Nem sétagalopp

Véget ért a krétai összortodox zsinat

2016. június 28. 14:34
Történelmi jelentőségű volt a résztvevők szerint az ortodox egyházak egyhetes, krétai zsinata, aminek záródokumentuma főleg a párbeszéd fontosságát hangsúlyozza. A tíz önálló egyház 230 püspökének részvételével lezajlott zsinat június 26-án fejeződött be.

Június 26-án a párbeszéd és a kiengesztelődés üzenetével, illetve a haníai Szent Péter és Pál-templomban tartott Szent Liturgiával zárult az ortodox egyházak egyhetes zsinati összejövetele. Tíz autokefál egyház közel 230 püspökének és vezetőjének jóváhagyásával született meg a záródokumentum - írja a Magyar Kurír. Az eseményt valamennyi résztvevő történelmi jelentőségűnek nevezte.

Az ülés zárásakor Bartholomeosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka az örömöt és a reményt nevezte meg a zsinat első gyümölcseinek, dacára a nehézségeknek, illetve négy autokefál egyház fájdalmas távolmaradásának (Oroszország, Grúzia, Bulgária és Antiochia). 

Mint mondta: a hat dokumentum megvitatása nem volt „sétagalopp”, de abban egyetértett mindenki, hogy a Szentlélek megvilágosító erejével igyekeznek összhangra törekedni és elsimítani a nehézségeket, mert ez a legnagyobb hozzájárulás, melyet az ortodox egyháznak és az egész emberiségnek adhatnak. „Mi együtt, mindannyian új fejezetet írtunk a történelemben, és dicsőítjük érte Istent” – tette hozzá Bartholomaiosz pátriárka.

A záróüzenet elsősorban az ortodox egyházak közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozza, hogy tanúságot tehessenek az evangéliumról a szeretet, a béke, az igazságosság és a kiengesztelődés jegyében, így válaszolva korunk kihívásaira. Fontos a dialógus a többi keresztény egyházzal is, elég arra gondolni, hogy Bartholomaiosz pátriárka immár huszonöt éve az ökumenikus párbeszédért munkálkodik fáradhatatlanul.

A dokumentum szerint az ortodoxok egysége a keresztények egységének ügyét is szolgálja. A harmadik szempont pedig a vallások közötti dialógus. A fundamentalizmus terjedése a beteges vallásosság kifejeződése, melyet több vallásban tapasztalhatunk. Egy komoly vallásközi párbeszéd jelentősen segít a kölcsönös bizalom, a béke és a kiengesztelődés előmozdításában  - olvasható a záróüzenetben.

Az ortodox egyház ugyanakkor – derül ki a dokumentumból – nyitni akar a mai világ felé is. Ezt a folyamatot kívánják előremozdítani a további szinódusokon is. 

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés