Alkalmas-e egy nő a lelkészi hivatásra?

2016. június 16. 13:52
Bence Áron
Kötőszó blog
Aki átélte már egyszer is, hogy az evangélium egy női lelkész szavain, a tőle vett szentségeken keresztül töltötte fel új, meg nem érdemelt erővel, annak eszébe sem jut kétségbe vonni a női papság létjogosultságát.

„Sőt, megkockáztatom, ha visszamennénk egy időgéppel az első századi Palesztinába, a földön járó Jézus is azt mondaná nekünk, hogy szerinte sem lenne ez jó ötlet. Luther is, Kálvin is, a többiek is mind csatlakoznának ehhez az állásponthoz: a nők gyengék, érzelmesek, megbízhatatlanok, iskolázatlanok stb. Csakhogy nem azért tiszteljük, olvassuk őket, nem azért ápoljuk emléküket, mert ugyanazt mondták egyes dolgokról, mint a kortársaik elsöprő többsége! Jézust sem azért tartom személyes Megváltómnak, mert egyszer tömlőkről prédikált. Hanem mert meghalt értem a kereszten, Isten az emberért, Teremtő a teremtményért, problémamentes a problémásért, holott ez a világ legnagyobb nonszensze.

Egy strasbourgi szemináriumon találkoztam egy nagy tudású domonkos szerzetessel, aki Párizsban tanított a teológián. Mikor egy vacsoránál beszélgettünk, szóba került a női papság kérdése. Azt mondta, a katolikus teológiában alapvető dogmatikai érv nem szól a női papság ellen; Franciaország katolikusai véleménye szerint nyitottak is lennének erre. Pusztán azért nem lépik át ezt a határt, mert tekintettel kell lenniük a világ más részeinek jóval konzervatívabb egyháztesteire, akiknél a női papság kiverné a biztosítékot, fenyegetve ezzel a katolikus egyház egységét.

De nem ez a kis epizód az, amit utolsó szempontként meghagytam a hozzászólásomban.

Minden okoskodás és érvelés mögött érzelmek és élmények húzódnak az emberben. Az egyéni, hús-vér történetek, a saját élmény az, ami igazán meggyőzhet minket egy-egy jelenség létjogosultságáról. Ha nem ismerek egy hiteles, hivatását valóban betöltő női lelkészt sem, persze hogy könnyebben érvelek az egész intézmény ellen.

Magyarországi evangélikusként olyan egyházi közegben nőttem fel, ahol a női lelkészek természetesek voltak számunkra. Mégis, társadalmunk férfiasság-bálványozása miatt itthon is újra és újra támadásoknak vannak kitéve. Sokan ezért fellépésükben igyekeznek férfiként viselkedni, mások igyekeznek elbújni férfi kollégájuk mögött, vagy árnyék-lelkészként húzódnak vissza a közéletből. Bár itthon is egyre több önazonos lelkésznővel találkozom, elsőként finn és német, később pedig amerikai példákon keresztül ismerhettem meg igazán karizmatikus női lelkészeket, akiknek volt elég társadalmi és egyházi támogatottságuk, kreatív teológiai közegük ahhoz, hogy szégyenkezés nélkül, teljes természetességgel mutassák fel a megváltás és a feltámadás női olvasatait – hogy a velük való találkozásban az ember mind szélesebb spektrumát ismerhesse meg Isten szeretetének.

Aki átélte már egyszer is, hogy az evangélium egy női lelkész szavain, a tőle vett szentségeken keresztül töltötte fel új, meg nem érdemelt erővel, annak eszébe sem jut kétségbe vonni a női papság létjogosultságát.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerintem fölösleges a témán rugózni: Bence Áron a mai evangélikus egyházhoz tökéletesen passzoló liberális lelkészecske (elég csak egy kicsit gereblyézni utána a világhálón). Ennek megfelelően hatásfoka gyakorlatilag nulla, ezt a hozzászólását valószínűleg többen elolvasták most, mint ahány ember a beszédeit a templomban hallgatja.

A protestánsok - hallgatva az új idők szavára - engedélyezték a lelkészi hivatal nők általi betöltését a '70-es évektől fogva. Ez azonban csak egy szelet volt az egyházaikat kiüresítő liberalizációnak. Ma már a protestáns hívek leginkább el se mennek az istentiszteletekre, vagy ha igen, akkor átnyergelnek a vallási szigorból nem engedő neoprotestáns közösségekhez.

Bence Áron helyében én nem a női papság létjogosultságán rinyálnék, hanem inkább azon, hogy a lutheránusok - ha ebben a liberális szellemben folytatják, akkor - 100 éven belül eltűnnek Magyarország vallási térképéről. És ezt nem a rekatolizációnk vagy a kommunizmusnak, hanem csakis saját liberalizmusuknak köszönhetik.

Hát, törvényesen keresztelhetnek, ha életveszélyben van a keresztelendő. Bábaasszonyok rendszeresen csinálták, kórházakban ma is szükség lehet erre. Meg a házasság szentségét is egymásnak szolgáltatják ki a felek, tehát egy hölgy önmagán keresztül Krisztust adja párjának a házasságkötésben.

Én azért ismerek református lelkésznőket, prédikációt is hallottam tőlük, rendben voltak.

Ha a lelkészi/prédikátori funkció a keresztség szentségében gyökeredzik, akkor nem értem, mi a gond, hiszen a keresztséget a nőknek is kiszolgáltatják a keresztények. Ami azt illeti, az egész női egyenjogúság, mint társadalmi téma mögött ez az ősi keresztény döntés áll.

Mondom: dogmatikailag annyi a kérdés, hogy a keresztség áll-e mögötte, ahogy a protestánsok gondolják, vagy a keresztény közösségen belül folytatódik az apostolok kiválasztása a szolgálati papság szentségében.

Ha a keresztség áll mögötte, akkor onnantól, hogy a nőket megkereszteljük - márpedig ezt elég régóta csináljuk, konkrétan a kezdetektől - nincs igazi ok kétségbevonni, hogy egy nő is lehet prédikátor vagy lelkész.

Ha a püspöki-, és az ahhoz kapcsolódó papi szolgálatban Jézus apostolokat kiválasztó gesztusa folytatódik, akkor tisztelnünk kell azt a tényt, hogy Jézus 12 férfit választott. Nem akarhatunk megváltóbbak lenni a Megváltónál.

De akkor sem felejtendő Szent Ágoston: "Értetek vagyok püspök és veletek vagyok keresztény. Előbbi a veszedelem forrása a számomra, utóbbi a remény forrása a számomra."

Szóval az üdvösségre a keresztségből fakadó általános papság vezethet el minden papot és püspököt is, és emiatt senkinek nincs joga a hívekkel, közöttük a női hívekkel fölényeskedni. A "szolgálat", amiről szó van, egy szolgálati szempont érvényesítését jelenti: egy püspök és egy pap abban szolgálja a híveit, hogy közösen, látható egyházként az üdvösség felé haladjanak.

Mihelyst elkezditek gyűjteni lelkipásztoraitok kötényeit és ruháit csodatétel céljából, elhiszem, hogy a Szentírás egy-egy verse döntő érv a számotokra :-)

Amennyire komoly társadalmi tény volt az őskeresztény korban az általános női iskolázatlanság, annyira társadalmi tény manapság, hogy több nő kap diplomát, mint férfi. A Szentírás szövegét és a társadalmi tények fényében kell értelmezni, és a társadalmi tényeket a Szentírás fényében. Nem lehetetlen ám!

Az 1Kor 14,34-35-ben egyértelműen céloz a tanulatlanságra: "34 az asszonyok hallgassanak az összejöveteleken, mert nem szabad nekik szólniuk; hanem legyenek engedelmesek, amint a törvény is mondja. 35 Ha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüket; mert nem illik asszonynak a közösségben beszélni."

Tudsz mutatni olyan társadalmat, ahol a szex körül minden rendben volt?

Amúgy annyi biztos, hogy a mai problémák jelentős része a házasság túlmisztifikálásából jön.

Ha egy szerelmespár megkérdi a környezetét, hogy kinek mi baja azzal, hogy ők szeretik egymást, és összetartoznak, az a nyitott kapuk döngetésének a tipikus esete, a "házasság" ugyanis egészen pontosan annak a kinyilvánítása, hogy ők szeretik egymást és összetartoznak.

Egyrészt semmit nem tudunk Szent Péter zsinagógai előtanulmányairól, de nincs okunk kétségbevonni, hogy a zsidó férfiak átlagos képzését megkapta, másrészt az 1Kor címzettje nem Szent Péter.

1. Nyilván nem a fizika ismeretének a hiánya zavarta, hanem az, amit ostoba fecsegésnek érzékelt, in concreto valszeg jogosan.

2. Azt nem vitatom, hogy az asszonyi fontoskodásban, amit Pál érzékel, lehetett egy korabeli lázadás a saját tudatlanságuk ellen. A tanulatlan férfiak csak maguknak köszönhették a tanulatlanságukat, ezért nem igyekeztek magukra fecsegéssel fölhívni a figyelmet.

Ja, és még arra az apróságra hívom föl a figyelmed, hogy Szent Pál nem volt protestáns :-)

Szóval neki nyilván természetes volt, hogy az egyházi élet középpontja az Eucharisztia, a prédikáció annak összefüggésében elsődlegesen az apostoli megbízással rendelkező gyülekezetvezető (püspök/pap) dolga.

Hogy ezt a megbízatást nők megkaphassák, az Pálban már csak azért sem merült föl, mert benne élt az apostoli jogfolytonosság gondolata.

Töredelmesen bevallom, hogy szerintem az 1Kor 14,34-36-ban foglalt Szent páli gondolatok egyáltalán nem zárják ki, hogy olyan nők, akiknek nincs szükségük arra, hogy férjüktől tanuljanak teológiát, taníthassanak az egyházban. Ha egy lelkészt csak az egyház megkeresztelt tanítójának tekintünk, akkor logikusan a lelkészségből és a prédikátorságból sem zárja ki őket.

Ugyanakkor Jézus döntései kizárják, hogy nők apostolutódok lehessenek. Jézus ugyanis nem egy szereplője Isten Igéjének, hanem ő az Ige.

Jézus meg leginkább ácsnak tanulhatott Szent Józseftől. Erre odaadták neki Izaiás könyvét fölolvasni a kafarnaumi zsinagógában, és még prédikálhatott is.

A zsidó zsinagógákban a férfiakat általában megtanították ilyesmikre. A nőket viszont nem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés