Aktív szemlélődés

Deák Hedvig: A domonkos rend spirituális öröksége ma is életadó lehet

2016. június 21. 15:52
Vannak olyan problémák, amelyeket nem lehet megoldani, a pszichológia pedig nem adja meg a végső választ – mondja a Mandinernek Deák Hedvig domonkos nővér, aki nem igazán találkozik a nők elnyomásával az egyházban, s aki szerint női mintából sem áll túl sok rendelkezésre, de férfimintából még annyi se. A rendi elöljáró szerint a felszabadítás teológiája már lefutott téma. Az egyetemen tanító teológussal a szerzetességről, a teológia mai állapotáról és a pszichológiával való párbeszédről beszélgettünk.

Alapításának nyolcszáz éves évfordulóját ünnepli idén a domonkos rend. Ebből az alkalomból kérdeztük Deák Hedvig nővért, a magyarországi domonkos nővérek elöljáróját. A magyar domonkos kongregáció 48 nővére négy rendházban él itthon. Ez magyar viszonylatban nem jelent kicsi létszámot, de vannak kétezer tagú domonkos nővérkongregációk is a világban. Deák Hedviget a budakeszi rendházban kerestük fel.

*

Mennyire elfoglalt egy domonkos rendi nővér ma Magyarországon?

Hála Istennek, nem unatkozunk. Már a közös ima, az egyéni imádság, a szerzetesi létből adódó tevékenységek is kitöltik szépen a napot, ehhez jönnek még kinek-kinek az egyéni feladatai. Öt nővér, köztük én is, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanít, de én személy szerint most leginkább az elöljárói hivatalból fakadó kötelezettségekkel vagyok elfoglalva.

1990 után újraindult a rend. Ez könnyen ment?

A mi közösségünk esetében gondviselésszerű volt, hogy voltak olyanok, akik a kommunizmus alatt léptek be titokban a rendbe. Kb. 6-7 ilyen nővér volt, akik a rendszerváltáskor ötvenes éveikben jártak. 1950, a rendek feloszlatása, a szétszóratás előtt a tanítás-nevelés volt a rend fő tevékenysége. Akik a kommunizmus alatt léptek be, azok számára Árpád-házi Szent Margit volt a vonzó eszmény, őt akarták követni, és így kerültek kapcsolatba a renddel. Érdekes, hogy szinte mind az egészségügyben dolgoztak, ezért is inspirálta őket Szent Margit. Ők rendszeresen találkoztak titokban, volt, aki „fű alatt” foglalkozott ifjúságpasztorációval, és sokakat biztatott szerzetesi, papi hivatásra.

Ma mivel foglalkoznak elsősorban?

A rend jelmondata az, hogy „Szemlélődni és a szemlélt igazságot továbbadni”. Ezt próbáljuk megvalósítani legfőképp a tanításban és nevelésben: a saját iskolában, a hitoktatás, katekézis, teológiatanítás keretében. A domonkosságban  benne van, hogy az emberek értelméhez is kívánunk szólni.


Domonkos nővérek

Ezért tanult dogmatikát?

Igen, számomra a domonkos hivatással együtt jött a teológia fontosságának felismerése. Ha a rend jelmondata az „Igazság-Veritas”, akkor természetes, hogy az Istenre vonatkozó igazságot szeretném megismerni. 

Hogy fér össze az aktív munkával a szemlélődés?

Az ideális az, hogy ha a szemlélődés bőségéből fakad a tevékenység. Tehát nem úgy, hogy teljesen külön szeletei vannak a napnak, így pl. reggel öttől hatig szemlélődünk és utána jönnek a napi teendők. A szemlélődés mindenekelőtt egyfajta szeretetteljes figyelem Isten felé, egyfajta látás, amelynek nagy része isteni ajándék. Igényel ráfordított időt, személyes imádságot is, de nem olyan értelemben, hogy arra leszűkíthető. A szemlélődés olyan kapcsolat, látásmód, ami hatással van az életünk minden területére, így a munkánkra is.

Ha ma azt mondom bárkinek, hogy „szemlélődés”, akkor valószínűleg keleti meditatív módszerek jutnak az eszébe.

Sajnos ez így van, pedig a keresztény szóhasználatban az ókor óta honos a szemlélődés kifejezés, csak az utóbbi időben talán kevesebbet beszéltek róla. Pedig igen nagy keresztény hagyománya van, így a nagy lelki írók beszélnek róla. Szent Tamás maga is tárgyal róla, de persze ő – jó domonkosként - módszert nem ad hozzá. Inkább az újkorra jellemző, hogy mindenhez módszert adunk, így az imához, szemlélődéshez is. Szent Tamás még a szabadabb középkor gyermeke ebben. De nála az egész teológiának a célja is egyfajta szemlélődés: a teológia végső célja nem a racionális reflexió a hittitkokra, hanem az isteni titkok szemlélése, azaz az örök élet Isten-látásának egyfajta megelőlegezése.

*

Miért választották Budakeszit?

Budakeszin régóta működött egy domonkos harmadrendi világi közösség, rajtuk keresztül keresett meg minket az akkori plébános, mivel volt egy kiürült épülete és szeretett volna olyan nővéreket keresni, akik besegítenek a plébániai munkába. A plébániai csoportokon kívül, az iskolai hitoktatásban is intenzíven részt veszünk.

Könnyen fenntartják a házaikat?

A házakat az ott élő nővérek fizetéséből, nyugdíjából tartjuk fenn, bár nagyobb felújításra már nem tudnánk költeni. Itt Budakeszin, mivel itt laknak a képzésben lévők is, akiknek nincs saját jövedelmük, egy fokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Közben magát az új rendházat, amit 12 éve építettünk, már kinőttük.

Kik állnak ma szerzetesnőnek?

Országosan nézve, nincsenek túl sokan, de nagyon változó, hogy kik is ők. Van, aki egész fiatalon, középiskola vagy BA-fokozat után, huszonévesen; de vannak felnőtt megtérők is, akiknek már önálló élet van a hátuk mögött. Magyarországon kb. hetven különböző női szerzetesközösség van, és évente 20-22 belépő, ez nem sok, de az jellemző, hogy személyes elkötelezettségből teszik. Hogy a belépőkből hányan tesznek örökfogadalmat, arról nincs információm, de a saját belépőink adataiból következtetve kb. 50-60 százalék.

Domonkos nővérek

Hogyan képeznek egy domonkos növendéket?

Hosszan. A képzés az egy éves jelöltséggel kezdődik, ami egyfajta intenzív ismerkedés, de ugyanakkor már elkezdődik maga a szerzetesi képzés is. Utána a novíciátus két évig tart, ebből az elsőben, az ún. kánoni évben a novícia semmi mással nem foglalkozik, csak magával a szerzetesi képzéssel. A legfontosabb a lelki része: itt egy új, közösségi életformát kell elsajátítani, aminek a lényege a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, az Ő szorosabb követése az evangéliumi tanácsok, vagyis a szerzetesi fogadalmak útján. Ez alapvetően gyakorlati dolog, sok imádsággal, elmélkedéssel jár. Az elméleti része is a célból következik: így pl. tanulmányozni kell a rend szabályait, a rend történetét, szerzetesjogot, a lelki élet teológiáját, liturgiát - mindazt, ami kell a szerzetességben való eligazodásban. A második évben apostoli gyakorlatok vannak a különböző házainkban. Ezután jön négy év ideiglenes fogadalom. Ez alatt kerül sor teológiai és egyéb tanulmányokra. Összesen minimum hét év a képzés az örökfogadalomig.

*

Elnyomják a nőket az egyházban?

Mindig elgondolkodtat ez a kérdés, ami valójában arról is szól, hogy mi, illetve ki is az egyház? A hierarchia lenne az egyház és az nyomja el a nőket? De az egyháznak a keresztség révén én is ugyanúgy a része vagyok, mint a püspökök vagy Ferenc pápa. A kérdésre válaszolva, saját magam elnyomással nem igazán találkoztam, már csak azért sem, mert az egyházban a férfiak és nők helyzete, szerepe alapvetően nem hatalmi kérdés. Persze előfordulhatnak szituációk, amikor előjönnek bizonyos előítéletek a nőkkel vagy a szerzetesnőkkel kapcsolatban, és nem vesznek komolyan, de sokkal több a pozitív tapasztalat. Ha pedig azt nézem, milyen arányban járnak férfiak és nők templomba, vagy a hitoktatók közt milyen a férfi-nő arány, akkor lassan azt a kérdést is fel lehet tenni,  hogy vajon a férfiak nincsenek-e „elnyomva” az egyházban. Mintha a pozitív férfiminták hiányoznának a társadalomból. Női mintából sincs sok, de férfiból meg aztán alig.

Mások szerint inkább még mindig túl macsó társadalomban élünk.

Nyilván a nők és férfiak helye az egyházban komplex kérdés, és ezek az értelmezési szempontok egyszerre is igazak lehetnek. Mindenesetre a nők ma sokat emlegetett „promóciója” jó lenne, ha nem egyfajta erőltetett „egyenlősdi” lenne, amikor a nőknek pontosan ugyanazt és ugyanúgy kell tenniük, mint a férfiaknak (és viszont), mindenfajta reflexió nélkül. Így nem vagyok abban biztos, hogy pl. a lányok ministrálása előremutató fejlemény lenne. Sokkal használhatóbb modell a Szent II. János Pál pápa által megrajzolt, nemek közötti komplementaritás. Persze ahhoz, hogy a nők nők legyenek, az is kell, hogy a férfiak pedig férfiak legyenek. Magyarországon egyébként – több ok alakította így – az egyházon belül a férfi-nő kérdést egyáltalán nem látom úgy kiélezettnek, ahogyan pl. az Egyesült Államokban gyakran az.

Van egyházi feminizmus, feminista szerzetesség?

Igen, az Egyesült Államokban a női szerzetesség egy részében a radikális feminizmus évtizedek óta jelen van, és ez nagy károkat okoz. Ez odáig el tud menni, hogy valakinek nehezére esik az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében imádkozni, vagy az Atyát és a Fiút egyáltalán említeni. 

Ettől a nemi komplementaritástól és a férfi, női tulajdonságok emlegetéséről sok feminista zsebében kinyílik a bicska. 

Azt gondolom, hogy ez egy fontos és találó teológiai megközelítés. Az más kérdés, hogy gyakran egyházon belül is elfeledkezünk a komplementaritásról, vagyis arról, hogy együtt nézzük a férfi és a nő identitását, hivatását a kinyilatkoztatás fényében. Valóban kissé zavaró női füllel azt hallgatni, amikor férfiak szeretnék „a nő” helyzetét jobbítani az egyházban, vagy egyáltalán tisztázni. Ez nehezen megy egyfajta paternalisztikus attitűd nélkül: nőként amikor az „egyház a nőkről” tartalmú megnyilatkozásokat hallgatom-olvasom, akkor az az érzésem, hogy a „nők” egy különleges alcsoport, egy rezervátumi faj, akikért kívülről tenni kell valamit. Egészségesebb, ha hozzátesszük azt is, hogy pl. a nők hogyan látják a férfiak helyét az egyházban, már ha ennél a perspektívánál maradunk. Ami pozitív példa, II. János Pál előbb említett megnyilatkozásain kívül, pl. a Hittani Kongregáció egy dokumentuma 1994-ből, amely a férfi és nő helyéről, együttműködéséről szól, komoly teológiai megalapozással.

*

A domonkos a szigorúbb, kötöttebb rendek közé tartozik. Amerikában van egy fellendülés, hogy népszerűbbek a szigorúbb rendek a jelentkezők körében, mint a „lazábbak”.

Az Egyesült Államokban a felmérések alapján eléggé egyértelműnek tűnik az a trend, hogy a belépők azokat a közösségeket preferálják, amelyek – megfelelő közösségi megújulással együtt – megtartották a hagyományos szerzetesi élet és identitás látható kereteit: közös imádság, közös élet, közös apostoli tevékenység, szerzetesi ruha; és erős szerzetesi identitástudat jellemzi őket. Így az eléggé sokszínű domonkos családnak is azon ágaiban tapasztalható rendkívüli felvirágzás és sok új belépő, ahol ez történt. Így pl. a Dominican Sisters of Saint Cecilia nevű amerikai domonkos nővérkongregáció, amely egészen a nyolcvanas évek közepéig egy viszonylag kicsi és kevéssé ismert közösség volt Tennessee államban, ma annyi új hivatást kapott, hogy már Európába küld fiatal nővéreket az új evangelizáció segítésére. Hasonló a helyzet a domonkos atyák egyik amerikai provinciájában is, akik a domonkos rend teológusi hivatásának megújulásában is élen járnak. 

Mit tapasztal, amikor rendi ruhában az utcán sétál, metrón utazik?

Budapesten ma már bármit lehet hordani, így sokaknak ez egy fura öltözék a sok közül az utcán. De sok pozitív visszajelzést is lehet kapni, így pl. vannak, akik megszólítanak, elmondják a problémájukat, imát vagy áldást kérnek. 

*

Mik a teológiában a kurrens témák? A felszabadítás teológiája?

Véleményem szerint ez ma már lefutott téma. 

Ferenc pápa kapcsán annak rehabilitációjáról beszélnek. 

Az utóbbi ötven évben a teológiában népszerűek lettek az ún. kontextuális teológiák, vagyis olyan teológiák, amelyekben magának a teológusnak a kontextusa meghatározó: így beszélhetünk feminista, felszabadítási, afrikai stb. teológiákról. Szerintem ezek sok érdekes szempontot, meglátást hozhatnak, de nem helyettesíthetik a teológia hagyományos értelemben vett művelését, amely nem egy konkrét időbeli kontextusból indul ki, és abból az egy szempontból olvassa újra a kinyilatkoztatást. Nyilván ma a kinyilatkoztatásnak a történeti dimenzióját más szemmel nézzük, mint mondjuk ötszáz éve, de ezt nem vehetjük az egyetlen szempontnak: Isten igazsága meghaladja a történeti kontextust. A felszabadítási teológia is sokféle, és amennyiben azt akarja komolyan venni, hogy  miként szól a szegényekhez és a szegényekről az evangélium, mindenképp üdvözlendő. De a katolikus teológia több, mint egy-egy – önmagában fontos – kontextus. Néhány évvel ezelőtt Leonardo Boff testvére, Clodovis Boff (saját maga is szerzetes és teológus, egykor a felszabadítási teológia eminens képviselője) egy tanulmányában leírta, hogy őszerinte hogyan futott zsákutcába a felszabadítás teológiája, amikor minden teológiai reflexió kiindulópontjává a szegényeket tette. A helyes módszer őszerinte Krisztustól kiindulni és a szegényekhez megérkezni, nem fordítva; egyébként nem teológiát művelünk, hanem politikát. Ami véleményem szerint fontos téma ma, az a vallások teológiája: mi a nem-keresztény vallások szerepe Isten üdvösségtervében?

Görföl Tibor teológus nemrég azt nyilatkozta az Új Embernek: „A sok Krisztus-kép közül ma nem a szegény Jézus, a megdicsőült Jézus vagy a történelem előtt létező örök Logosz, hanem a gyógyító Jézus kerül előtérbe. Remélem, ennek a korszaknak hamarosan vége szakad.” 

Nyilván ennek is megvan a maga oka. A pszichológia populáris változatában egyfajta szekuláris spiritualitásként működik. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a modern pszichológia komoly ismeretanyagot halmozott fel az emberről, amit még nem tudtunk összhangba hozni a teológiai ismereteinkkel. Pedig az egyháznak, különösen is a szerzetesi hagyománynak úgyszintén hatalmas tudása van az emberről (ahogyan VI. Pál pápa fogalmazta, „a humánum szakértője”), csak kérdés, hogyan lehet gyümölcsözően összekapcsolni a szekuláris indíttatású pszichológiával és annak emberképével. 

A katolikus és a református egyetemen is van pszichológia, a Semmelweis mentálhigiénés képzésére tömegével járnak papok és szerzetesek. 

Ez a képzés alkalom lehet erre a párbeszédre. Jelenleg kevés az elkötelezett keresztény pszichológus, és még kevesebb, aki otthonosan mozogna mind a pszichológia, mind pedig a keresztény emberkép, lelkiség és teológia területén. Kevés az olyan elkötelezett keresztény, aki a saját lelki útjára tud reflektálni, és ezt a közvetítői szerepet pszichológia és lelkiség között fel tudja vállalni. 

Jól érzem, hogy némi elégedetlenséggel szemléli a teológia jelenlegi állapotát?

A pszichológia és a keresztény teológia párbeszédbe hozása szerintem eléggé sürgető; nem jó, ha egy szekuláris vagy Isten nélküli pszichológia sajátítja ki azt, ami valójában az egyház illetékességi területe kellene, hogy legyen, vagyis akár a konkrét életvezetést. Ma ez iránt az érdeklődés óriási, és az egyház mintha nem tudna a saját hangján megszólalni. 

Pár hete futott végig a neten egy Pilinszkynek tulajdonított megjegyzés a pszichológiáról. Eszerint azt mondta Popper Péternek: „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat, mert tönkreteszitek az emberi életeket azzal, hogy azt hirdetitek, hogy az élet problémái megoldhatók. Ezáltal az ember ugyanis azt gondolja magában, hogy ő a hülye, mert nem tudja megoldani a gondjait önmagával, a szerelmével, vagy nem tud mit kezdeni az anyjával való kapcsolatával. Honnét veszitek ti ezt a marhaságot? Az élet problémái nem megoldhatók, csak elviselhetők. Te úgy gondolkozol, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség.” 

Pilinszky bár sarkít, de valami igen lényegeset fogalmaz meg: egyszerűen vannak olyan problémák, amelyeket nem lehet megoldani, már csak azért sem, mert a pszichológia a végső választ nem tudja megadni. Sok mindenben segítség lehet, de sok frusztrációt is okozhat. Nyomasztó tud lenni az az elvárás, hogy harmonikusnak, kereknek kellene lennie az életemnek, meg kell tudnom ezt oldani – és ha nem, akkor ez az én hibám. Egy bizonyos pszichológiai megközelítés vezethet oda, hogy éppen a kegyelmi dimenzió marad ki a nézőpontomból, illetve ráerősíthet a saját magunk körül való forgásra, nárcizmusra. 

*

Önnek melyek a kedvenc teológiai témakörei?

Én a szerzetesi élet teológiájával foglalkoztam közelebbről, valamint ehhez kapcsolódóan teológiai antropológiával: pontosabb azzal, hogy miként lehet az evangéliumi tanácsokat és a szerzetesi életet a teológiai antropológia szemszögéből megalapozni.

Mi a teológiai antropológia?

Összefoglalóan mindaz, amit a kinyilatkoztatásból az emberről megtudunk, tehát a teremtés, eredendő bűn, kegyelem témakörei a dogmatikából. Azaz: mi Isten eredeti terve az emberrel, ezt hogyan hiúsítja meg az ember és ezután Isten hogyan állítja helyre az eredeti tervet egy magasabb szinten? 


Aquinói Szent Tamás

Hol helyezkedik el ma a neotomizmus az egyház életében?

Az a klasszikus neotomizmus vagy neoskolasztika, amely a II. Vatikáni Zsinat előtt létezett, ma már nincsen. Vannak viszont helyette ma olyan teológusok, illetve olyan teológia, amelynek a vonatkozási pontja Szent Tamás, amely számára a Tamás módjára művelt teológia ma is modell: vagyis egy olyan teológia, amely nem mechanikusan ismétli őt, hanem az eredeti tamási teológiai módszert használva, az ő vízióját fejleszti tovább, illetve az ő segítségével keresi a választ olyan kérdésekre, amelyeket Tamás maga még nem tett fel. Az utóbbi 20 évben Szent Tamásnak nem csak a domonkos rendben, hanem az egyházon kívül is reneszánsza van: felfedezzük Szent Tamást, a teológust, akinek a teológiai megközelítése, ti. hogy a kegyelem a természetre épít, különösen is nagy segítségnek bizonyulhat a más meggyőződésen lévőkkel folytatott dialógusban, hiszen nagyra értékeli azt, ami emberi. A tamási teológiai szemléletnek, amely egy egészként látja a teológiát, ma, amikor a többi tudományhoz hasonlóan a teológia is rendkívül specializálódott, különleges aktualitása van. 

Ross Douthat katolikus publicista a New York Times-ban arról értekezett egyik cikkében, hogy sok amerikai teológus valamiért elfeledkezik a szenthagyományról, pedig az meghatározó a katolikus teológia számára. Ön hogy látja?

A katolikus teológia attól katolikus, hogy normatív számára a Szentírás és az, ahogyan az egyház a Szentírást értelmezi, tehát a hagyomány. A katolikus teológia tehát a hagyománytól nem tekinthet el. Más kérdés, hogy a valóságban ez nincs mindig így, és vannak magukat katolikusnak valló teológusok, akik számára a hagyomány kötelező volta teljesen relatív. Sajnos lehet úgy teológiát tanulni és intelligens tanulmányokat írni, hogy valaki nem áll benne a keresztény egyházi tapasztalatban, nem éli a hitét. Ha a teológia értelmes reflexió a hitünkre, akkor rögtön az első összetevő hiányzik…


Sziénai Szent Katalin

Mit érdemes megfogadni ma a domonkos rend női szentjeitől?

A rend női szentjei közt több olyan volt, aki az Istennel való közvetlen, személyes kapcsolatot, a misztikát úgy tudta szavakba foglalni, leírni, hogy azzal másokat is taníthasson, vagyis így adta át a szemlélődés gyümölcseit. A legnevesebb közülük egészen biztosan Sziénai Szent Katalin volt: azért is különleges, mert bár írástudatlan volt, mégis zseniálisan alkalmazza Szent Tamás teológiáját lelkiségi műveiben. Ő is példa arra, hogy a domonkos rendnek van olyan spirituális öröksége, ami ma is életadó lehet. 

***

A domonkosok (latinul: Ordo Praedicatorum) elnevezésüket alapítójuktól, Guzman Szent Domonkostól (1170-1221) kapták.  A rendet III. Honoriusz pápa 1216. december 22-én hagyta jóvá. A testvérek kiképzése feladatukból adódóan intellektuális jelleget adott a rendnek, és a nagy egyetemi központokhoz kapcsolta a domonkosokat. Jelenleg az egész világon mintegy 7500 férfi hitszónok testvér imádkozik és dolgozik a különböző kolostorokban. A hagyomány úgy tartja, hogy a domonkosok 1221-ben érkeztek Magyarországra. Jelenleg az 1989 után újjászületett magyar domonkos rendtartományt három ház (Szentendre, Sopron, Debrecen) alkotja, ahol mintegy 15 testvér dolgozik és imádkozik, valamint a domonkosok betelepedésére váró kolostorok Szombathelyen és Vasvárott. A domonkos családhoz a férfi szerzetesi ágon kívül domonkos apácák (másodrend), domonkos nővérek (reguláris harmadrend) és világi domonkosok (világi harmadrend) tartoznak. A domonkos apácák monostorokban élik szemlélődő életüket, melynek fókuszában a rend aktív tagjaiért, és a világ üdvösségéért végzett  közbenjáró ima áll. Az apácák élete más kontemplatív rendekéhez hasonlóan zárt, klauzúrához kötődő, monostoraik pedig jogilag függetlenek egymástól. Ünnepélyes fogadalommal kötelezik el magukat monostoruk elöljárójának és a Rend általános főnökének. A rend szemlélődő ágában mintegy hatezer apáca van.

A domonkos nővérek kolostorban élő, aktív szerzetesnők, akik egyszerű fogadalommal kötelezik el magukat saját kongregációjuk  általános főnöknőjének. Az igehirdetésbe általában tanítással-neveléssel, pasztorációs munkával, de tudományos munkával, betegápolással és szociális munkával is bekapcsolódnak. A nővérek független kongregációkba tömörülnek: 151 kongregációban 24 600 nővér végzi szolgálatát.

Tíz osztrák és olasz származású fiatal nő alapította meg Kőszegen az első konventet 1868-ban. A nővérek Árpád-házi Szent Margit életeszményét kívánták követni, apostoli szolgálatuk az igehirdetés egy konkrét formája, az ifjúság tanítása-nevelése volt. Az alapítás után néhány héttel megnyitották első elemi iskolájukat, ahol kezdettől fogva magyarul tanítottak, nagy nehézségek árán, igen szegény körülmények között.  A közösség gyorsan növekedett, így a nővérek újabb konventeket és házakat hoztak létre az ország több pontján, különböző típusú oktatási intézményekkel. 

Összesen 79 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

1.Akkor tanuljon magyarul : a nyomás nem elnyomás...
2.Látom , nehéz Önnek valami értelmeset írni a nővér gondolataihoz . Ahhoz már ész kellene .

1.A pszichológia fontos szaktudomány , de a végső életkérdésekhez nem tud hozzászólni , mert a módszere ezt nem teszi lehetővé .
2.Ezért a metafizika és a teológia örökzöld , mert a belátásai éppen ott segítenek , ahol semmi más .
3. Márpedig az élet és a halál kérdései szorosan összetartoznak : ahogy Martin Heidegger szépen fogalmazta , az ember az a lény , aki folyamatosan tud a haláláról , s így kell élnie !

Olvassa el Karl Rahnertől az Ige hallgatója c. könyvet - magyarul is olvasható - , s sokkal nagyobb rend lesz a fejében-szívében .

Úgy ugorja meg az akadályt , hogy a Szentháromság létközlése már előzetesen megugrotta . Tehát már minden ember létbelileg Istennél VAN . Ahogy Heidegger gyönyörűen fogalmaz , az embernek rá kell állnia arra a talajra , amelyen már rajta áll !

Rahner említett könyve nehéz olvasmány, de egészen új perspektívát fog kínálni , mely az itt leírt gondolati problémáira is megnyugtató választ fog adni .

Ezúttal jár egy riszpekt a mandi szerkesztőinek. Ennyi női lelkészes poszt alá idetettek egy riportot az egyik legfontosabb mai magyar teológussal, aki történetesen egy katolikus hölgy.

Hedvig nővér nyilvánvalóan a mai magyar egyház tanítója, már eleve a Sapientia Főiskolán is, és nyilvánvalóan nem küldené el Szent Pál a férjéhez, hogy teológiára tanítsa. Viszont mivel ismeri és tiszteli az apostoli hagyományt, nem is igényelt, nem is követel apostoli szolgálatot vagyis pappá szentelést.

Neked ez jut az eszedbe. Rólad szól(sz).

Szokták itt a mandin szemlézni Perintfalvi Ritát is, aki saját bevallása szerint katolikus teológusnő. Na, az nem véletlen, hogy nem őt neveztem a mai magyar egyház tanítójának. Tudniillik nem az.

Hedvig nővér esetében számomra nem az a lényeg, hogy jó, tisztességes életű apáca (ilyen értelmű kvalitásairól nincs is túl sok ismeretem, bár kétségbe sem vonom), hanem hogy írásai alapján jó teológus. Ehhez szervesen hozzátartozik az egyházi hagyomány tisztelete és az eredeti, éleslátó gondolkodás. Való igaz: ha ütné a vasat, hogy ő pap akar lenni, és ezt állítaná a gondolkodása középpontjába, mint Perintfalvi a gender-témát, nem ismerném el jó teológusnak.

Van bennem drukk, hogy a két felsőfokú végzettségű hölgy közül minél többen válasszák Hedvig nővér teológusi útját, és minél kevesebben Perintfalviét.

Nézd, ha föltett szándékod itt katolikusokkal csevegni, akkor jobb, ha elfogadod, hogy a katolikusoknak tényleg fontos az elmúlt 2000 év egyházi hagyománya. Attól, hogy valami neked nem érték, másnak még érték lehet. Van az úgy.

Karl Rahnert jól ismerem, kortársa és rendtársa a jelenlegi pápának, bírálója is megemlíti, hogy egy sor jelentős püspökre és bíborosra is hatással volt. Utolsóként megemlítem, hogy néhány írását is olvastam. Wolfram Schremsről most hallok először. Sajnos nincs olyan előtörténete, ami alapján bármiféle személyes tekintélye lenne előttem. Te mit tudsz róla?

Egy keresztény nem mehet szembe tudva és akarva Jézus Krisztus döntéseivel. Jézus Krisztus hozott egy döntést: az apostolait férfiakból választotta. Részemről ennyi a női papság témája.

Semmi kifogásom ugyanakkor azellen, hogy hölgyek teológiát tanuljanak, elmélyüljenek az imaéletben és akár apostolokat is tanítsanak.

Krisztus Föltámadását pl. elsőként nők hirdették meg az apostoloknak is.

Isten egyházában a szentek az elsők és nem a papok. Szentek között pedig nagy számban vannak nők. Ha egy nőnek nem elég életcél az életszentség, arra azt tudom mondani, hogy nekem viszont elég, de még kell kérnem Isten kegyelmét az ügyhöz.

Szóval van egy "nevem senki", aki azzal kíván hírnévre szert tenni, hogy egy ismert embert hülyeségekkel vádol. Szimpatikus hozzáállás...

Kb. minden szekta ezt csinálja a katolikus egyházzal.

Ezt a fajtát az ötvenes évek ÁVO-s kihallgatószobáiban lehetett megtalálni.

Tényleg, igazad van. Jó, akkor ki is ixelem.

Ha javasolhatok egy apróságot, az első kérdés elég lett volna. Azzal ugyanis egy objektív tényre mutatsz rá, hogy tudniillik Szent Domokos soha nem gyilkolt. A második kérdésed a te véleményedet tükrözi, amit ebben a terjedelemben nem tudsz egy ellenséges vitapartner felé bizonyítani.

Be kell neked vallanom, hogy Malachi Martin atyáról se hallottam soha sehol.

Néhány ponton egy bizonyos Joseph Ratzinger is bírálta Rahnert, na annak van is súlya. Ő szedte pl. ízekre az "anonim keresztényekről" szóló elgondolást, igaza is van. De az is tény, amit a nővér mond a posztban, hogy a nem keresztény vallások helye Isten üdvözítő tervében a legkurrensebb téma a mai teológiában. Az "anonim keresztények" egy rossz modell.

Jó, rendben, nyertél. Keresztény emberek szabad akarattal szembe szoktak menni Jézus Krisztus megismert akaratával. Én is. Csak utána olyanokat mondunk a templomban, hogy "sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással".

Kivéve a szónoki kérdéseket, amelyek tartalmilag valójában kijelentések. Nincs bajom azzal, hogy ilyeneket használsz, de nem árt, ha ismered a stilisztikai alakzataidat.

Lényegileg kijelentést tettél arról, hogy Szent Domonkos nem ölt meg senkit, és hogy szent és erényes ember volt. Hogy kérdőjelet tettél a mondataid végére, az stilisztikai szabadságod, de attól ezek még nem lettek valódi kérdések.

Minden ufológus ezzel jön, meg a Badinyi-Jós Ferenc szintű "teológusok" is.

A probléma azonban az, hogy nem angyali időtlenségben élünk, valakire időt szánni, az azt jelenti, hogy mástól vesszük el az időt. Éppen ezért nem árt egy olyan előszűrés, hogy valakiről tudjuk, hogy katolikus teológiákon ismert személy, publikál, tanít, hivatkozzák. Na, Rahnerre ez áll. A sok "nevem senki"-re, akit idehoztál, lényegében nem áll.

Igazából köszi, hogy fölhívtad erre a figyelmet, megnézem, milyen forrásra hivatkozik a Wiki. Azt biztosan tudom neked mondani, hogy a pápai inkvizíciót, amelyet főleg domonkos szerzetesek működtettek, 1231-ben állították föl, és akkor Szent Domonkos már rég halott volt. (Szemben a Wiki állításával, amely 1227-re teszi ugyanezt - persze Domonkos már akkor is halott volt).

Hogy az albigensek elleni háború idején valamiféle vallási szakértőként vett volna részt Simon de Monfort oldalán, ill. hogy akkoriban folyt volna eretnekek feletti bíráskodás, arra nézve a Wikitől független adatot eddig nem találtam.

Inkább azzal szokás nyomulni, hogy az elfoglalt városokban mindenkit leöltek, kifosztottak, azzal a jelszóval, hogy "Isten majd kiválasztja az övéit".

Szerintem Isten és Jézus Krisztus nem kéri számon az apák bűneit a fiakon. Ha tudsz mutatni egyetlen katolikust, akit Tommaso da Torquemada főinkvizítor élete és munkássága nyűgözött le annyira, hogy ma katolikus legyen, akkor aláírom, hogy a mai katolikus egyház nem szakadt el teljesen Tommaso da Torquemadától. De nem tudsz ilyen katolikust mutatni.

Bocs, de annyi közöd neked is van a derék Tommasohoz, mint egy mai katolikusnak: ő is Jézus Krisztusra hivatkozott, a mai katolikusok is, meg te is.

Stilisztikai észrevételt tettem. Amit írtál, az tartalmilag két állítás, melyek közül az egyik tényállítás, a másik értékelés.

Az értékelésről tudható, hogy Isti nem osztja, ennyiben fölösleges, a tényállítás érdemben vitatható, vitatjuk is. Mit csinált Szent Domonkos az albigensek elleni keresztes háború idején?

Szabad ember vagy egy szabad hazában, de ha megnézed a későbbi kommentfolyamot, a második szónoki kérdésed teljesen reflexió nélkül maradt, eltekintve az én stilisztikai elemzésemtől. Ez is mutatja a fölöslegességét.

Mondom: minden ufológus ezzel jön. Józan ember meg tudja, hogy egy tetszőleges szakterületen, mint pl. a katolikus teológiában, az egymás általi elismertség, idézettség számít.

Próbálj meg túllendülni az ufológia szintjén! A katolikus teológiát egyházi egyetemeken és egyházi főiskolákon művelik, akik ott nem idézett szerzők, azok marginálisak.

Rahner nem marginális, Malachi Martin vagy hogy hívják, igen. Egyébként idetettél egy sor szöveget, amiben egy fia eredeti Rahner-idézet nem szerepelt. Jó, ettől még az eredeti könyvekben szerepelhet, de idézni tudni kell. Malachi Martinnak Rahnert, neked meg Malachi Martint.

Szent Domonkosnak és az albigensek elleni háborúnak csakugyan igyexem utánanézni, érdekes történelmi kérdés.

Az viszont számomra nem kérdés, hogy Szent Domonkos szent ember volt-e, én annak tartom, ezért ezzel a problémafölvetéseddel nekem sem áll módomban foglalkozni.

Abban, hogy valójában nincsenek UFO-k.

Nem vagyunk rá különösebben büszkék, de miért a fiakon kéred számon az apák bűnét?

Rossz hírem van: a XIII. századi kereszténységnek te is fia vagy. Hitbeli elődeid akkoriban egységben voltak a római pápával. Jó, a valdensek nem, de ők is csak olyan fél évszázaddal korábban szakadtak ki.

Én is, bár hozzáteszem, hogy a háború lényegében elkerülhetetlen volt, és az albigensek sem tűnnek a szememben ártatlan cserkészcsapatnak.

Viszont még mindig nem magyaráztad meg, hogy miért van ehhez több köze egy XXI. századi katolikusnak, mint egy XXI. századi protestánsnak vagy hindunak?

Ne ugráljunk ennyire! Egyszerre csak egy téma! Te itten a szemünkre vetettél mindenféle XIII. századi háborús túlkapásokat, mintha nekünk ehhez több közünk volna, mint neked, mintha a fiak felelősek volnának az apák bűneiért. Kértél már bocsánatot?

Ha megtörtént, utána szívesen megbeszélem veled, mit értek a hitvallás azon mondatán, hogy "hiszem a katolikus anyaszentegyházat".

Csak így lazán idedobsz "tömeggyilkos apácákat", és én rángatódzom hisztériás görcsben :-) Biztos, hogy a tükör a hibás?

Egy kérdés: ha ma egy zsidóval találkozol, Krisztusgyilkosnak tartod-e? Ha igen, akkor jogod van ahhoz is, hogy egy katolikust XIII. századi bűnökkel vádolj. De akkor ez elég messzire vezet. Nagyjából Hitlerhez...

Továbbá én voltam az, aki válogatás nélkül mészároltam albigensnek tűnő városlakókat, meg minden. Egy bizonyos misztikus szinten ez igaz. Csakhogy ezen a szinten egyenlőek vagyunk ám! Én és te mészároltunk albigensnek tűnő városlakókat! Ezért démoni inspiráció tőled, hogy kiemeled a maiak közül a katolikusokat, mint olyanokat, akik ezért kiemelten felelősek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés