Folyamatosan azt csináljuk, amiben hiszünk

2016. február 29. 12:42

Velkei Zoltán
Cultura.hu
Folyamatosan azt csináljuk, amiben hiszünk, és úgy tűnik, hogy az olvasók is hisznek bennünk annyira, hogy ezt továbbra is csinálhassuk. Lehet, hogy ez valójában ennyire egyszerű. Interjú

Két évvel ezelőtti beszélgetésünk óta, ahogy akkor beharangoztad, több változáson is átesett a könyvpiac és maga az Agave Könyvek is. Milyennek látod most a hazai könyves világot?

Folyamatosan érzékelhető az egyre erősödő küzdelem. Az utóbbi években új szereplők jelentek meg az SF piacon, és várhatóan idén még több kiadó belekóstol majd ezekbe a regényekbe. Most sokan látnak fantáziát e könyvekben, és kérdés, hogy az olvasók pénztárcája mekkora címszámot bír el. Simán lehet, hogy idén elárasztódik a szegmens és sokan rosszul jönnek majd ki belőle, de megtörténhet az ellenkezője is. Nekünk az a dolgunk, hogy továbbra is őrizzük piacvezető jellegünket itt, és az “Agave-könyv” ugyanazt jelentse, amit az utóbbi években kezdtünk el: a komfortzónát bátran elhagyó, újszerű és úttörő olvasmányélményt. Sok új, fiatal szerző kiadásába kezdtünk bele, akik jellemzően másképp gondolkodnak és írnak, mint a nagy elődeik a műfajban, és bár voltak kezdeti nehézségeink ezzel, de mostanra látjuk azt, hogy az olvasók ezt megszerették. Ha nem a hagyományosat akarják olvasni, akkor jellemzően a mi kínálatunkban néznek szét. (…)

Legyünk őszinték, a science fiction irodalom egyfelől lubickol, és a virágkorát éli, másfelől ma is egy viszonylag szűk közönség áldoz rá pénzt. Ez kiadói szinten hogyan mutatkozik meg?

Az első mondatoddal nem feltétlen értek egyet, nézd csak meg például A marsi sikerét. Tagadhatatlan, hogy az egy nagyon jól fogyaszthatóan megírt sci-fi, de ennek ellenére meglepett itthon és külföldön is mindenkit a sikere, igazi kapudrog az a könyv. De ugyanide lehetne sorolni a 2312-t Kim Stanley Robinsontól, ami nyilván eltörpül A marsi mellett, de a műfajában még így is egy toronymagasan kiemelkedő bestseller itthon, az általános sikerlisták top10-ébe is be tudott kerülni anno 1-2 hétre. Én azt érzékelem, hogy olvasói szinten megvan az érdeklődés a műfaj iránt, de valamiért nagyon kevés téma van, ami a nagy tömegeket berántja, és ez vélhetően annak tudható be, hogy a sci-fi mindig is obskúrusabb csomagolásban érkezik a boltokba, és szükséges egyfajta nyitottság hozzájuk. Illetve, továbbra is vallom, hogy ha lenne egy Trónok harca-szintű sci-fi sorozat a tévében, akkor alapjaiban más lenne a helyzet. A fantasynél igen jól látszik ez, gyakorlatilag az egész műfajt fellendítette.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés