Találkozás a keleti kereszténységgel

2016. április 26. 18:09

Erdő Péter
Magyar Kurír

A libanoni kereszténység az ország bizonyos részein igen eredményesen küzd a fennmaradásáért és identitásának megőrzéséért, kulturális értékeinek kifejezésre juttatásáért és erősítéséért. Interjú.

Mit mondhatunk az országban kisebbségben élő, de a társadalom fontos tényezőjének számító keresztény lakosság helyzetéről? 

A libanoni kereszténység az ország bizonyos részein igen eredményesen küzd a fennmaradásáért és identitásának megőrzéséért, kulturális értékeinek kifejezésre juttatásáért és erősítéséért. Libanonban rengeteg az építkezés, korszerű és jó minőségű épületeket emelnek mindenfelé az országban. Jelentős katolikus kegyhelyek működnek itt. Van az országnak egy olyan tengerparti és a hegyek közé benyúló, völgyekkel szabdalt része, amely a világ számos pontjáról vonzza a zarándokokat. 

Ilyen mindenekelőtt Szent Charbel Makhlouf kegyhelye, ahol nemrég egy modern bazilika épült. Itt részt vettünk egy csodálatos szertartáson. A templom tele volt hívőkkel, egy részük gyalogos zarándoklat keretében érkezett. Egészen otthon éreztük magunkat, mintha csak egy magyar nemzeti kegyhelyen lettünk volna, annak ellenére, hogy a maronita liturgia – amelyet egyébként a zsinat után erősen modernizáltak – gyönyörű, régi szír és arám dallamvilágot hordoz. 

Azt hiszem, egy magyar keresztény számára is feledhetetlen élmény lehet találkozni az ott élő keresztények hitével. Szentjeik gyakran a szerzetesek közül kerültek ki. Szent Charbel maga is remeteéletet élő szerzetes volt. Az 1914-ben meghalt apáca, Szent Rafka ugyancsak feledhetetlen emléket hagyott maga után, búcsújáró helyét sokan látogatják. Egykori kolostora közelében él egy apácaközösség, amely szépen gondozott szociális otthont működtet fent a hegyekben. Hasonló gazdagságot hordoz a Kadisa-völgy, amelyet számos kolostor szegélyez. Közülük a legjelentősebb a Szent Antal-kolostor, ahol a világ első arab nyelvű könyvnyomdája működött. A libanoni keresztények hívták fel a figyelmet arra, hogy külön egységekből álló betűszedéssel arab nyelven is lehet nyomtatott könyveket előállítani. Az ő vallási előírásaik között nem volt olyan, amely a szent szövegek tiszteletével ellenkezőnek tekintette volna ezt. 

A maronita pátriárka viseli az ősi antiochiai pátriárka címét. A kialakult közel-keleti helyzetben, amikor a szír és különösen az iraki keresztények lényegében a megsemmisülés szélére jutottak, milyen új védelmező, oltalmazó tartalmat nyer ez cím?

– Ha keresztények érkeznek Libanonba, és ott akarnak maradni, őket különös szeretettel fogadják. A maronita egyháznak, de az örményeknek és a melkitáknak is megvannak azok a szervezeteik, amelyek fogadni tudják a más országból érkező testvéreiket.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://kereszteny.mandiner.hu/trackback/22038