Jel lesztek

Open Doors: 130 millió keresztényt üldöznek folyamatosan

2016. január 27. 13:11
Több mint hétezer keresztény halt meg a hite miatt 2015-ben, és folyamatos üldözésnek van kitéve 120-130 millió Krisztus-követő – derül ki az Open Doors új jelentéséből. A nemzetközi szervezet rámutat, hogy évek óta folyamatosan nő a valamilyen mértékben hite miatt üldözött keresztények száma.

Az Open Doors nevű nemzetközi keresztény szervezet évente teszi közzé jelentését, az úgynevezett világüldözési indexet az elmúlt év keresztényüldözésének a helyzetéről – írja az evangélikus.hu.

2014-ben a hitük miatt kivégzett keresztények száma 4344 volt, 2015-ben ez a szám 7100-ra emelkedett. A keresztény templomok, imaházak, intézmények elleni bombatámadás, gyújtogatás a 2014. évi 1062-höz képest, több mint kétszeresére, 2406-ra nőtt. Az Iszlám Állam tovább növelte rekordlistáját a meggyilkolt, lefejezett keresztények számával. Legelrettentőbb a tunéziai tengerparton kivégzett 22 egyiptomi kopt vendégmunkás példátlan esete volt. Az El Shabab és a Boko Haram Nigériában, Kenyában, Líbiában „mesterkedett” eredményesen. Legbrutálisabb tettük 2015 nagycsütörtökén a kenyai Garissa egyetemén kivégzett 147 keresztény egyetemista volt.

Államellenes összeesküvők

A diktatórikus Észak-Korea maradt az élen a legfrissebb lista adataiban, itt üldözik a legkegyetlenebbül a keresztényeket. Összesen 91 653 észak-koreai keresztényt tartanak számon, akik magán- és családi életükben, szociális viszonyaikban, egyházi és más tekintetben szenvedtek el hátrányt hitük miatt, kerültek börtönbe, munkatáborba. Második helyre jött fel Irak, harmadik helyen van Eritrea.

A világindex közel háromszáz oldalas elemzése szerint százezer keresztény vált mártírrá eddig, illetve 120-130 millió keresztényt üldöznek állandóan. Eritreában a keresztényeket államellenes összeesküvések gyanújával tüntetik el őket vagy börtönzik be. Pakisztánban az egyik legnagyobb arányú a testi brutalitás, megalázás, testi sértés. Az országban halálbüntetés jár a blaszfémiáért, az Allah-káromlásért vagy a másfajta hit propagálásáért.

Az elemzés szerint a 2000-res évek közepe óta folyamatosan nő az üldözött keresztények száma.

Összesen 39 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a mostani pápa már elnézést kért a zsidóktól, a muszlimoktól és még nem tudom kiktől, csak valahogy az nem lépi át az ingerküszöbét hogy jelenleg a legüldözöttebb világvallás a kereszténység. Irakban 2 millió keresztény élt az amerikai invázió előtt(!), mára jó ha félmillió maradt belőlük. A többi hová tűnt? Mert se amerikába se ide nem jött egymillió iraki keresztény. Ideje lenne utánanézni hová tűnt el ennyi ember. Vagy ennyire nem érdekel ez senkit?

Hazudozok? Akkor szeretnélek megkérdezni te igazmondó okosember hogy azonkívül hogy sápítozik a pápa úr mi a lófaszt tett azért hogy csökkenjen a keresztények üldözése? Ott ül a Vatikán egy irdatlan vagyonon és nem tudok róla hogy lenne bármilyen vatikán által pénzelt komolyabb program ami tesz is valamit az üldözött keresztényekért. Viszont azt tudjuk tőle hogy a muszlimokat be kell fogadnunk még a templomainkba is mert szegények menekülnek. Jó eséllyel azokat akik otthon keresztényeket irtottak. Erre van pénz, ugye?

Egyébként katolikus vagyok. De lehet hogy már nem sokáig. Pont emiatt a pápa meg a magadfajták miatt gondolkodom hogy otthagyom a vallásomat.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2016. január 27. 14:23

Sajnos jól van. Bármilyen furcsa, mexikóban rengeteg katolikust öltek meg a forradalom alatt és azóta is szép baloldali hagyomány a katolikusokat hibáztatni mindenért. Irtani már nem irtják őket, az igaz.

Az afrikából európába tartó hajókon ha kiderült valakiről hogy keresztény akkor a szegény menekült muszlimok belehajigálták őket a tengerbe. Lehet ez is egy ok.

A végén néhány öregasszony marad a katolikus templomjárónak meg esetleg egy-egy öregecskedő pap aki időnként misét tart. De már abból is alig van, egy pap több temlomba kell járjon. Hamarosan megszűnik az európai katolicizmus. Evvel kéne foglalkoznia a pápának nem a muszlimok segítésével.

Mondjuk a keresztes háború meg csinálni valamit közé azért elég sok minden beférne. Például kezdhetnék avval hogy kinyomozzák hová tűntek az "eltűnt" iraki keresztények. Csak attól tartok ők is tudják hogy azok már ott fekszenek a homok alatt. És ebben a vatikánban az nem lenne politikailag korrekt hogy szegény muszlimokat hibáztassák egy vallási/faji alapú tömeggyilkosságért. Inkább fátylat rá, majd kicsit imádkozunk értük aztán jónapot.

Ez így van. Sokszor a biztos halállal sem törődve védik a falvaikat. Alig van keresztény a most ideözönlő "menekültek" között.

Tehát az a gond, hogy a pápa neked nem jelentette be, hogy mit tesz. Mivel pedig te nem tudsz róla, nyilván nem is tesz semmit.
Logikus.

Válaszok:
Taksony | 2016. január 27. 14:33

Pope Francis

http://goo.gl/7FlWBe
http://www.interkulturellewoch..
a katolikusoknál
és "Erika" Európában
http://goo.gl/Ue33EH

élenjárnak az ügyben.

Miért, tesz? Világosíts fel kérlek ha tudsz valamit. Én csak azt hallom tőle hogy a szegényekért és a muszlimokért aggódik nagyon. A szegényeket még megértem. Számomra az lenne a logikus ha tudnánk is róla ha tesz valamit az üldözött keresztényekért. De ennek semmi nyoma.

Sajnos a keresztényüldözők közé tartozik az Orbán-kormány is, amely 2010 óta módszeresen korlátozza a keresztény kisegyházak működését, a hívek alapvető emberi jogait: http://index.hu/belfold/2014/0..

Válaszok:
Taksony | 2016. január 27. 14:56
Sulammit | 2016. január 27. 15:57

Orbán üldözi a keresztényeket? Akkor végre egy ok hogy ti liberálisok is megszeressétek. :)

Mikor korlátozta? Ki mondta, hogy ne működjenek. Nincs tiltva az evangelizáció!

Pontosan erről beszélek. Ráadásul elképesztő pénzügyi lehetőségei lennének hogy akár maga a Vatikán is elkezdje menteni a veszélyben lévő keresztényeket. De nem látom hogy bármit is tenne azon kívül hogy felhívja az emberek figyelmét és nagyon szomorú. Ez itt már kevés.

Talán azért becsülik túl a muszlimok arányát mert valahogy mindig szem előtt vannak. Főleg ha bűnözésről vagy terrorizmusról van szó.

Azt meg el nem hiszem hogy a muszlimok száma csökken. Már több mint egymilliárdan vannak, hamarosan többen lesznek mint a keresztények. Több, eredetileg más vallású ország mára teljesen muszlimmá vált. Tudsz mondani egy országot ami muszlim volt és más vallásúvá vált? Bizony, én sem. Nyilvánvalóan nő a muszlimok száma és aránya a föld lakosságában, nem csökken.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés