Az EU nem egymás zsarolásáról szól Szijjártó szerint

2016. február 25. 10:50
Rendkívül európaiatlan magatartás Szijjártó Péter szerint, hogy a görög miniszterelnök zsarolni próbálja az EU-t. Alekszisz Ciprasz szerdán jelentette be, hogy Görögország blokkolni fogja az EU politikai megállapodásait, amíg a menekültek igazságosabb elosztásáról szóló megegyezést nem hajtják végre. a külügyminiszter szerint Görögország jó lenne, ha betartaná a schengeni szabályokat.

Az Európai Unió nem egymás zsarolásáról szól, ez rendkívül európaiatlan magatartás – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Szijjártó Péter egy biztonságpolitikai konferencián mondott beszédét követően újságíróknak úgy nyilatkozott: a közös szabályokat be kellene tartani. Mint ahogy Magyarország betartja a közös szabályokat, jó lenne, ha Görögország is ezt tenné – közölte. 

Mint mondta, a schengeni előírások világosan rendelkeznek arról, hogy milyen kötelezettségei vannak azoknak az országoknak, amelyek a schengeni külső határok mentén találhatók. „Jó lenne, ha Görögország megfelelne a schengeni közös szabályoknak és nem zsarolná a többieket” – fogalmazott.

A miniszter arra reagált, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az athéni parlamentben szerdán azt mondta: Görögország mindaddig blokkolni fogja az Európai Unió politikai megállapodásait, amíg a menekültek igazságosabb elosztásáról szóló megegyezést végre nem hajtják a tagállamok. A görög kormányfő emellett a menekültpolitika ügyében hozott megállapodások azonnali betartására szólította fel az európai uniós kormányokat. „Athén nem fogja elfogadni, hogy vannak államok, amelyek egyetlen menekültet sem fogadnak be, de cserébe kerítéseket építenek” – hangsúlyozta Ciprasz.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha örögország már tavaly kérte volna az EU segítségét a határőrizetben, már nem lenne migránskérdés Európában.

Válaszok:
Antigoné | 2016. február 25. 11:12

Ha két fél megállapodást köt és az egyik szerződésszegése miatt a másik szankciókat érvényesít az nem zsarolás, hanem a jog érvényesítése.

Pedig de! Arról szól.

Nomeg nyomatja a támogatást, aminek egy része kézen-közön eltűnik...

Görögország az 50-es években kis híján kommunista ország lett, rengeteg napalm által megégett görög partizánt hoztak ide gyógykezelésre, rengeteg politikai menekült jött ide. Csak akkor tudták leverni őket, amikor Tito megtagadta, hogy Jugoszlávia felől kapjanak utánpótlást.

Most is azért néznek el nekik minden simlis dolgot, nehogy orosz befolyás alá kerüljön. Nem kéne úgy tenni, mintha már belépésükkor nem tudták volna, hogy csaltak a gazdasági adataikkal.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés