Húsvét

Bogárdi Szabó: Krisztus feltámadásával megjelenik a kegyelem

2016. március 26. 11:11
Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerintkrízisek sorozata az emberiség története, de a kegyetlenségek történetében Krisztus feltámadásával megjelenik a kegyelem.

Krízisek sorozata az emberiség története, de a kegyetlenségek történetében Krisztus feltámadásával megjelenik a kegyelem – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek. Bogárdi Szabó István hangsúlyozta: a történelemben egymást követő krízisek sajátossága, hogy egyszerre hordozzák magukban a „jó kimenet és a végső összeomlás lehetőségét”.

Jézus szenvedéstörténete is olvasható ilyen krízisként – mutatott rá –, hiszen számtalan lehetőség van benne arra, hogy jóra forduljon. A kereszthalál elkerülhető lenne, ha Jézus meggondolja magát, és nem megy el a Getsemáne-kertbe, vagy a tanítványok megvédik őt, esetleg Isten maga menti fel őt az áldozathozatal alól, de a „nagy tanács is juthatna bölcs belátásra, hogy ne ítélje el egy koncepciós perben”. Mindezzel párhuzamosan azonban fut egy másik szál is ebben a történetben, amely csak húsvét hajnala után válik érthetővé. Nem véletlen balesetek vagy árulások rettenetes sorozata ez a történet, amit olyan jó lenne elölről kezdeni és szebben befejezni, hanem Krisztus önként vállalt áldozata.

A krízisekre jellemző a kegyetlenség

Bogárdi Szabó István szólt arról is, hogy a krízisek – legyenek akár magánéletiek, akár társadalmiak – megrendítő vonatkozása a kegyetlenség. Valahogyan halálosan precízen meg van szerkesztve és óramű pontossággal működik, hogy nem tud másmilyen lenni az ember: önvédelemből, érdekből, az övéiért vagy a gondolatai, a rögeszméi miatt, de egy adott ponton óhatatlanul kegyetlenné válik, és akár rettenetet, azaz terrort is képes a világra zúdítani.

A keresztyénség döntő és mindent felülmúló üzenete azonban éppen az, hogy „ha Jézus feltámadására nézünk, akkor megláthatjuk a kegyelmet ebben a strukturált reménytelenségben, és ez a kegyelem képes megváltoztatni minket”. Akkor is, ha a változás lassú és drámákkal teli, hiszen semmi sem nehezebb, mint másmilyenné válni – fogalmazott a református püspök.

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát, pedig... A templom függönye akkor hasadt ketté... A hitvallásunkban az "országának nem lesz vége"-mondat nem nagyon jelent mást, mint hogy "keresztjének nem lesz vége..." Egészen pontosan annak a kereszten szerzett dicsőségnek, amelyet "szent és dicsőséges sebhelyei" mutatnak a húsvéti gyertyán. Az sem lehet véletlen, hogy Tamásnak is pont a sebhelyeit mutatta meg...

Ezt írtad a püspök cáfolataként: "A kegyelem mindig is jelen van, volt és lesz. Nem Jézus kereszthalálával jelenik meg,"

Ehhez képest: "A kegyelem mindig is van, volt, lesz, de számunkra Jézus kereszthalálával jelenik meg." Bennünk ugyanis van változás.

Lenni és számunkra jelen lenni, az nem ugyanaz.

Hát, mindenesetre az Ószövetségi Szentírásban az örök élet vagy a föltámadás legföljebb itt-ott fölbukkanó sejtelem. Ahogy egy másik vitánkban megjegyeztem, semmi drámai lázadás nem szükséges a Tanítóhivatal ellen pusztán annak kimondásához, hogy a zsoltáros és az ószövetségi ember nem a kinyilatkoztatás teljességét birtokolta.

Nyilván mindenki megtapasztalja Isten kegyelmét, aki él. Csak mindenkinek, aki él, szoknia kell azt a gondolatot is, hogy itt a földön nem él örökké. Isten kegyelme itt csak egy ideig tart meg bennünket. Az Ószövetség egyik pesszimista képe szerint valahol, az életünk olyan, mint a suhanó árnyék. Ugye tudod, ez mit jelent? Az árnyék végigvonul valahol, és nem változik semmi.

Szóval számomra fontos az az új és örök szövetség, amit a keresztségben a Föltámadott kötött velem.

A zsidó vallásnak viszont pont nem. A farizeusok vallották, a szaddúceusok nem. Az örök életben annak könnyű hinnie, aki szerint a test és a lélek szétválasztható. A zsidók, és pl. az arisztoteliánusan gondolkodó görögök, akik szerint a lélek az egység elve, az anyag a sokaság elve, nehezen tudnak ebben hinni.

Van pl. a híres hasonlat, hogy a halál olyan, mint amikor a szivacsból kinyomják a vizet. Rutinos arisztoteliánus erre azt mondja, hogy ilyenkor a vízzel az történik, hogy összefolyik más vizekkel.

Szóval mi az, ami a vizeket külön tartaná, és mi az, ami a lelkeket külön tartaná, ha nincs szivacs és nincs test?

Rutinos keresztény meg erre egyrészt azt mondja, hogy Isten kegyelme, másrészt azt, hogy Isten testi feltámadásra vonatkozó akarata, amelyet Isten Jézus Krisztus testi föltámasztásával bemutatott az Istentől előre elrendelt tanúknak.

Az az igazság, hogy középosztálybeli jómódban élő emberek elég könnyen összetévesztik az addig nekik jutott Isteni kegyelmet azzal a végső kegyelemmel, amit a testi föltámadás jelent, de ez nem a hit, hanem a probléma távoltartásának a jele.

Az emberi személy az arisztoteliánusok szerint is hármas osztatú: az isteni szikra találkozik a testtel, amely egyéníti és így jön létre az egyéni lélek. A halál után viszont semmi nem egyéníti tovább az isteni szikrát. Töredelmesen bevallom, hogy logikusnak is, biblikusnak is tűnő elgondolás.

Krisztus Urunk, amikor a szaddúceusokkal vitatkozott, nem az emberben lévő belső erőre hivatkozott a föltámadás kapcsán, hanem Isten kegyelmére:

"A halottak föltámadásáról pedig nem olvastátok, amit Isten mondott nektek: én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” (Mt 22,31-32)

Szóval az embernek nincs semmiféle természetes adottsága a személyes halhatatlanságra. Jézus ezzel nem érvel. Isten kegyelmének mondana ellent, ha Ábrahám Izsák és Jákob kapcsán a holtak Istenének mondanánk őt. Valahogy tehát megadta az örök életet Ábrahámnak Izsáknak és Jákobnak, de ez az ő kegyelmének a titka.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés