Legyen vallástan és erkölcstan oktatás az iskolákban!

2016. május 9. 7:56

Kóczián Péter
Mozgástér
Miért nem beszélünk tehát a vallásokban kifejtett gondolatokról, elképzelésekről? Miért hagyjuk ezt ki az állami tudásközvetítő, ismeretszerző intézményrendszerből, amelyet oktatásnak hívunk?

„A mindennapi életünkben még mindig, azaz folyamatosan jelen vannak katolikus és református ünnepek, rítusok, sőt, a zsidóké is és kisebb keleti keresztény vallások ünnepei is.

Azért kell vallásoktatás, mert röhejes, hogy ugyan ünneplünk pünkösdöt, de egy fia szó nem esik a hagyományos szekuláris oktatásban, hogy az mi a csuda. Ugyanez a helyzet például a heti rendszerességű szombati zsidó vallási ünneppel.

A szekuláris forradalomban mindenki elhitte, hogy a vallás teljesen magán üggyé válik. Hát, 100-200 év után megállapíthatjuk, hogy ez nem történt meg. Ahogyan a számítógép áthatja a mindennapjainkat, úgy a vallások és a vallásos elképzelések is.

Én ateista vagyok, de a környezetemben igen kevés embert találok, aki velem együtt kétségbe vonja isten létét. A többség hisz valamiben vagy tud valamiről, amit vallásos elképzelésnek érdemes hívni, mert ez a legbeváltabb szó rá. Miért nem beszélünk tehát a vallásokban kifejtett gondolatokról, elképzelésekről? Miért hagyjuk ezt ki az állami tudásközvetítő, ismeretszerző intézményrendszerből, amelyet oktatásnak hívunk?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A hit- és erkölcstan feladata annak a kérdésnek a bemutatása , mi az ember . Ez egy ontológiai kérdés . Az emberi ész el tud igazodni a létben . Miért kellene akkor kihagyni az oktatásból az ész megalapozóját az Istent ? Miért kellene éppen a közöny vagy az ateizmus szűkös ontológiáját/lételméletét favorizálni ?

Szereted a szüleidet, gyerekeidet?

Hű , micsoda ontológia !...

Mert : Ecce homo , íme az ember...

Bocsánat , ez az EVANGÉLIUM szava Jézusról ! Aki AZ EMBER . Tehát MINDEN EMBER példája . EZÉRT kell őt és élete példáját oktatni !

fidelitas bizony nőgyűlölő.

fidelitas Hozzászóló kiszűrése 2016. április 21. 12:31
2
3
Nekem is elegem van abból, hogy a nők, miután megkapták, amit akartak, a gyereket, életvitelszerűen csapolják férjük fizetését, és még azt a házastársi minimálfeladatot sem hajlandóak elvégezni, hogy cserébe leszopják olykor, ellenben minden áldott nap generálnak valami feszültséget, idegi alapon.

Továbbá elegem van abból is, hogy váláskor a gyerek gyakorlatilag minden esetben az anyához kerül (akkor is, ha össze sem hasonlítható az anyagi helyzete az apáéval), a nő egyszersmind viszi a közös lakást is, és ha mindez nem volna még elég, mindezeken felül még gyerektartást is kap, miután kisemmizte és gyerekétől megfosztotta azt a férfit, aki hajlandó volt a faszát beledugni.

A következő három mondatot kérlek olvasd fel hangosan:

Kisemmizték a nagyapámat. Megérdemelte.
Kisemmizték az apámat. Megérdemelte.
Ki fogják semmizni a fiamat. Megérdemli.

Itt a 11 éves fia édesanyjáról ír. Ebben a stílusban nem először ad ki információkat róla.

A vele való beszélgetéseinket elolvastatja a fiával, - ő mondta.
Ezeket is amiket ír a feleségéről?

Azért, mert valaki homoszexuális, - ezt is ő reklámozza magáról, miért kell így beszélnie?
És nem általában "csak" a nőkről, hanem a volt feleségéről.

Jó, h. ma már vannak felekezeti iskolák, mert akinek ez így fontos, az tudja hová íratni a gyerekét.

A hit egy nagyon magán ügy. Az, h. megbecsülöm, tisztelem azt az eszme rendszert amit az őseim végtelen sorától örököltem, akiknek a vallás gyakorlás vigasz, támasz, erő, közösség volt, tudatos értékválasztás.

II. János Pál mondta egyszer, h. az Egyházat főleg a papjai tudják a megszűnés közelbe sodorni.

Vannak dolgok, amiket nem kell megérteni, az ellentmondásokat nem kell személyesen meg és feloldani.
Nem kell minden kesztyűt fölvenni, ez nagyon sok szituációra lehet igaz.

Sokszor eszembe jutott, h. a Föld nem keresztény lakossága téved-e? Nem az én dolgom, ki miben hisz, abban üdvözül. Ahogy egy gyermeknek a saját anyja, apja a legtökéletesebb, úgy lehet az öröklött valláshoz is viszonyulni és kinek mi köze hozzá?
Mindenkinek a sajátja a szép és jó, másnak az övé. Ő dolga.

Tisztelnünk kéne mások magunkétól különböző meggyőződését. Az ő számukra van erkölcstan, vallástörténettel kiegészítve, h. tudják, miről is szól a Leonardo da Vinci kép és még nagyon sok más.

Nem egészen értem, mit és hogyan értek félre, de nem is fontos.

Itt 1990 nyarán tört ki a parasztgyalázat, mikor is az SZDSZ minden rendelkezésre álló fórumon kikelt a kötelező hit és erkölcstan ellen.

Még olyasmi is elhangzott, h. nem mindegyik gyereknek lenne természetes és jó, ha az osztálytársai tudnák, h. ő melyik csoportban tanul, ezen kívül minden család szuverén joga, h. olyan erkölcsöt oktasson a gyerekének, amilyet egyénileg helyesnek tart. Az én családom számára ez volt az SZDSZ-szel való szakítás ideje.

Az első választáson megosztva szavaztunk a kereszténydemokratákra és az SZDSZ-re.

Régen volt.

Olvasd el még egyszer mit ír.
A reakciód alapján félreértetted.

Panaszkodott ő már máskor is több helyen, hogy nem hajlandó, ill. nem tudja őt rendesen, a felesége, és fogazik is.
A saját hajlamáról is kendőzetlenül beszél.
És nem is akármiket.

Nem realizálom a vallasismeret (kulturtortenet) és az általam írt vallástörténet közötti lényeges különbséget, ami szerintem az erkölcstan része is lehetne.

Szerintem kellene valami, a társadalom által általánosan elfogadott erkölcsi mérce, ami oktatható, de oktatni is kéne.

A magyar családok nem elhanyagolható részében a gyerekek NEM kapnak eligazítást arra, mit lehet és mit nem. Az első bírósági ügyüknél már késő a bánat.

Ezek gyakorlati kérdések.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés