Rómával vagy Róma nélkül?

A liberalizmustól ments meg, Uram, minket! – riport a Piusz Testvériségről

2015. december 3. 14:40

„Manapság a hivatalos egyházat a liberalizmus és a modernizmus fertőzi meg. A mi szándékunk ezért nem más, mint katolikusnak maradni és az egyházat meggyógyítani” – mondja a X. Szent Piusz Papi Testvériség egyik papja. Ez egy különleges katolikus csoportosulás: úgy tartják magukat a legkatolikusabbnak, hogy valójában ki vannak közösítve az egyház szervezetéből – szerintük érvénytelenül. Hazánkban két „piuszos” pap működik, egyikük Ausztriából jár misézni kéthetente Budapestre. Vele beszélgettünk a társaság és az egyház helyzetéről.

In nomine patris et filii et spiritus sancti. Amen. - A tisztelendő még az oltár felé fordulva mormolja a latin szöveget, míg a hívek soraiból felzendül egy cirkalmas gregorián dallam. - Agnus dei  qui tollis peccata mundi miserere nobis!

A Budapesti Patrona Hungariae kápolnában vagyok egy novemberi vasárnapon, a X. Szent Piusz Papi Testvériség (FSSPX vagy csak SSPX) miséjén. Lenyűgöző a misztikus hangulat, és kétségtelenül a szertartásosságból árad. Oly váratlanul ér, hogy önkéntelenül is a hatása alá kerülök – nem számítottam erre, amikor beléptem a zuglói kis kertkapun. Valamivel 10 óra előtt egy misére érkező hölgy, látva, hogy tanácstalanul rostokolok, derűsen betessékelt.

- A kápolnába igyekszik ?
- Igen.
- Először van itt?
- Egyszer már megfordultam.
- A kapukódot a szentháromságról és a nyolc boldogságról lehet legkönnyebben megjegyezni. Jöjjön!

Hiába teszek fel egy-két kérdést a közösségről, ő válasz helyett mindjárt a kis brosúrás asztalkához invitál azzal, hogy ott mindent megtudhatok majd. Miközben a nyomtatványokat nézegetem, megjön az egyetlen, éltesebb korú ministráns, József.

- Jó napot! Voltál már nálunk?
- Igen, igen. Egyszer már voltam.
- Tudsz ministrálni?
- Hát régebben próbáltam, de nem nagyon ment...
- Nem akarsz esetleg most beállni?
- Hááát, a latin mise menetét nem igazán ismerem. 

József kissé töri a magyart, de ezt követően is igen szívélyes marad. Miután megtudja, miért jöttem, azt ígéri, hogy a mise végén majd kikérdezhetem az atyát. Addig is belemélyedek a kis kiadványokba, amelyek többnyire az egyházi mainstream kritikájáról szólnak: a „hamis” ökumenizustól az egyházszervezet elítélendő demokratizálásán át a szentmise „elprotestantizálásáig” és a szembemisézés lakomát hangsúlyozó karakteréig. Időközben beszállingóznak az emberek, s bár kapok néhány kedves fejbólintást, de csönd uralkodik, míg el nem kezdődik a mise.

Antimodernista lázadás

A X. Szent Piusz Papi Testvériséget Marcel Lefebvre francia katolikus érsek alapította, aki az 1962-65-ös II. Vatikáni Zsinat számos újítását kritizálta néhány főpaptársával egyetemben: főleg az ökumené, a vallásszabadságról szóló tanítás, valamint a püspöki kollegialitás, a nemzeti püspöki karok megalapítása nem tetszett neki; szerinte mindez aláássa a megyéspüspök tekintélyét és szuverenitását. Nem tetszett neki a zsinat után a hetvenes évek elején véghezvitt liturgikus reform sem, amelynek a szentmise ma ismert formáját köszönhetjük, s amely lehetővé tette (nem pedig kötelezővé) az anyanyelv használatát a liturgiában és a szembemisézést.

A zsinat alatt Lefevbre volt az egyik alapítója és vezető egyénisége a Zsinati Atyák Nemzetközi Csoportjának (Coetus Internationalis Patrum), amely háromszáz főpapot tömörített és a konzervatív oldalt képviselte. 

Marcel Lefebvre 1970-ben alapította meg saját szervezetét, a X. Szent Piusz Papi Testvériséget a svájci Fribourgban, Ecône-ban pedig felállította a Szent X. Piusz Szemináriumot, hogy biztosítsa a „piuszosok” papi utánpótlását. A pápa többszöri tilalma ellenére Lefebvre érsek folyamatosan diakónusokat és papokat szentelt, ezért VI. Pál pápa 1976-ban felfüggesztette a főpapi, papi tevékenysége alól, amit az érsek nem vett figyelembe. II. János Pál idején hosszas tárgyalásokat folytatott az általa sokat kritizált Szentszékkel, hogy az Testvériség számára püspököt szentelhessen, de nem sikerült egyértelmű megegyezésre jutnia.

Lefebvre végül 1988-ban pápai engedély nélkül szentelt fel négy püspököt. Az ilyen szentelés ugyan érvényes, de tiltott, így önmagától beálló, azonnali kiközösítést von maga után mind a szentelőre, mind a szenteltekre. II. János Pál ennek megfelelően a püspökszentelést skizmatikus (szakadár) cselekedetnek minősítette. Lefebvre a kiközösítéssel kapcsolatban mindig a kényszerhelyzetre hivatkozott és nem tekintette azt érvényesnek. Így végül az általa létrehozott szemináriumok és közösségi szellem révén a Testvériség nemhogy megfogyatkozott volna, hanem növekedésnek indult a kiközösítés ellenére, majd nemzetközileg is elterjedt. 2014-ben 589 papja volt 37 országban.

A testvériség négy püspökének kiközösítését ugyan feloldotta XVI. Benedek pápa, ám a kánonjogi helyzetük rendezéséről szóló tárgyalások, amelyeken a piuszosok részéről Bernard Fellay püspök vett részt, elakadtak, így ma a Róma-hű hívek számára nem ildomos a piuszosok miséin részt venni.

Konzervatív fordulat?

Ami a piuszosokat megkülönbözteti a többi tradicionalistától, az a mozgástér. Mivel nem részei a katolikus egyházszervezetnek, nincsenek betagozódva a hierarchiába, szabadon illethetik kritikájukkal az egyházat – szemben például a rendezett kánonjogi státussal rendelkező Szent Péter Papi Testvérülettel (FSSP), amit úgy is leírhatunk, mint az FSSP Róma-hű változata. Az FSSPX vélekedése szerint a többi tradicionalista inkább csak nosztalgiázik az egyházi hagyomány felelevenítésével, semmint az egyház konzervatív fordulatát készíti elő.

Pedig erre a fordulatra a Piusz Testvériség szerint igazán nagy szükség van, hiszen a liberalizmus és a modernizmus nagy teret nyert az egyházi fősodorban. Kritikájuk fókuszában főleg az ökumené, a vallásszabadságról szóló tanítás, a püspöki kollegialitás és a nemzeti püspöki karok megalapítása állnak. Szintén problémásnak tekintik a hetvenes évek elején végbevitt liturgikus reformot, amelynek során a szentmise ma ismert formája kialakult, beleértve ebbe az anyanyelv használatának lehetőségét és a szembemisézés gyakorlatát. 

Eretnekek vagy sem?

Ezekről beszélgetek Klaus Wilhelm atyával a kápolna kis konyhájában. A piuszos lelkipásztor kéthetente utazik az ausztriai Jaidhofból Budapestre, habár ennél sokkal jobban bántja az, hogy a közösség fele elhagyta a Patrona Hungariae kápolnát. Az itteni, budapesti közösség ugyanis két éve szétesett, mert a pap, aki öt évig felügyelte, elhagyta. Wilhelm atya elmondása szerint magyar nyelvű papot azért sem kaphat a közösség, mert az egyetlen magyar piuszos pap a debreceni és miskolci híveket felügyeli. Utánpótlásra pedig azért nincs kilátás, mert a magyar piuszos szeminaristák nem valami kitartóak.

Két pohár grapefruit-lé között elég gyorsan áttérünk ennél elvibb problémákra is. Az atya könnyedén párhuzamot von az arianuzmus és a napjaink egyházának „modernizmusa” között. Alexandriai Atanázt ugyanis az arianista tévtanokkal szembeni harca miatt közösítették ki a IV. században. Azonban Wilhelm atya értelmezése szerint igaza volt, ő védte akkor a katolikus hitet és meg akarta menteni az egyházat. Atanáz kiközösítése tehát érvénytelen volt és csak addig állt fent, amíg a többi püspököt megfertőzte az arianizmus. „Manapság a hivatalos egyházat a liberalizmus és a modernizmus fertőzi meg. A mi szándékunk ezért nem más, mint katolikusnak maradni és az egyházat meggyógyítani.”

Egyházi arculatváltás

Ezt a gyógyítást egyfajta arculatváltásként értelmezi az atya. A pápa és az egyházi hivatalnokok hibájának nevezi, hogy Isten kultuszát és a szakralitást zárójelbe tették, ehelyett pedig a szembemiséző oltárral az étkezés ünneplését és az egymással való beszélgetést helyezték előtérbe. „A mai misében a szó a fontos és nem elsősorban az újszövetség áldozata, sem pedig Isten imádata.” 

Wilhelm atya nem bízik abban, hogy az egyház konzervatív fordulata belülről, a tradicionalisták által megvalósulhatna. Azt mondja, hogy a Péter Testvériséghez hasonló csoportosulások a Rómától való függést választották, így nem emelhetik fel a szavukat, nem hallgathatnak a lelkiismeretükre. „Ezek a konzervatív egyesülések ugyan részben a tridenti misét celebrálják, de ez inkább úgy hat, mint valami muzeális nosztalgia.”

A liberalizmus nem logikus? 

Az atya egyértelműen fogalmaz: „az embernek el kell döntenie, hogy hisz-e Jézus Krisztus istenségében vagy sem. Ha úgy döntök, igen, akkor a katolikus hit mellett döntöttem, és nem állhatok egy szinten a többi vallással. Az ember könnyen tévútra térhet – ahogy Szt. Ágoston kezdetben –, azonban mégiscsak szeretné felismerni az igazságot, a valóságot, így nem elég neki illúziók után rohannia. Lehet persze kacérkodni a liberalizmussal és a modernizmussal, azonban ez végső soron nem felel meg a logikus gondolkodás törvényeinek, így az objektív igazságnak sem”.

Ahogy elbúcsúzom és ballagok lefelé a lépcsőn, eszembe jut egy idős asszony, aki közvetlenül a mise előtt váratlanul felállt. Odalépett a kápolna ablakához, elővett egy zsebkendőt és figyelemreméltó precizitással kiiktatott egy német darazsat.

Ezt Klaus Wilhelm atya nem láthatta, mert két másodperccel később lépett be szenteltvizet permetezve a hívekre. Valahogy a tradicionalizmus szellemében így feszül egymásnak elemi erővel az objektivizmus és a jelenkor individualizmusa. Ugyan nem lesz az FSSPX-ből sosem tömegmozgalom, ám a kis zuglói kápolna mindig meg fog telni hívekkel.

A bejegyzés trackback címe: https://kereszteny.mandiner.hu/trackback/18317