A Google robotkutyája túl zajos volt a hadseregnek

2015. december 29. 12:49
Matt Novak
Gizmodo
Karácsonykor még a Mikulás szánját húzták, mára pedig nyugdíjazták a Google robotjait. Az LS 3, másnéven BigDog olyan hangos volt, mint egy fűnyíró és leleplezte volna az őt kísérő katonai alakulatot a csatatéren.

Az eredetileg a Boston Dynamics fejlesztésében 32 millió DARPA-dollárból kifejlesztett teherhordó robot még 5 évet sem élt meg. A katonai felhasználása nem úgy sikerült az éles bevetések közben, mint ahogy azt a tervezőasztalon megálmodták 2010-ben. Az amerikai hadsereg szerint olyan hangos, mint egy ipari fűnyíró, így már messziről tudni hol ásták be magukat és honnan indul majd a támadás. 

 
Ugyan a felszerelés cipelésére mostoha körülmények között is kiválóan alkalmas, de ezt meg tudja majd tenni a hadtápos pontok körül vagy a hátországban is a jövőben. Pedig minden szépen indult, sikeresen cipelt egy-egy ilyen BigDog 180 kilót akár magán, kiválóan egyensúlyozott még a meredek hegyoldalakon, a köves és sziklás terület sem volt neki kihívás, szinte nem volt olyan terepakadály, amit nem tudott volna leküzdeni. De sajnos ennek a „szívósságnak” meg volt az ára, a hidraulika és a mechanika irányítását csak ilyen zajosan lehetett még megoldani 2015-ben is.


Az, hogy most kivonták a US Army hivatalos kötelékéből még nem jelent teljes nyugdíjazást, hiszen a katasztrófák esetén és más civil területeken is megtalálhatja majd a helyét a robot. Hegymászók már jelentkeztek is, hogy kipróbálják milyenek lennének a Himalája tövében, mint robotserpák.  Eredetileg míg nem került az Alphabet (a Google holding új hivatalos neve) kezébe az AlphaDog névre hallgató projekt, fel sem merült a katonai szerepvállalás ötlete. A cél akkor az volt, hogy négylábú és megfelelő strapabírású és stabilitású teherszállítógépeket tervezzenek. Ez sikerült is, hiszen még nem jelentkezett más cég hasonló négylábú és nagy teherbírású robottal a piacon. Persze jöhetnek még meglepetések a CES 2016-on a jövő héten.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés