A lengyel választásról és a katolikus jövőről

2015. október 29. 11:14
Rózsa Kitti
Danube Institute
Andrzej Duda lengyel elnök véleménye szerint „a lengyel nemzet erőssége a katolikus értékekben rejlik”. A Jog és Igazságosság képviselői ugyanolyan komolyan veszik vallásukat, mint Duda.

„Mazurczak a Crisis Magazine-ban megjelent cikkében a lengyel politika és a katolicizmus kapcsolatairól írt. Szerinte az elmúlt évek világibb trendje megtörni látszik Andrzej Duda elnök megjelenésével, aki fiatal, karizmatikus, remekül fel tudja használni a média adta lehetőségeket és nem fél bevallani, hogy vallásának elvei vezérlik a vitás kérdésekben való döntéshozatal során. (...)

A 2007 óta kormányzó Polgári Platform kezdetben jobbközép kereszténydemokrata pártnak számított, ám szociálpolitikai kérdésekben egyre inkább a baloldali nézetek felé hajlik.

A Polgári Platform képviselőinek nagy része, és a korábbi elnök, Bronisław Komorowski is katolikusok, ám világosan bebizonyították, hogy úgy vélik, vallásuknak nem szabad befolyásolni politikájukat. Mazurczak szerint több kérdésben (pl. homoszexuálisok helyzete, abortusz) hoztak olyan döntéseket, amelyek nemcsak a katolikus vallás tanításaival mentek szembe, de a lengyel társadalom véleményével is.

A Polgári Platform hatalma azonban gyengül, emellett 2015 augusztusában új elnök került hatalomra, Andrzej Duda, aki a Lengyel Köztársaság eddigi legkatolikusabb elnökének tekinthető. Duda véleménye szerint »a lengyel nemzet erőssége a katolikus értékekben rejlik«. Mazurczak úgy látja, Komorowskival ellentétben Dudát nem érdekli az Európai Unió véleménye, politikája nem az ő kielégítésüket célozza. Programja megvalósításához parlamenti többségre lesz szüksége, és a Jog és Igazságosság le is győzte a Polgári Platformot a minapi lengyel választáson.

A Jog és Igazságosság képviselői ugyanolyan komolyan veszik vallásukat, mint Duda. Elsődleges céljuk a lengyel családok támogatása, kiemelten kezelve a többgyermekes, szegény családok megsegítését. Úgy vélik, a támogatások révén javítható a jelenleg alacsony termékenységi ráta.

Mazurczak szerint a két párt közötti különbség napjaink migránskérdésének kezelése körül is megfigyelhető. A Polgári Platform engedelmesen készen áll az Európai Unió kéréseinek teljesítésére és hajlandó befogadni a nagy számban érkező muszlim bevándorlókat, figyelmen kívül hagyva ennek kulturális következményeit. Ezzel szemben Duda és a Jog és Igazságosság hangsúlyozzák, hogy csak azokat a közel-keleti üldözött keresztényeket látják szívesen, akik ténylegesen veszélyben vannak, és hasonló kulturális gyökerekkel rendelkeznek, mint a lengyelek.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Van remény.
Az életnek célt és keretet adó közösségek föllazítása nem vitte előre, szerintem, az EU országait. Lengyel specialitás, h. ott még annyira sem sikerült, mint máshol. Ma még mindenütt ott vannak az alapok, amikre építeni lehetne, ha lennének megfelelő építők.
A vallás ellenesség mögött az a meggyőződés is van, h. a lélek szerepe életünkben elhanyagolható. Ez nem így van, mindenki ismeri a történeteket a halál közelben a gyermekkorban megismert Istenhez fordulásról.
Sok olyan helyzet van, melyben jó, ha a vallás tanításai szerint döntünk, erőt meríthetünk az ismeretlen Isten szeretetében, segítségében a terhek elhordozása terén. A templomba járás nehezen vitathatóan szép közösségi élmény.
A lengyel út azért is sikeresebb, mert ott egy társadalom NEM szakadt el a láthatatlan dolgokba vetett bizonyosságtól, a vallásosság, vallás gyakorlás a mindennapok elfogadott része és a lengyel papság sikeresen tölti be a reá háruló lelki gondozói szerepet.
A szilárd hit, h. nem vagyunk egyedül, bízhatunk a könyörülő Isten jóságában, erőt ad.

gonoszka... :)

Válaszok:
Sulammit | 2015. október 30. 18:23

Oldalt láttam a hozzászólásodat, azt mondtam magamban, fogadjunk, hogy ezt Counternek írtad és valóban.

Válaszok:
ancilla | 2015. október 30. 21:31

:) ugye... ismerjük már egymást is meg őt is :)

Válaszok:
Sulammit | 2015. október 31. 15:22

Nem rosszmájúságnak nevezném, hanem cikizésnek.
Mindent kicikizel. Na jó, majdnem mindent.

Egy kicsit. :)
Csak amennyit láttatni engedünk magunkból.

Nem cserélném a lélek szót a hitre.
Más, de messzire vezetne a kitárgyalása, tulajdonképpen magánügy és nem is nagyon lehet vitatéma.
Egyébként vallásszabadság van, nem kötelező.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés