Ostorozás

Bagnasco bíboros: Semmilyen fal nem tudja feltartóztatni a népek mozgását

2016. január 6. 17:44
A napkeleti bölcsek egykori meneteléséhez hasonlította a migrációs hullámot Genova érseke, Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke vízkereszt ünnepén mondott szentbeszédében. Hozzátette: a nyugatiak féltékenyek a szabadságukra, bezárkóznak és csak a saját érdekeiket tartják szem előtt.

A bibliai napkeleti bölcsek meneteléséhez hasonlította a mai világban zajló migrációt Angelo Bagnasco, az olasz püspöki konferencia (CEI) elnöke, Genova érseke vízkereszt napján mondott beszédében hangsúlyozva, hogy népek vándorlását semmilyen fal nem képes megállítani.

Angelo Bagnasco a Genovában szerdán bemutatott ünnepi misén a migrációról beszélt és azt mondta, „nincs fal, amely képes megállítani a népeknek most zajló menetelését a világ déli térségéből északi irányba”. Az olasz püspökök vezetője hozzátette, hogy „szegények sokaságáról” van szó, akik a háborúk és az erőszak tragédiáját is átélték és olyan országok felé tartanak, amelyektől azt remélik, hogy jobb jövőt és valóságos szabadságot képesek számukra nyújtani.

Homíliájában Genova érseke a világ népeinek mostani „nagy menetét” a napkeleti bölcsek egykori meneteléséhez hasonlította: Jézus születésekor is a világ különböző részeiből egy irányba mozdultak el, igaz ma mások a szereplők és a célállomás is – fogalmazott Angelo Bagnasco. A népek mozgását „hatalmas folyónak” nevezte, amely néha „viharos és sötét, máskor vidám és ünnepi”.

Az olasz bíboros hangsúlyozta, hogy a nyugati ember rendkívül féltékeny saját szabadságára, függetlenségére és kizárólag egyéni érdekeit tartva szem előtt fél mindenki mástól, automatikusan bezárkózik önmagába, „allergiás” a többiekre, és ez a magatartás Angelo Bagnasco szerint a hívőket is jellemzi.

A CEI elnöke az olasz püspöki konferencia napilapjának, a L'Avvenirének kedden adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy a bevándorlókat nem csak befogadni, hanem integrálni is kell. Ezzel kapcsolatban „átmeneti megoldásnak” nevezte a milánói önkormányzat kezdeményezését, hogy az észak-olaszországi város havi mintegy 400 euróval támogatja a bevándorlókat befogadó helyi családokat. Angelo Bagnasco szerint ezen kívül Milánó városának további lépéseket kell tennie a bevándorlók jövőjének megteremtésére.

 

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyre vadabbak a nézetek. A napkelet bölcsei hasonlat nagyon emlékeztet, arra, hogy az anyaméhből is migráltunk.

Hány migráns van otthon, Arletka?

Már körvonalazódik, mi is történt a pápa-váltás körül.

Az új "napkeleti bölcsek" már bemutatkoztak Németországban szilveszterkor...

A Sharia bevezetése után ez a fószer is munkanélküli lesz erősen lestrapált hátsóval, de lehet, hogy levágják a fejét. Úgy nézem a keresztény egyházat is újra kell gombolni, hogy klasszikustól idézzek.

"A népek mozgását „hatalmas folyónak” nevezte, amely néha „viharos és sötét, máskor vidám és ünnepi”."

Az aktuális folyó milyen?

Új neo-konzervatív keresztény egyházra van szükség.

"Semmilyen fal nem tudja feltartóztatni a népek mozgását"

Akkor a Vatikánt miért kerítették körbe? :)

A napkeleti bölcsek?!

Bibliát is olvas az illető, vagy csak prédikál?

Miért ne lett volna?
Szép, összehangolt művet ad elő a nagyzenekar, már csak a dirigins kiléte kétséges.

"A napkeleti bölcsek egykori meneteléséhez hasonlította a migrációs hullámot Genova érseke, Angelo Bagnasco bíboros"

Ez hülye?

Megelőztél, én is ezt akartam írni,és hogy kár a bíborosnak örülni,nem azért gyűltek össze a kölni dóm előtt, hogy ki akarnának keresztelkedni.

A helyzet fokozódik, percről percre halad előre valami, amiről nem tudjuk, micsoda.
Itt állunk bambán, mint anno az egyiptomi nép napfogyatkozáskor.

Hála Isten , a magyar püspökök sokkal józanabbak . Genova érseke a tények ellen akar érvelni , ez pedig nem megy : a kerítés igenis hatékony ...

Kik és mikor jósolták meg? Idézzed!
Csak mert Jézust próbálod cáfolni!

Érsek Úr! Nem probléma, hogy a három bölcsek, a zsidók királyát megtalálva ajándékokkal megrakva leborulva hódoltak a kis Jézusnak?
Ezután visszatértek hazájukba?

"Leborultak, és hódoltak neki, majd elővették kincseiket, s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént, mirhát.
Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek VISSZA HAZÁJUKBA."

Hogy sikerült a két történetet összemosni?

Kár , hogy a bíboros semmitmondó általánosságokat mondott , amikor pedig az élet konkrét helyzete cáfolja az üres mellébeszélést . Különösen veszélyes , ha badarság teológiai köntösben és tekintélyhordozótól jelenik meg . Katolikus vagyok , de ha ott lettem volna - gondolatkísérletként mondom - mise után bementem volna a sekrestyébe , s békés hangvételben elmondtam volna néhány ellenvetést ...

Valamit kihagytál a felsorolásodból.

Takarítónő!

Az Olaszországban élő afrikai migránsoknak már bérelnek lakásokat, amit nem ők fizetnek!
Vagyis az ingyen lakást kipipálhatod.

A cselédeket, takarítókat viszont kihagytad, mert takarítani sem hajlandók az ingyen bérlakásokat.
Fellázadtak, sztrájkoltak, hogy ők bizony nem hajlandók takarítani. Biztosítsanak - ingyen - takarítókat nekik.

Miért kell így beszélned? Fogalmazd meg újra! OK?

Vajon mi lett volna velünk, ha a pápák és bíborosok ezt hirdették volna 1453 után, amikor a "hatalmas folyó" délről megindult Európa felé? Minek is ment Hunyadi 1456-ban Nándorfehérvár alá meghalni, amikor hellyel is kínálhatta volna a napkeleti urakat. S mire fel volt az ezt követő 250 éves ádáz harc a feltartóztatásukért? Mondhatták volna akkor is, hogy „nincs fal, amely képes megállítani a népeknek most zajló menetelését a világ déli térségéből északi irányba”.

Végtelenül szomorú ez és teljesen érthetetlen, hogy mit szeretne a pápa elérni. Az Európába érkező muszlimokból nem lesznek katolikusok. Ha valami, akkor ez egészen bizonyos. De az egyháztól eltávolodott európaiak sem fognak ettől visszatérni a templomokba. A pápa azonos platformra került a migránskérdésben a legkérlelhetetlenebb módon keresztényellenes és egyházellenes ateistákkal, szocialistákkal és kozmopolitákkal. Ők ezután sem lépik át a templomok küszöbét, csupán szemforgató módon dicsérgetik a pápát. Ugyanakkor ez az álláspont elbizonytalanítja és nyugtalansággal tölti el még a hívőket is, a lazábban továbbra is az egyházhoz kötődő, a keresztény hagyományokkal szimpatizáló, de az évezredes rigorózus életmódbeli kötöttségeket már terhesnek érző és a migránskérdésben bizony inkább "önvédelmi" álláspontot valló európai konzervatív tömegeket pedig egyenesen taszítja az egyházfő korlátlan bevándorlást támogató "liberalizmusa".

Úgy tűnik sikerült egy nem túl okos, inkább az érzelmei által vezérelt pápát választani.

Válaszok:
Schollander | 2016. január 7. 10:23

"Homíliájában Genova érseke a világ népeinek mostani „nagy menetét” a napkeleti bölcsek egykori meneteléséhez hasonlította: Jézus születésekor is a világ különböző részeiből egy irányba mozdultak el, igaz ma mások a szereplők és a célállomás is – fogalmazott Angelo Bagnasco."

Kedves Bagnasco bíboros,
ezt nagyon nem tetszett végiggondolni!

Biztosan tetszik tudni arról,
hogy
azok a napkeleti bölcsek (csak Máténál, Lukácsnál pásztorok vannak)
miután odaértek a "célállomás"-ra
- HÓDOLTAK a Gyermeknek,
- AJÁNDÉKOKAT (aranyat, tömjént, mirhát) ADTAK át neki, aztán
- VISSZAMENTEK a hazájukba.

De ha ez így történt,
akkor kedves bíboros úr,
hogyan hasonlíthatja ezeket a napkeleti bölcseket
a százezrével Európába özönlő, mai migránsokhoz,
akik esetében
- nemhogy hódolásról, de együttműködésről, alkalmazkodásról sincs szó,
- ajándékokat nem hoznak, hanem követelnek
- nem mennek vissza a hazájukba, hanem maradni akarnak.

Jaj, bíboros úr, bíboros úr,
de nagy ökörséget tetszett mondani...
(:–((((((((((

"Minek is ment Hunyadi 1456-ban Nándorfehérvár alá meghalni, amikor hellyel is kínálhatta volna a napkeleti urakat."

És akkor
még nem is említetted
Kapisztránt és a kereszteseket,
akik egyenesen
a pápa felhívására
indultak harcba a napkeletiek ellen,
hogy két igazi folyó találkozásánál
megállítsák azt a harmadik "hatalmas folyót".

Ez a kijelentése a pápának saját magára vonatkozott, kár az amcsinak mindent belemagyarázni. De ezt már megszoktuk tőlük.

Ha eltitkolt fatimai üzenet, akkor, hogy lett nyilvános?
Szent Ferenc jóslatát, még nem olvastam sehol.
Minden pápa törvényesen van megválasztva.
Akkor még csak katolikus egyház volt.

A Jelenések könyvében keresztényekről, keresztény egyházról, Krisztus egyházáról és nem katolikusról (természetesen).

Ki az a Horn?
Ki a fenét érdekli, hogy mit mond az ISIS!

Azt olvasd el, hogy Jézus mit mond!
Az egyházat Jézus alapította.

"Mondom neked: te Péter vagy és én erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta." Mt 16,18

Én Jézusnak hiszek, nem a kétes információknak.
A vesznek az egyházon.

De köszönöm a linket.

Én is kíváncsi lennék... mert a Vatikáni Rádió honlapján nem találtam a hírt.

Valami alapja biztosan van, azért nem hinném, hogy az MTI megteheti, hogy gyökeresen hamis hírt közöl. Viszont a pontosság, az lehet kérdéses.

És az is érdekes, hogy pl. a V. rádió miért nem szól róla.

Ezt viszont nagyon érdemes elolvasni, szintén a napkeleti bölcsekről szól, de "mecsoda különbség"!:

https://www.facebook.com/heidl..

Válaszok:
Csomorkany | 2016. január 9. 11:41

Részemről igen és nem. Szóval nyilvánvalóan mágusokról van szó, és meggyőző, hogy Máté a Szám 24,17 beteljesülését mutatja be. Semmi lehetetlen nincs abban, hogy Urunk születését sajátos égi konstellációk előzték meg, és Isten ezzel is üzenni akart. Ha a Szűzanya szűzi foganását isteni csodaként elfogadom, akkor ez bőven belefér.

Ami viszont a bibliai történetben egyértelműen tanmeseszerű marad, az a csillag mozgása, és megállása a ház fölött, ahol a gyermek volt. Ilyet a csillagok nem szoktak csinálni. Ez egy utólagos népi elbeszélés minden irodalmi vonását magán viseli.

Az ugyanakkor megint igaz, hogy a történet minden más, mint bájos mese. A kulcsmondat ebből a szempontból helyesen fordítva Heródes mondása: "én is elmegyek, hogy meghódoljak neki". Ez itten egy hatalmi harcnak az elbeszélése, alulnézetből, ahogy a nép látta. Ki az igazi király? Heródes, vagy aki megszületett?

Stephen King egyenesen horrortörténetként hivatkozott rá egyszer, és elég meggyőzően érvelt.

ennek az embernek az arca és arckifejezése mindent elmond. a neten látható képei még inkább. Szent Mihály, segíts!!!

az igazsághoz tartozik, hogy az önelégült mosolyú Bagnasco - akire több szempontból is érdemes figyelni - azért mondott már értelmeset is. pl. a gender-elmélet oktatása ellen.

http://www.magyarkurir.hu/hire..

ez persze nem menti a mostani badarságait, és a gyakran meglehetősen kétélű egyéb megnyilatkozásait.

Az idézetek ugye nem Ézsaiástól/Izaiástól valók?

Mert nincs odaírva, hogy kitől... pótolnád?

Igaz lelkemre?

Ennyire nem mennék :), de azért illik a forrást megjelölni. Mindig.

Egyébként honnét tudja szegény tájékozatlan ember, hogy "közületek való", vagyis "közülünk", na mindegy, bonyolult.

Szóval én nem tudok mit kezdeni azzal, ha valaki elkezd idézni Izaiástól, aztán átmenet nélkül folytatja valaki másnak a szövegével.

És ez nem csak keresztény, hanem más témában sem szokás, szerintem.

Bocs, de nem valami logikus amit írsz.
Te nem nekem válaszolva idéztél forrásmegjelölés nélkül, tehát amikor "nem érezted, hogy SZÁMOMRA jelentőséggel bír a forrásmegjelölés", akkor elvileg nem is tudhattad, hogy én fogok reagálni erre a bejegyzésedre.

Na mindegy.

Aztán, hogy Sulammitnak, és annak, amit neki írtam mi köze ehhez, azt végképp nem tudom. Az az ő és az én ügyem, neked abszolút semmi közöd hozzá.

Nem vétettél ellenem, nincs miért bocsánatot kérned tőlem személyesen.

Azt pedig, ha a jövőben jelölöd a forrását az általad hozott idézeteknek, mindenki jó néven fogja venni. Én is.

Remélem, minden felvetésedre válaszoltam.

Válaszok:
Sulammit | 2016. január 12. 13:51

Ha már a jó modornál és az illemnél tartotok, ezt én is hiányolom nálad.


Sulammit Hozzászóló kiszűrése 2015. december 25. 08:24

"Annyit mindenesetre tudok, hogy Áldott békés boldog karácsonyt kívánok neked és a családodnak!"

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés