Karácsony

Ferenc pápa: Jézus születésével minden megváltozik

2015. december 25. 9:48
Fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny jellemzi a kortárs társadalmakat Ferenc pápa szerint, aki alázatra és irgalmasságra szólított fel szentesti miséjén. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a társadalom „szigorú a bűnössel, de gyenge a bűnnel szemben”.

 Alázatra és irgalmasságra szólította fel a fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny uralta kortárs társadalmakat Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában csütörtök este bemutatott szentmisén az irgalmasság rendkívüli szentévének szentestéjén. A betlehemi gyermek világra jöveteléről szóló homíliájában Ferenc pápa úgy fogalmazott, Jézus születésével „minden megváltozik”: elmúlik minden kétség, szomorúság, félelem és ijedtség. Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy a gyermek Jézus a „világ szegénységében” egy istállóban, jászolban született meg, mivel "neki és családjának nem jutott hely szállodában”.

A kortárs társadalmakat tekintve Ferenc pápa kijelentette: „a fogyasztástól, élvezetektől, bőségtől, luxustól, sekélyességtől és önimádattól gyakran megrészegült társadalmakban Jézus születése józan, vagyis egyszerű, kiegyensúlyozott, következetes magatartásra int, amely képes meglátni a lényeget”. Hozzátette: az embereket uraló közöny kultúrája „nem ritkán kegyetlen”, pedig a világnak könyörületre, irgalomra, együttérzésre és részvétre van szüksége.

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a társadalom „szigorú a bűnössel, de gyenge a bűnnel szemben”. Elemzők szerint Ferenc pápa ezzel a börtönökben raboskodók körülményeinek javítására utalt, amelyet a január elsejei béke világnapjára írt és korábban közölt üzenetében szorgalmazott általános amnesztia mellett a halálbüntetés végleges eltörlésével együtt.

Ferenc pápa mellett bíborosok, püspökök és papok koncelebrálták az egyházfővel a karácsonyi vigília szertartását többek között Pietro Parolin jelenlegi és Tarcisio Bertone volt szentszéki államtitkár. A mise elején népviseletbe öltözött gyerekek helyeztek el virágokat a gyermek Jézusnak az oltárnál lévő szobrához az egyházfő látogatásai során érintett országok - Olaszország, Belgium, Kenya, Uganda, a Közép-afrikai Köztársaság, a Fülöp-szigetek, Sri Lanka, az Egyesült Államok, valamint Mexikó képviseletében. Utóbbiba Ferenc pápa februárban utazik. A Jézuska szobrot a mise végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a Szent Péter-bazilikában felállított betlehemben helyezte el. Ezzel egy időben a Szent Péter téri betlehemben is a jászolba helyezték a gyermek Jézus szobrát.

Ferenc pápa fáradtnak tűnt

A többnyelvű misén spanyolul - az egyházfő anyanyelvén - imádkoztak az üdvösségért, arabul az egyház tagjaiért, latinul a törvényhozókért, franciául a kormányzókért, hogy megőrizzék az emberek méltóságát és a békét, kínaiul a szegényekért és az „utolsókért”, arámi nyelven a hitetlenekért és bűnösökért. Ferenc pápa fáradtnak tűnt, az utóbbi napokban a vatikáni dolgozókkal találkozva elmondta nekik, hogy náthás lett.

A fényárban úszó bazilika teljesen megtelt - többségében külföldi - hívőkkel. A szertartás résztvevői már órákkal a pápai mise kezdete előtt sorban álltak a Szent Péter térnél, hogy bejuthassanak a bazilikába. A tér oszlopcsarnokában felállított fémdetektorokkal egyenként ellenőrizték a misére érkezőket. Aki nem fért be a bazilikába, a Szent Péter téren felállított óriáskivetítőkön követhette a szertartást.

Ferenc pápa péntek délben a Szent Péter bazilika központi lodzsájáról mond karácsonyi beszédet, amelynek témája a béke lesz, majd Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és az egész világra. Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem köszönti különböző nyelveken a világ népeit.

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés