Felejtés helyett szembenézés – Gondolatok a holokauszt nemzetközi emléknapjára

2016. január 27. 12:18

Galambos Ádám
Evangélikus.hu
Ezért is állíthatjuk, hogy a keresztény felekezeteknek nemcsak felelősségük a múlttal való szembenézés, hanem hitelveikből következően kötelezettségük is van.

„Hívőként szembe kell néznünk a múlt olyan örökségével, mely rávilágít, hogy – a holokauszt idején bármennyire is voltak, akik palástot, papi ruhát használva kiálltak embertársaikért, keresztleveleket állítottak ki, hogy segítsenek zsidó testvérükön, s noha feljegyzések tanúsítják, hogy nem egy templom szószékén vagy egyéb zugában bújtattak zsidókat – mégis, meg kell állapítanunk: a felszólalás valós, együttes hangja elmaradt. Erre figyelmeztet Fabiny Tamás evangélikus püspök is, amikor egy korábbi interjúban hangsúlyozza: »Sokszor hivatkozunk azokra az evangélikus lelkészekre – így Keken Andrásra, Ordass Lajosra vagy Sztehlo Gáborra –, akik a vészkorszak idején kiálltak zsidó honfitársaikért. Nem is lehet eléggé hangsúlyozni az ő helytálló magatartásukat, azonban azt a kockázatot is látom ebben, hogy sokszor kipipáljuk a saját ügyünket, mondván »mi milyen szépen helytálltunk«. Ha őszinték akarunk lenni, akkor el kell mondani, hogy nem volt mindenki Sztehlo, Keken és Ordass, hanem elég sokan fordultak akkor is az árral.«

Ezért is állíthatjuk, hogy a keresztény felekezeteknek nemcsak felelősségük a múlttal való szembenézés, hanem hitelveikből következően kötelezettségük is van. Számos egyházi dokumentum, megemlékezés jelzi, hogy a soá idején történő mulasztások egyházi felismerése elkezdődött. Ilyen többek között Ferenc pápa a római zsinagógában elmondott imádságát követően kifejezett gesztusa, amikor a római rabbit átölelte. Hasonlóan fontos kezdeményezés az ökumenikus imahét zárónapja, amikor keresztény felekezetek képviselői és rabbik – a gyülekezettel közösen – együtt imádkoznak a békéért. Fontos tudnunk, hogy nem új keletű a keresztény–zsidó imaóra, a 20. század hajnalán számos dokumentum őrzi az együttélésnek ilyen formájú testvéri szépségét. »Meséld el fiaidnak« olvashatjuk az Ószövetségben és hangzik fel azóta is zsidó ünnepeken. Meséljük el mi is, hogy mi történt, hogy az ember hogyan fordult szembe Istenével, teremtettségével, önmaga emberségével, etikájával, hogy a múlt sötétségéből tanulva, az áldozatok és embermentők előtt fejet hajtva alázattal tudjunk tovább élni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az 1930-as népszámlálás szerint 444 567 zsidó élt Magyarországon.
A háború után 110 000 zsidó maradt Budapesten 30 ezren vidéki városokban.

A magyar zsidóságnak, majdnem a fele meghalt a táborokban.

Tehát Zokni 400 000 száma túlzás és a tények szerint a meghaltak sem mind gázkamrákban.

Ez a szám zsidó forrás.
Nicholas De Lange
A zsidó világ atlasza című könyv a forrás.

OK Ádám! Ezt kérdezd meg a zsidó emberektől.
Mert ugye alig találsz vallásos, Istenhívő, zsinagógába járót.
Ők hogyan fordultak szembe Istenükkel, teremtettségükkel, önmaguk emberségével, etikájával!

"Meséljük el mi is, hogy mi történt, hogy az ember hogyan fordult szembe Istenével, teremtettségével, önmaga emberségével, etikájával,"

A csudába! Ezt nem is tudtam. Azért ez nem semmi!
OK! De én az Ószövetségre gondolok a Királyok könyve, minden rossz királynál leírja, hogy: "Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében."
A próféták sem beszéltek másról.

Luther katolikus volt. Szent Ágoston rendi szerzetes.

Nézd meg, hogy Luther mi mindent írt a zsidókról.
Erről mélyen hallgatnak az evangélikusok.

Luthernek a visszaélésekkel volt baja, nem a katolikusságával.
Jézus pedig vállalta a küldetését. Vagyis akart a zsidó nép fia lenni.

Nem a hívőkkel volt baja Jézusnak, hanem a farizeusokkal, írástudókkal, szadduceusokkal.
Vagyis azokkal, akik ráraktak olyan törvényeket a népre, amit nem Isten adott és amit maguk sem tudtak betartani.

Nem voltak kedvesebbek Jézusnak az együgyüek.
Ezt honnan veszed?

"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa."

Ez nem együgyűt jelent!

Ez az első és legalapvetőbb boldogság. „A mennyek országa” Máté kedvelt kifejezése. Ugyanazt jelenti, mint „az Isten országa”. Nemcsak a jövendő mennyországról van tehát szó. Isten országa már itt kezdődik e földön, és ez az ország a szegényeké.
Jézusnak ezt az első boldogságát, Lukács evangéliuma is hozza ily formában: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.” (6,20) A szentírástudósok véleménye szerint a „lélekben” szót Máté fűzte hozzá Jézus eredeti kijelentéséhez. Talán azért tette ezt, mert vannak anyagilag szegények, kik tele vannak pénzvággyal és kapzsisággal, és ha kilábalnak szegénységükből, ugyanolyan önzők lesznek, mint a mostani gazdagok. Az ilyen „szegényeket” persze Jézus sem akarta boldognak hirdetni. Jézus szerint boldog az, aki nem gyűjt magának kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, hanem a mennyben, ahová moly, rozsda és tolvaj oda nem férhet. Mert ahol az ember kincse van, ott a szíve is. (Mt 6,19-20)
Teljesen félreértené Jézus e szavát, aki ebből azt következtetné, hogy nem kell a társadalmi igazságosság megvalósításáért és a nyomor kiküszöböléséért küzdenünk. Az ilyen küzdelem az igazságosság és a szeretet követelménye. De csak akkor lesz ennek a törekvésnek jó eredménye, ha olyan emberek küzdenek érte, kiknek kincse és szíve a mennyben, az Istennél van.
Erich Fromm és sokan mások kifejtették, hogy az ember nem „birtoklás”, hanem „létezés” által lesz boldog. Aki mindent birtoklandó kincsnek tekint, és mindent harácsol, az elveszíti önmagát és lelkének szabadságát. Az ilyen ember állandóan összeütközésben él más hasonlóan harácsoló emberekkel. Az embernek „léteznie” kell, és akkor létezik igazán, ha önzetlen szeretettel egyesül valamivel vagy valakivel. Szeretettel megnyílni valaki iránt: ez teszi az embert Isten képmásává. Szeretek és szeretnek: ez az igazi élet. Az, aki iránt szeretettel megnyílunk, maga a szerető Isten, és az emberek, kiket Isten szeretetével egyesülve szeretünk.
Az ilyen életnek legnagyobb akadálya a pénz imádata. Aki a pénz istenének, a Mammonnak szolgál, az nem lehet az Isten szolgája (Mt 6,4), és nem lesz képes önzetlenül szolgálni az embereknek sem. A vagyon imádata gőgössé és érzéketlenné teszi az embert. A gőgös, öntelt ember pedig nem tud szeretni, mert az önközpontiságot feladó alázat a szeretet alapja.
A birtokló ember és a létező ember különbségét Fromm két vers összehasonlításával világítja meg. Az angol költő Tennyson egy versében leírja, hogy miként látott meg egy szép kis virágot, megkedvelte, letépte, és szobájában vázába állította. Ő birtokolni akarta a virágot, és ezzel elrabolta a virágocska életét. A másik költő a japán Macuó Basó. Az ő rövid „haiku”-verse így szól: „Nézd csak, ha jól látom, pásztortáska virágzik a sövénynél.” Basó a világért sem tépné le a mosolyogva nyiladozó virágocskát. Meglátta, szívében egyesült vele, örvendezett, és dicsérte az alkotó Eletet. Ez az igazi élet.
Aki pénznek szolgál, szolga lesz. Aki az Istennek és a szeretetnek szolgál, szívében szabad, és megtapasztalja az igazi boldogságot e világon és az örökkévalóságban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában