Müller bíboros: Ferenc pápa nem professzionális teológus

A keresztények életében hol kap ma helyet és ha kap mekkora helyet kap a Szentlélek vezetése?

A Szentírás szerint mit vár el a keresztényektől Jézus, Isten szerinti vagy emberek szerinti gondolkozást?

"Mi pedig föltehetjük magunknak a kérdést, milyen a mi keresztény identitásunk? Jól mondja Szent Pál az első korintusi levélben (vö. 1Kor 2,10b–16): ezekről a dolgokról mi nem az emberi bölcsesség sugallta szavakkal beszélünk. Pál nem azért hirdette az evangéliumot, mert a Lateráni vagy a Gergely Egyetemen tanult… Nem és nem! Nem emberi bölcsességgel, hanem a Lélek által tanított szavakkal hirdetett, a Lélektől felkenve, s a „lelkiekhez lelkieket mérve”. De az ember saját erejéből nem érti meg Isten Lelkének dolgait, egyedül nem képes fölfogni azokat.

Ezért ha mi, keresztények, nem értjük meg a Lélek dolgait, nem adjuk tovább, és nem tanúskodunk róla, elveszítjük identitásunkat – figyelmeztetett a Szentatya. – Az ilyenek számára a Lélek dolgai őrültségek, mert nem képesek értelmezni őket. A Szentlélek által mozgatott ember azonban szabad anélkül, hogy őt bárki más megítélné.

A keresztény identitás tehát Krisztus gondolata, vagyis Krisztus Lelke. Az, ha nem a világ szemlélete szerint élünk, nem úgy gondolkodunk, nem úgy ítélkezünk. Lehet öt diplomád is teológiából, és mégsincs benned a Szentlélek. Lehetsz nagy teológus, de nem vagy keresztény, mert nincs meg benned Isten Lelke. A Szentlélek adja meg a tekintélyedet, az identitásodat! ... Az a Lélek, amely Szent Pálban is megvolt, és amit mindannyiunknak kérnünk kell." [F.p.]

"Teljesen hamis és erőtlen a kereszténységünk, amikor kereszt nélkül akarja megélni a hivatását. Mi a keresztet imádjuk és hódolunk előtte nagypénteken, egyébként pedig nem értjük az Istent, ha azt mondja: „vedd fel keresztedet és kövess engem”. Mi nem azért lettünk keresztények, hogy keresztre menjünk, hanem azért, hogy megfelelő biztonságot kapjunk Isten gondviselő szeretete által abban, amit mi jónak látunk. Tehát abban, ami szerintünk szükséges ahhoz, hogy itt, a Földön békében élhessünk és ráadásul megkapjuk a mennyországot. Szó sincs Krisztus-követésről és szó sincs lemondásról, önmegtagadásról!

Az úgynevezett nagyböjti önmegtagadás, hogy péntekenként lemondunk a húseledelről, az valójában nem böjt, az igazából nem önmegtagadás! Szoktam mondani, hogy a mi kereszténységünk az evangélium háziasított változata. Jól megszelídítettük, és mindent, ami zavaró, ami változásra vagy a komfortzónából való kimozdításra irányulna, azt parabolának minősítünk, és azt mondjuk, hogy ez nem nekünk szólt. Ez a jelenség ránk, papokra és a hívekre is érvényes. A vallásgyakorlatunk kiválóan alkalmas arra, hogy megvédjük magunkat Jézus Krisztustól és az ő követésétől. Nem akarjuk őt követni! Nem arról van szó! Mi templomba akarunk járni, mi misézni szeretnénk, mi szentségekkel akarunk szolgálni, minket nem azért szenteltek, hogy rálépjünk a kereszt útjára és meghaljunk Jézus Krisztusért – legalábbis mi sokszor így gondoljuk. Ha pedig mégis, akkor nagyon nehezen értjük a jó Istent, hogy miért kell szenvedni, miért kell üldözést vállalni? Amíg nem Jézus Krisztus a kereszténységünk középpontja, hanem valami más – bármi lehet az, akár az imaéletem, a jótékonysági szolgálatom, a tudományos képzettségem –, addig nem lesz számomra ő az út, az igazság és az élet. Nem fog betölteni annak az öröme, hogy mit jelent Krisztusban élni." [Varga Laci atya]

(bocs, ezt másodszor idéztem be a portálra)

Mindig érdemes rögzítenünk a origót, a vonatkoztatási rendszerünk kezdőpontját. Ha magunkhoz, a saját értékrendszerünkhöz viszonyítjuk Ferenc pápát, akár lehet Ő akár tökkelütött is, óriási is lehet a távolsága saját magunkhoz mérten. Ha viszont Jézushoz, mint origóhoz viszonyítjuk a távolságokat, akkor már teljesen más a helyet, akkor viszont azt is érdemes megtekintenünk, hogy magunk hol helyezkedünk el ezen új felállásban.

Tudja, hogy Krisztus kikért halt meg? Tudja mit mondott a keresztfán utolsó szavai által? Érdemes lenne megismerkedni Jézus tanításaival.

Vajon magunk úgy értelmezzük, hogy Ferenc pápának nem fontosak az európai emberek? Ferenc pápának milyen szívet és lelkületet kellene Krisztus követőként felmutatnia a segítséget kérők, rászorulók irányába, függetlenül attól, hogy ki milyen vallás képviselője? Jézus mit tenne hasonló helyzetben? A keresztényeknek kit kell követniük, képviselniük? Akik nem keresztények, azok mely Istenhez tartoznak valójában? A keresztényeknek külön Istenük lenne, egy szekta Isten, korlátozott hatalommal? Vajon Jézus csak a keresztényekért halt meg?

Kik és hogyan építik Isten országát?

Talán ez egy kicsit összetettebb ügy.

Vasárnaponként a plébánosunk gyakran beidézgeti Ferenc pápát. Először komolyan azt hittem, hogy a pápa vissza akarja szerezni a szavainkat, kifejezéseinket a liberálisoktól, baloldaliaktól. Olyan szavak, gondolatok kerültek elő, amiket a libbolsik elvettek, kiforgatták az értelmét és már normális ember nem merte használni ezeket a kiforgatott jelentésű szavakat.

Ahogy az idő múlt, de ezek a szavak nem, rájöttem, hogy tévedtem a dologban. Ferenc pápa valóban úgy gondolkodik, ahogy azt leírja.

Nem tudom, csak gondolom, hogy ennek lehet köze a felszabadítás teológiához. Aminek persze ott és akkor lehetett létjogosultsága, de nem lehet szerintem a pápista egyház központi gondolata.

Szóval azért szerintem a Szentatya is tett annak érdekében, hogy ilyen népszerű lett a ballib sajtóban.

Ebben tévedsz.

Na igen.