A Marvel-filmek nemcsak a nevetésről szólnak

2016. június 13. 9:13

Muchichka László
Roboraptor
A Marvel Cinematic Universe alkotásaira általában hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint vicces, izgalmas kis filmekre, amik nélkülöznek mindenféle komolyságot és drámát.

Tony Stark pánikrohamai (Vasember 3)

Vasember alkoholizmusa már a második epizódban előkerült, mint jellemformáló megálló, de igazi parái a Vasember 3. részében kezdődtek, a poszttraumás stressz klasszikus tüneteivel, ami onnan datálható, hogy a Bosszúállókban csaknem otthagyta a fogát, miközben visszaverte a chitaurikat. Ez az élmény aztán továbbkísérte, olyannyira, hogy a Bosszúállók 2-ben már Ultron tevékenységét is közvetetten ez idézte elő, sőt, mindezek végül a Polgárháború eseményihez vezettek. Tony Stark lelki problémái tehát dramaturgiai fontosságúak, az MCU legfontosabb eseményei miatta alakultak úgy, ahogy. Bármekkora zseni, milliárdos, playboy és emberbarát, komoly terhet cipel a vállán.

Loki kisebbrendűségi komplexusa (Thor)

Az MCU egyik legárnyaltabb antagonistája azért is nagyon emberi, mert valójában folyamatosan szuperkompenzál zabigyereki mivoltában, meg akarja mutatni apjának, Odinnak, hogy legalább ér annyit, mint Thor, s ugyanúgy megérdemli az atyai szeretetet és elismerést, mint féltestvére. Ha innen vizsgáljuk az eseményeket, valójában rádöbbenhetünk, hogy Odin milyen rossz apa, Lokinak pedig mennyire rossz lehetett a gyermekkora.

 

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában