is external) látszott igazolni. Azóta is szaporodnak a keresztény hívők és a szent helyeik elleni atrocitásokról szóló hírek azokban az országokban, ahol a kereszténység, mint vallás, kisebbségben van az iszlámmal szemben."
(a Barankovics Alapítvány honlapjáról)

Ez a holokauszt smafu, pápácskánk?

Visszás volt, hogy bár nagyon sok helyen, sok országban lehet arról tudni, hogy a menekültek között a keresztények terrorizálva vannak a muszlim tárasaik által egyet sem vitt közülük a Vatikánba.

Ha sorshúzással oldotta meg, lehetett volna külön a keresztények, külön a muszlimok között sorshúzást tartani. Annál is inkább mert a keresztények esélye jóval kisebb volt, mivel sokkal kevesebben voltak ott.

Keresztényként elfogadhatatlan volt számomra, hogy a nagy irgalmasságból éppen a sokat szenvedett és még menekült társaik által is üldözött keresztények maradtak ki.

Számomra a pápa ugyanúgy esendő ember, mint bárki más, ugyanúgy tévedhet, (és ez a jobbik eset), és amikor téved azt szóvá teszem. Nem hazudom fehérnek ami fekete, azt meghagyom Neked.
Most nyugodtan ki is ikszelhetsz, látom már nagyon annyira belejöttél.

A botránkozással kapcsolatban pedig ezt vedd észbe:

Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, a ki által esnek.
Mát. 18,7.

Istent imádjuk. A tisztelet embernek szól.

bro1 ne csinálj úgy, mintha védenéd a pápát.
Elítélsz te mindenkit, ha az érdeked úgy kívánja!
Nemrég XVI. Benedek pápát!

bro1 Hozzászóló kiszűrése 2016. július 10. 23:03
1
2
@Csomorkany
Egy bűn elkövetésében nincs jóváhagyható rész. Még ha egy pápa is mondja ezt!

Csomorkany Hozzászóló kiszűrése 2016. július 10. 17:37

Tudok ellenben XVI. Benedek meleg prostituáltaknak adott, logikájában hasonló tanácsáról, amelynek visszavonásáról sehol nem értesültem. Engedelmeddel nem kívánok katolikusabb lenni XVI. Benedek pápánál.

bro1 Hozzászóló kiszűrése 2016. július 11. 10:53
1
@Csomorkany
Te hivatkoztál XVI.Benedek pápára az óvszerrel kapcsolatban:
Neked illő ezt idézni, vatikáni forrást megjelölve

Majd én idézek, neked csomorkány helyett.

XVI. Benedek pápa szerint "bizonyos esetekben" elfogadható a gumióvszer használata. Az egyházfő erről egy jövő héten megjelenő interjúkötetben beszél, amelyből szombaton hoztak nyilvánosságra részleteket. A gumióvszer használatát eddig erőteljesen ellenezte a katolikus egyház.

"Olyan esetekben, amikor a cél a nemi fertőzések kockázatának csökkentése, elfogadható lehet a gumióvszerek használata" - jelentette ki XVI. Benedek pápa.

http://www.origo.hu/nagyvilag/..

Válaszok:
ottapont | 2016. augusztus 30. 17:14

Téged még nem ikszelt ki? :)

Válaszok:
Sulammit | 2016. augusztus 31. 10:45

Én pedig arra hívnám fel a szíves figyelmed, hogy ha valakit kiikszelsz akkor már egyáltalán nem látod ha az illető valamihez, vagy valakihez, (esetedben hozzád) szól. Ezt tapasztalatból tudom.
Próbáld ki egyszer Te is. Kattints a kis ikszre a nevem mellett, vagy a Sulammit neve mellett és látni fogod, hogy az adott témánál az összes hsz -k amiket mi írtunk eltűnnek egyből számodra.
A jobb oldalon a frissz hozzászólásoknál láthatod legfeljebb a kiikszelt nevét, amennyiben a Mandiner nem tette szűrőbe. De ott nem láthatod, hogy kihez intézett hozzászólást.
Gondoltam szólok, hogy ne égesd magad ezzel a jövőben. :)

A politikai oldalon mivel ott is mindenkit kiikszelt, merészeltem ezt megjegyezni neki a múltkor. Hogy miért kell mindenkit kiikszelni?
bro1 Hozzászóló kiszűrése 2016. július 15. 17:43
2
11
@Sulammit
Mondd meg redgregnek, és a többi haverodnak, hogy akit már egyszer kiikszeltem, annak hozzámszólását már nem látom, így feleslegesen fárasztják magukat.
Counter se törje magát. Nem érdemes rám pazarolnia drága idejét.

Sulammit 2016. július 15. 21:35

@bro1
Mondd meg nekik te! Jézus a bűnösök barátja, te meg itt mindenkit kiikszelsz. Jól van ez így?

bro1 Hozzászóló kiszűrése 2016. július 15. 22:41
11
@Sulammit
A 'mindenki'-be akkor te is bele kell, hogy tartozzál. Igaz? Vigyázz, mert most már nem fogom ám látni, amit írsz. X!

Sulammit 2016. július 16. 17:04

@bro1
Sőt mit több, a mindenkibe te is beletartozol. Úgyhogy magadat is tüntesd el.

De mivel azért kíváncsi volt, megnézte, hogy mi történt ezután.

@bro1
Látom, hogy 11 embernek összetört a lelke, mivel kiikszeltem társaságomból egy fórumozót. Jó hír, hogy ilyet, csak súlyos okból teszek.

Ez volt a "bűnöm"! Szólni mertem neki.

Nagy megpróbáltatás? Nekünk? :) Hogy nem látod a commentjeinket?
A veled való vitatkozás volt a nagy megpróbáltatás nekünk.
Miféle további? Már júliusban kiikszeltél te gyagya!

Még, még, még írjál ilyeneket.

Meg ilyeneket is, amit csomorkánynak írtál.
"Fogadd el sorsod és nyugodj meg."

Ezen nevet az egész család. Vagyis rajtad! :)

Jó felajánlom. A megtérésedért.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés