Ezeket az illetékeket jövőre már nem fizeti

2015. december 28. 11:45
Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok pótlásának eljárása is ingyenes lesz január elsejétől az illetéktörvény módosítása révén.

Megszűnik a személyi igazolvány és lakcímkártya kiállításának illetéke, valamint annak az eljárásnak a díja is, amely a családi állapot megváltozása miatti névváltozás okán indul, az ellopott okmányokat is ingyenesen állítják ki újra, ahogy a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát is. Ugyancsak illetékmentesen állítják ki a jövőben a cégkivonatokat, a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratokat, de térítésmentes lesz a vállalkozói igazolvány kiadása vagy az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás.

Első alkalommal a jogosítványt is illetékmentesen kaphatja mindenki. A változtatás emellett csökkenti az örökléssel összefüggő tulajdonjog és haszonélvezeti jog költségeit is. Az adóhatósági igazolásokat is ingyenesen adják majd ki. A vállalkozásoknak a számviteli beszámolók közzétételéért nem kell a jövőben igazgatási szolgáltatási díjat fizetniük. A beterjesztő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta: a változtatásokkal összesen 10 milliárd forintnyi ügyintézési díjat spórolnak az emberek és a vállalkozások egy év alatt.

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában