Ferenc pápa: Bízzunk a családokban!

2015. december 27. 16:41

A család elsőként tanítja meg az embereknek a „megbocsátás örömét” – jelentette ki Ferenc pápa a Szent Család vasárnapján tartott misén a Vatikánban. A pápa továbbra is szorgalmazza a család szerepének az erősítését, azonban szerinte korunkban „értetlenség és számos nehézség” gyengíti a családokat.

„Ne veszítsük el a családokba vetett bizalmat!” – mondta Ferenc pápa a családok szentévi találkozóján a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén vasárnap. Az egyházfő olasz és külföldi családokkal találkozott a Szent Család vasárnapján. Ferenc pápa homíliájában kiváltságos helynek nevezte a családot, amely elsőként tanítja meg az embereknek „megbocsátás örömét”. A családnak erre a missziójára a világnak és az egyháznak is szüksége van – mondta az egyházfő. 

A misén franciául imádkoztak az egyházért, kínaiul a kormányzókért és a törvényhozókért, oroszul a világra jövő életért, németül a szegényekért és a magányosokért. A szertartás adományait három család vitte az oltárhoz. 

A családokkal való találkozó nyitotta meg az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentév eseménysorozatát a Vatikánban. Ferenc pápa megválasztása óta szorgalmazza a család szerepének erősítését, az egyházban éppúgy mint a társadalomban. A család volt a témája a Vatikánban tavaly tartott rendkívüli és az idei rendes püspöki szinódusnak. Ferenc pápa szeptemberben részt vett a Családok Világtalálkozóján Philadelphiában. 

A Szent Péter téren délben mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette: korunkban „értetlenség és számos nehézség” gyengíti a családokat. 

Az egyházfő felhívást intézett a közép-amerikai országokban tartózkodó kubai migránsokért, akik megfogalmazása szerint gyakran az emberkereskedők áldozataivá válnak. Dionisio Garcia, a kubai püspöki kar elnöke december elején fejezte ki aggodalmát a többek között Nicaragua és Costa Rica határain veszteglő több ezer kubai migránsért, akik nem tudnak továbbmenni az Egyesült Államok felé a közép-amerikai kormányok által bevezetett határzár miatt. Ferenc pápa februárban utazik a migráció problémájától szintén érintett Mexikóba. A szentszéki sajtóközpont szerint a Szent Péter téren ötvenezren voltak vasárnap. 

A bejegyzés trackback címe: https://kereszteny.mandiner.hu/trackback/19089