Át a kapun

2015. december 9. 9:22

Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap
Minél többen élünk ezen a bolygón, annál inkább rászorulunk az irgalomra. Egymás irgalmára. Isten irgalmára. Ha így vesszük, mégiscsak korszerű ez a pápai üzenet. Vagy sorsszerű.

„Ferenc pápa szentbeszédében ismét programot adott. Ez leginkább magáról az egyházról szól. Emlékeztetett ugyanis a hatvanas évek közepén, éppen ötven esztendeje zárult II. Vatikáni Zsinatra, amely ajtót nyitott a világ felé, hogy kapcsolatba kerüljön »korunk embereivel«. Az egyház tehát kilépett korábbi bezártságából, hogy minden emberrel ott találkozzon, ahol él: városában, otthonában, munkahelyén. Merthogy a két »szereplő« bizony eltávolodott egymástól. Ez egyrészt tényközlés és kritika, másrészt küldetés a hívők gyülekezete számára. Az egyházfő láthatóan ennek szellemében munkálkodik, viszi tovább a missziót, fontos számára a kommunikáció és a párbeszéd erősítése. És mindenekelőtt: Isten határtalan, mindenkit befogadó irgalmának hangsúlyozása. Most is ezt teszi. Azt mondja, amikor Isten megbocsát, egyúttal felejt. Nem úgy, mint mi, emberek, jó esetben.

De kivel is kell nekünk irgalmasnak lennünk? Mindenkivel? Persze, de hát az könnyű. Több milliárd ismeretlen embert elfogadni és szeretni egyszerre – úgymond – lehetetlen, mégis megoldható. Látatlanban még az Európába áramló bevándorlási hullám tagjait is el lehet fogadni, pláne, hogy alig találkozunk velük. De meg tudunk-e bocsátani az éveken át idegesítő szomszédnak? A jobb fizetésért dolgozó kollégának? A gonosz rokonnak, aki kitúr a jogos örökségünkből? Vagy akár a csaló közös képviselőnek? Az ilyen mindennapi szituációkban derül ki, hogy hiányzik belőlünk az az irgalom, amely a kereszthalált is vállaló, az egész emberiséget atyja szeretetébe meghívó Krisztusban megvolt. És talán túlzás, de mégsem annyira, hogy az ilyen egyszerű konfliktusokból lesznek a nagyobb összetűzések, végeredményben a háborúk, amelyek aztán persze tovább bonyolódnak, különösen korunk nagyhatalmi versengései közepette.

Mindenesetre nagy a tét. Minél többen élünk ezen a bolygón, annál inkább rászorulunk az irgalomra. Egymás irgalmára. Isten irgalmára. Ha így vesszük, mégiscsak korszerű ez a pápai üzenet. Vagy sorsszerű.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"...csupan a kereteit kell kiszabni es a hatarvonalait meghuzni, mint minden ertelmes cslekedetnek."

Itt szokott megbukni minden jószándék, a határvonalak meghúzásában.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés