Origo: Kihátrálhat a kormány a kötelező hittan mögül

2016. május 5. 14:06
Utolsókat rúgja a kötelező hit- és erkölcstan oktatása az általános iskolákban – írja az Origo. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában külön munkacsoportok vizsgálják, bevált-e a három éve bevezetett rendszer, és ha rábólintanak, a készülő új kerettantervben már nem fog szerepelni a heti egyórás elfoglaltság.

Az Origo értesülései szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma komolyan mérlegeli annak a lehetőségét, hogy megszűnjön a kötelezően választandó hittan/erkölcstan.

A lap azt írja, a köznevelési kerekasztal keretein belül két munkacsoport is tárgyalja, megéri-e megtartani a kötelező hittan- és erkölcstanoktatást. Mint írták, munkájuknak az is része, hogy a tanulók érdekeit figyelembe vegyék. Ha egy-egy kérdésben konszenzusra jutnak, akkor javaslatukat átadják a kerekasztalnak, amely szintén javaslattal él a döntéshozók felé. A végső döntést az egyes esetek fontossága alapján Palkovics László államtitkár, Balog Zoltán miniszter, vagy pedig a kormány hozza meg.

Ha a kerekasztalon múlik, akkor minden bizonnyal a hitoktatás eltörlését fogják javasolni, de nem feltétlenül a diákok terheltsége miatt, hiszen a heti egy óra minimális elfoglaltságot jelent. Több oktatási forrásunk arról beszélt, hogy a szekularizált állami oktatásban problémát jelent a hittan, a tanárok pedig úgy vélik: a mai gyerekeket erkölcstanra nem tankönyvekből kell tanítani, hanem a mindennapi életben, amelybe az iskola is beletartozik.

A készülő új kerettantervben valószínűleg tehát már nem fog szerepelni a heti egyórás elfoglaltság. 

 

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Eddig sem értettem, amikor keresztény kurzusról beszéltek...

1. Híresztelésekkel nem kell komolyan foglalkozni .
2.A szekularizált állam vallása milyen hitből táplálkozik ?...
3."A" tanárok mondják , vagy egy-két megkérdezett figura ?
4. Milyen erkölcs nevében állítják , akik állítják , hogy elég az "élet" tanítása" ?...

Az iskolában nincs helye semmilyen vallásnak, ideológiának.

Erkölcstanban mit tanítottak? Az európai értékeket?
A hittan az tiszta sor. Ha fakultatív, még eredményes is lehet. Csak ne focizzanak a hittanórán, utána esetleg.

Jó, és ha a fiam pasztafariánus, akkor konkrétan miről fogják tanítani hittanórán?

Nekem is ez ugrott be. Pont így ment a kommunikáció.

Ezt a sok kifogás-nyafogást nem lehetett előre tudni, amikor még nem vezették be?
A Katolikus Egyház előre jelezte a nemtetszését, de tettek a véleményére.
Most, hogy végre beindult, pedig megszüntetnék.
Fakultatív hittan eddig is volt az iskolában, de délután játék időben, ami nem volt szerencsés.

Miért kell kihátrálni? Ne a pedagógusokat kérdezzék meg, hanem az érintetteket.
Az egyházakat, szülőket, gyerekeket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés