Az abortusztilalom mint keresztény terrorizmus

2016. április 5. 13:04

Tóta W. Árpád
hvg.hu
Lengyelország fontos feladatot vállalt magára. Zaklatott, idiótán csapkodó korunkban figyelmezteti Európát arra, hogy nem az iszlámtól kell félni, hanem mindenféle vallásos radikalizmustól.

A lengyel példából világossá válik, hogy az aljasság, a gonosz korlátoltság megtámasztására minden vallás alkalmas. Hiszen ezeknek az intézményeknek az a funkciójuk, hogy középkori vagy ókori normákat örökítsenek át, minél kevesebb változtatással.

Na most azok felett viszont eljárt az idő. Ezt semmi se mutatja meg tisztábban, mint a nők helyzete. A régi szép időkben lehetett őket adni-venni, szájon vágni, esetleg agyonverni, ha megérdemelték. Pál apostol megmondta azt is, hogy kuss a nevük, és ehhez az egyház tartja is magát.

Időközben kiderült róluk, hogy emberek, pont annyi személyiséggel és aggyal, mint a férfiak. Tehát semmi sem indokolja, hogy néhány nevetséges maskarába öltözött, mikulásbottal integető kókadt fasz előírja nekik, hogy akkor is szülniük kell, ha belehalnak vagy belenyomorodnak. Csakhogy itt jön be a vallás másik nagy trükkje: nem is kell indokolni!

Hiszen írva vagyon. Ott mondja a Jóisten a saját szavaival, hogy ez így illő és helyénvaló. És akkor hiába magyarázol, hogy de hát ez hülyeség, ez kegyetlenség, ez tragédiákhoz vezet, mert odarajzolta a seggfej maga mögé az Istent, és vele szállsz vitába.

A lengyel előterjesztés szadizmusa mellett még lényegében értelmetlen is, pontosan úgy, minta magyarországi abortusztabletta-tilalom - amelynek szintén nincs más magyarázata, csupán a hitelvek. Csak a legszegényebbeken tapos, akiknek életük legnagyobb krízisében sincs pénzük elutazni a határig, és ott befizetni egy klinikára.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 209 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tótavé rosszat tesz az ügynek. Ellenzem az abortusztilalmat, de még véletlenül sem szeretnék Tótával egy véleményen lenni, ő egy betegesen katolikus-ellenes torzszülött fasz.

Miért? Azt is kimondja a lengyel törvény, hogy köteles fölnevelni is az erőszakból fogant gyermeket? Mert ha mondjuk örökbe adhatja azon az alapon, hogy "semmi közöm hozzá", akkor miért kellene rá egész életében emlékeznie?

A vákumszivattyút, a sóoldatot, vagy a földarabolást látod jobb megoldásnak? Amúgy csecsemőről beszélünk. Simán lehet neki örökbefogadó szülőket találni.

Semmilyen olyan egészségügyi beavatkozást nem tilt a lengyel törvény, aminek mellékhatása egy terhesség megszakadása.

Ha az orvosok célja mondjuk egy daganat eltávolítása a szervezetből, amely történetesen egy olyan anyaméhben nőtt, aminek amúgy van lakója, akkor az nem abortusz, hanem onkológiai műtét. Akkor is, ha egy magzat meghal.

Majd ha az első magzati élet pusztulásával járó, (anyai) életmentő célú orvosi beavatkozás miatt leültetett orvos esetével találkozom, elgondolkodom, hogy a lengyelek túlspilázták. Egyenlőre nem ezt érzem a legsürgetőbb társadalmi kérdésnek.

Én nem alkotója vagyok a jogszabálynak, hanem egy külföldi megfigyelő.

Fogalmi gondjaid vannak. A lengyel törvénytervezet nem tilt meg semmilyen orvosi beavatkozást, amely életmentésre irányul. Ezt ugyanis nem nevezzük "abortusz"-nak. Továbbá azt sem tiltja meg, hogy az orvosoknak esernyője legyen, vagy kutyát tartson, mivel ezeket a helyzeteket sem nevezzük "abortusz"-nak. Ha egy orvos "abortusz"-nak vélne egy életmentést, és megtagadná, ugyanolyan fogalmi hibát követne el, mint ha "abortusz"-nak vélné egy esernyő kinyitását.

Amit a törvénytervezet megtilt, az az abortusz, tehát a magzat életének célzott elpusztítása.

Nyilván lesz rengeteg konkrét orvosetikai dilemma, de ilyenek most is vannak. A törvényalkotó célja, hogy amikor egy várandós nő kerül kórházba, akkor az orvosetikai dilemmák megoldásánál az legyen a vezérelv, hogy két páciens van, akin meg kell próbálni segíteni.

Ez a javaslat mindent tilt. A lengyeleknek ezentúl nem lesz szabad kutyát tartani, autót vezetni, ebédelni, mert nem tudják bizonyítani, hogy mindez nem abortusz. Az abortusz meg ugye tilos. Szóval eljött az apokalipszis. Vagy mégsem.

Ettől függetlenül a jegyzet korrekt, mai katolikus forrás. Egy bizonyos kordarttal szemben bro1 egy mai, aktuális erkölcstan-jegyzetet idézett be. Tényleg így szoktak érvelni a katolikus erkölcsteológusok az Úr 2016. évében.

És tényleg azt gondolom a probléma megfejtésének, hogy a törvény nem lesz alkalmazható, ha az orvos célja nem a magzat megölése, hanem az anya életének a megmentése, vagy az evés vagy az eső elleni védekezés, vagy a kutyatartás. Mindezekre nem vonatkozik az abortuszt tiltó rendelkezés.

Aki abortusszal vádol meg egy orvost, annak Lengyelországban is bizonyítania kell, hogy abortuszt hajtott végre. Ehhez az "abortusz" fogalmát kell tisztázni, és nem úgy, ahogy a fejedben él, hanem úgy, ahogyan a lengyel jogalkotók kialakítják.

Ezt valóban nem tudjuk, de a picibaba.hu pont ugyanolyan jó forrás, mint a Katolikus Egyház Katekizmusa. Mindkettőből azt lehet sejteni, hogy nem fogják abortusznak nevezni az olyan orvosi beavatkozást, amely az anya életének a megmentésére irányul. Továbbá még számos egyéb orvosi cselekményt sem fognak abortusznak nevezni. Tehát a kutyatartás sem lesz ilyen alapon betiltva.

Azért, mert a törvényszöveg összemos dolgokat, és abortusznak nevez valamit, ami nem az.

Na, például egy halott magzat eltávolítása az anyaméhből, nyilvánvalóan nem abortusz.

Ha úgy gondolod, hogy itt most minden orvosetikai kérdést megoldva prezentálok neked, akkor túlbecsülsz. A lengyelek célja, hogy az orvosok két paciensről gondolkodjanak, amikor egy várandós asszony kapcsán orvosetikai kérdéseik támadnak. Remélem, elérik.

Na és akkor mi van, ha ezt a szuicid állapotot az súlyosbítja, hogy a méhében akárhogy is fejlődésnek indult életet földarabolták?

Hogyan győződtél meg arról hogy a szuicid állapot általad javasolt terápiájának nincsenek nemkívánatos mellékhatásai?

Aha, vélhetőleg.

Azért ez olyan szimpi, amikor eszközként használjuk asszonyok szenvedését valami egészen másnak: a tömeges abortusznak az igazolására. Emiatt az a nyomorult asszony csak akarjon öngyilkos lenni, és fenyegessük, hogy vagy abortusz, vagy kötelességszerű gyermeknevelés vár rá 20 évig. Még véletlenül se próbáljunk semmi mást fölvetni, csak szélsőséges alternatívákat, különben kikerül a kezünkből, amikor már olyan jól beidomították előttünk.

És szerinted kizárt, hogy valaki egy ilyen abortusz után a posztabortusz-szindrómák összes tünetét fölmutassa? Bocs, de ez kívülállók vitája egy megerőszakolt nő teste és magzata élete fölött.

Az abortusz-pártiak számára ez a test afféle királyi jelvény, amely elöl jár, és igazol mindenféle mást, ami utána jön.

Remek. Mintha föntebb arról lett volna szó, hogy a megerőszakolt nő mentálisan is sérült, mindenféle irreális gondolatai vannak arról, hogy megerőszakolója marad ott a testében a magzattal. Meg memocratnak is volt egy példája arról, hogy egy anyának 18 év után jutott eszébe az örökbe adott magzat.

Szerintem ha valaki önhibáján kívül, sérültsége okán nem képes reálisan dönteni, akkor a külvilág részéről a legbölcsebb az, ha nem teremtünk végleges helyzeteket. Márpedig az abortusz végleges helyzet. Ha valakinek 18 év után az örökbe adott gyermek jut eszébe, lehet valamit tenni. Ha az abortusz jut az eszébe, akkor ez van.

A farizeusság legaljasabb formája az, amikor férfiak és a férfivilág nőjogokra hivatkozva olyan eszméletlen nyomás alá ("választás" elé) hozzák a leendő anyát, hogy a magzat eltávolítását tartaná a kisebb rossznak.

Számtalan felmérésből tudjuk, hogy az abortusz mellett döntő nők többsége azért "dönt, ahogy, mert az apa nem áll mellé vagy a gyerek mellé illetve teljesen eláll mellőle. Azok, akik pedig teljesen "önszántukból" döntenek, ahogy döntenek, sokszor utólag vallják be (önmaguk előtt is), hogy baromira egyedül hagyták őket - férjek, párjaik, szüleik, barátaik - a "döntéssel".

Nagyon kevés olyan nő van, ha egyáltalán, akinek nem trauma a művi abortusz.

Az igazság az, hogy senki nem tud mondani semmi pontosat. Esetleg hatályon kívül helyezhetNÉ.


Megy most a nagy nemzetközi sárdobálás, hogy lám a lengyel klerikális reakció nyirbálja a nők jogait, aztán az lesz belőle, hogy nem az lett.

Ocsmány, gusztustalan kampány, a nők és a magzat csak ágyútöltelék. Egy csuhásgyűlölő (vad)kan ámokfutása az egyház ellen, és most pont kapóra jön a kaparásra való "jog".

Az a helyzet, hogy súlyos félreértés a kereszténységet lezárt világképnek gondolni, ahol minden kérdésre van valami frappáns válasz.

A kereszténység egy tapasztalat. Hitelt adtunk eleink azon tapasztalatának, hogy a sír üres volt, és találkoztak a Föltámadottal. Ebből következnek dolgok, de korántsem tételes válaszok a világmindenség összes kérdésére meg minden. Az a 42.

Van egy olyan reményünk, hogy egyszer majd, a jövőben úgy fogunk ismerni, ahogy bennünket ismernek (vö. 1Kor 13), de ez az idő még nem jött el. Most még csak tükör által, homályosan látunk, és itt ókori bronztükrökre kell gondolni, amelyek ezt-azt megmutattak. Ez van a Bibliában.

Az pl. egy világosan látszó kiindulópont, hogy az emberélet a fogantatáskor kezdődik.

Biztosítalak arról, hogy ha nőgyógyász lennék, nem térnék ki a válasz elől. Szakmai szemmel végiggondolnám, mi az optimális megoldás, ha van két paciensem. Mivel nem vagyok nőgyógyász, csak annyit tudok, hogy a nőgyógyászoknak két paciensük van, ha a betegük egy várandós asszony.

Válaszok:
Csomorkany | 2016. április 20. 6:37

Lényeges kiegészítés, hogy ha keresztény nőgyógyász lennék, a mai társadalom erkölcsi állapotából indulnék ki, és megpróbálnám tisztázni, hogy a pacienseim közül az, akivel beszélni tudok, tehát az édesanya, osztja-e azt az erkölcsi meggyőződésemet, hogy két paciensem van. Ha nem osztja, ha a terhességi szövődményt saját teste problémájaként kezeli, akkor átirányítanám olyan nőgyógyászhoz, aki ugyanígy gondolkodik.

Olyan nem, akit én olvastam volna. Biztos vannak erről szakfolyóiratok, de az alapvető probléma tényleg ott van, hogy ha egy anya nem osztja az orvosnak azt az elvi meggyőződését, hogy két paciens jött vele szemben, akkor a legésszerűbb nem vállalni az esetet. Ha viszont közösen keresik a megoldást, netán végig is imádkozzák, abból nem biztos, hogy sajtóhír lesz. Orvosi titok, meg ilyesmik... Ha mégis sajtóhír lesz, akkor lerázod, mint kutya a vizet azzal, hogy egyedi eset, de itt egy másik asszony, aki pedig...

Azt 2016-ban zicher nem írnák le, hogy az anya tudatos felelősségvállalása alapján megkockáztatták a gyermek kihordását, és mindkettő meghalt. Azt lehet, hogy leírnák, hogy megkockáztatták, de nem működött, végülis el kellett választani az anyai és a magzati szervezetet, és ez biz a magzat életébe került. Viszont ebből nincs tanulság. Honnan tudod te laikusként fölmérni, hogy ténylegesen mekkora plusz kockázatot vállalt az anya egy azonnali abortuszhoz képest? Végül biztosan leírnának egy happy endet: a magzat megmenekült, és most van egy boldog édesanya gyermekkel. Na, erre azt fogod mondani, hogy vannak más asszonyok is, ahol kevésbé happy a sztori.

Nem tudom, hogy észre vetted-e, hogy nem mentem bele ebbe a vitába.
Ismerek olyan cigány férfit, aki hálás a szüleinek, hogy államiba adták. Így kitanulhatott egy szakmát, amit amúgy nem tehette volna. Jól érzi magát a bőrében.
Családokat is ismerek. Megmondták a gyerekeknek, hogy nem ők a szüleik. Ma már nem titkolják el a gyerekek előtt.
Annak törés, aki felnőttként, vagy felnőttkor előtt tudja meg.

Válaszok:
Sulammit | 2016. április 22. 1:35

Ő egy evangélikus gyermekorvos. Jóságos és aranyos, kedves. Ezt "véletlenül" találtam róla. És látod, pont jókor. Az a helyzet, hogy csak átfutottam az írásodon és biztos egy mondatod fogott meg. Azért küldtem.
Van egy olyan gyerekkönyv, hogy, na a címét elfelejtettem, Neve nincs kislány? vagy valami ilyesmi. Két szülinapot ünnepelnek a fogadott gyerekkel és elmagyarázzák neki, még picinek, hogy miért. A feleséged tudni fogja melyik könyvről van szó. Jó régi és csak egyszer mutatták.
Amikor kicsi nem foglalkozik vele, mint ahogyan az édesanyjára sem, ha meghalt, mert felejt, játszik, van más aki szeresse. Felnőtt korban jobban átérzi.
És amit írtál, azon filózik, hogy miért nem? Miért nem kellettem?
Egyszer voltam anyukámmal egy ilyen otthonban amikor kicsi voltam. Hozzászaladtak a gyerekek és szorongatták a kezét és azt kiabálták, hogy ez az én anyukám, ez az én anyukám. Akkor nem értettem. De sosem fogom elfelejteni.

A nem titkolás azt jelenti, hogy mindenképpen meg kell mondani, különben a szomszéd árulja el a gyereknek. Nagy korában nyilván felteszi ezt a kérdést magának a családnak. Lehet, hogy keresi is.
Tudok ilyenről is. Nem mondták el csak 20 éves kora körül. Összetört és a nevelőszülei ellen fordult.
Megkereste az anyját, aki hidegen ridegen fogadta, el is küldte azt hiszem. Más gyerekei is voltak már.
Kiderült, hogy államiba volt más testvére is. Hosszú. A lényeg, hogy visszatalált a nevelőszüleihez és megint az a szerető "gyerek" aki mindig is volt.

Nem tudom, hogy kiből van több.

Akiket ismerek boldog életet élnek, szerető családban. Nekik az az édesanyjuk, nem a szülőanyjuk. Boldogok, hogy családba kerültek.
A nagyobbaknál a családba kerülés már zűrös.

Igen. Bár azért van itt egy ilyen életút:

https://hu.wikipedia.org/wiki/..

Rostás Árpád linkeket neked küldtem.

Spontán reakciót írtam arra az értelmezésedre, hogy szerintem az anya csak egy edény. Kb, mint ebben a "dialógusban":

Csomorkány: Az ég kék.
Counter: Na, harapófogóval csak kihúztam belőled, hogy az ég zöld.

Abban az esetben megengedhető, ha kockázatvállalásról van szó. A kockázat orvosi esetekben ilyen: vagy meghalunk, vagy nem. Amíg esély van mindkét páciens megmentésére, addig erkölcsileg indokolt mindkét páciens halálának kockázatát tűrni.

A társadalom jelen erkölcsi állapotában azonban elképzelhető, hogy az anya nem így gondolja, ebben az esetben nem kell vállalni a kezelést.

Ezért a nekem tulajdonított "Az anya csak egy edény"-szövegért hülyéztelek le. A személyeskedésért bocsánatot kérek, de a szöveged attól még hülyeség marad.

A társadalmat és a nőket rá kell venni, hogy fogadják el a biológiai tényt, hogy a magzat ember, és ebből következően emberi jogok alanya. A csecsemővel kapcsolatos anyai kötelességeket is leírhatod ilyen fanyalgó modorban, attól még szervesen következnek abból a tényből, hogy a csecsemő is ember.

Nem tudom, láttad-e a Madárka c. filmet a boldog nyolcvanas években? Az egyik poén (egy amúgy meglehetős szomorú filmben) az volt, amikor a főszereplő intim helyzetben volt egy kocsiban egy osztálytársnőjével, megbökte a mellbimbóit, és azt mondta: "hmmm... túlfejlett emlőmirigyek."

Ha akarod, beszélhetsz így arról, hogy mit jelent egy emberi lény emberi lényként való elismerése. Kb. annyira lesz igazad, mint annak, aki egy női mellben túlfejlett emlőmirigyeket lát.

Nem látom az ordító ellentmondást. Kiemelted a lehetséges orvosi helyzetek millióiból az egyik töredéket. Ha két pácienst kell kezelni, akkor a magzat megmentésének a lehetősége elégséges ok az anyai életveszély vállalására. Természetesen az anyával folytatott folyamatos konzultációban, és természetesen fönntartva a lehetőséget, hogy ha az anya nem ért egyet, más kezelőorvost keressen. Ehhez amúgy egy paciensnek mindig joga van.

Igen, el kell. De a szabályozás erősen változó lesz annak függvényében, hogy az anya maga és a társadalom általában mit gondol az anya méhében növekvő életről. Olyan szabályozást, amely ezt a kérdést nem veszi figyelembe, lehetetlen készíteni.

Attól, hogy ezt 300-adjára is leírod, nem lesz kevésbé abszurd állapot az, hogy manapság pedig makkegészséges magzatemberek millióit vájják ki az anyaméhből.

Következnek nehéz helyzetek abból is, ha embernek ismerjük el a magzatot, de a jelen állapot sokkal groteszkebb és szörnyűbb.

A jog mindenképpen csak az egyik dimenzió, amiben ezen a helyzeten változtatni kell.

Nincs egyszersmindenkorra kijelölt határ. Egyébként más jogi témákban sem. Egyszersmindenkorra egyértelmű biológiai tények vannak, pl. hogy az emberélet (a tiéd is többek között) a fogantatással indult. Hogy ehhez az egyértelmű tényhez mennyire és mekkora társadalmi konszenzussal alkalmazkodunk, az időről időre másképp föst. Hogy ezt milyen jogszabályok írják le helyesen, az is.

Ez ilyen szar ügy. Nem fogsz tudni közös nevezőre hozni két orvost, akik közül az egyik embernek tartja a magzatot, a másik valamiféle jóindulatú (nem szóródó) daganatnak a női testben. Hasonlóképpen nem fogsz tudni közös nevezőre hozni két édesanyát sem, akik közül az egyik így, a másik úgy gondolkodik.

Nem vagyok hajlandó a kérdésről való véleményemet a töredéknyi határhelyzetre korlátozni.

Ahogy már párszor említettem, közmegelégedésre szolgáló jogszabályt a társadalom jelen erkölcsi állapotában nem lehet alkotni. Manapság alapkérdés bármely orvosi határhelyzet kapcsán, hogy maga az érintett édesanya (paciens1) egyetért-e az orvossal a paciensek számosságát illetően. Ha nem, akkor a kezelés elvállalása a hiba, legalábbis ha a magzat ténylegesen veszélyezteti az édesanya életét. Innentől kezdve én nem kívánok illetékes elvtárs lenni, beszéljék meg az orvos és a kommunikációképes paciense!

1. Az olyan társadalom, amely magzatok millióit kapartatja ki orvosokkal az anyaméhből, nem jól működő társadalom.

2. Egy rosszul működő társadalom jogszabályai legjobb esetben adekvát jogszabályok, de nem jó jogszabályok.

3. Ergo érdemes a társadalom változtatásán gondolkodni, és érdemes azon is gondolkodni, hogy ennek milyen jogszabályi változtatások a jó eszközei. De nem csak ezen érdemes gondolkodni.

Viszont kegyetlenül unom, hogy már vagy húsz hozzászólás óta ugyanazt hajtogatjuk, úgyhogy engedelmeddel befejeztem.

Téged is megkérlek, ha fenn vagy a facebookon és az elveid nem tiltják, akkor légy szíves ezt megosztani az ismerőseid között.

Subject: Fwd: Fw: Fwd: FW: SZÉPEN Kérlek
küld tovább!!!!!!

Kérlek küldd tovább te is ismerőseidnek!

Nobel-békedíjat Böjte Csabának!


Szeretnénk segítségeteket kérni, hogy az oldal taglétszáma minél hamarabb elérje az 50.000 főt.

Tehát kérlek, hogy a megosztások mellett az ismerőseiteket is hívjátok meg erre az oldalra.

Ha mindenki meghívja legalább egy ismerősét, akkor máris elértük az 50.000 együttérzést.

Most 44.894-nél vagyunk.

Akik erre kértek hisznek benne.

Sajnos nem segíthetek neked, :) mert fogalmam sincs, hogyan működik ez a dolog.
Az e-mail címemre érkezett ismerőseimtől és nem tudom, hogy a mit oszthatok meg belőle. Gondoltam, hogy elég, ha a szöveget.

"Ezek szerint FB-csoportok nem számítanak érvényesen jelölőnek."

Nem? Nahát? Ezt igazán nem gondoltam volna!
Kikről beszélsz? :)

Nem tudtam, hogy mi az az FB.
Jó.

Igen rájöttem. És elküldtem pont az előbb, amit küldtél nekem.

Köszönöm a segítségedet.

Most azon gondolkodom, - mert már nem hívok fel senkit késő van - hogy ezt nem tudták azok akik ezt elindították?

Pszichológus az illető, remélem tudja kezelni a dolgokat. A többiek is értelmes emberek. Nem gondolom.

Most visszahúzol a földre?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés