Forró és száraz évjárat mindhárom borvidéken

2015. október 17. 13:30

Zsirai Kata
Mandiner.bor
A 2012-es évhez képest egy sokkal forróbb, szárazabb nyarat tudhatunk magunk mögött. A meleg hatására kevesebb növényvédelemre és kapálásra volt szükség, egészséges fürtöket szüreteltünk – írta a Mandiner.bornak küldött szüreti beszámolójában Zsirai Kata, a három borvidéken is dolgozó Zsirai pincészet borásza.

Különleges, és szerencsés pincészetünk, hogy három borvidéken is jelen van, hiszen így mindegyik területen megtapasztalhattuk az évjárat sajátosságait. Ilyen volt az évjárat Villányban, Somlón, illetve Tokaj-Hegyalján.

A Villányi-hegységben a palkonyai Weingarten-dűlőben találhatóak területeink, ahol nagyon sok fajtával foglalkozunk. A szőlőbirtokokon van merlot, cabernet sauvignon és egy kis cabernet franc, kadarka, kékfrankos, portugieser, illetve némi fehér szőlő, hárslevelű, ottonel muskotály és rizlingszilváni. A villányi térségben is jellemző volt a forróság a nyár folyamán, de ez nem befolyásolta a szőlő minőségét. Kevesebbet kellett permeteznünk, a nagy meleg miatt a gazzal sem volt akkora probléma, mint egy átlagos évjáratban. Mindegyik szőlőfajtáról elmondható, hogy szépen beérett, egészségesek voltak a fürtök. Készítettünk rozét, melynek nincsenek eltérő jegyei, mint más évjáratban. Idén a kevés betegségnek köszönhetően egészséges kadarkát is szüreteltünk, a fajta jól bírta a meleget. Átlagosan 1,5-2 héttel előbb kezdtünk szüretelni, az október 5-i héten pedig merlot-val és cabernet sauvignonnal zártuk a szüretet. Több termést szedtünk, jó savakkal, viszont színanyagban talán egy kicsit gyengébb ez az évjárat.

Somlón, a somlóvásárhelyi oldalon, az Apátság-dűlőben vannak területeink, ahol foglalkozunk furminttal, olaszrizlinggel, hárslevelűvel és juhfarkkal is. Az itt található szőlőinket kicsit jobban megviselte a forróság és a szárazság, mint a palkonyai szőlőket, találtunk napégett bogyókat is. Somlón olyan 15-20%-kal kevesebb csapadék esett a nyár folyamán, mint Villányban. A fajták közül talán a hárslevelű szenvedett többet, lazább fürtű, kisebb bogyójú volt, és nehezebben ért be, mint a többi fajta. Az olaszrizling és a juhfark szüretelésekor a fürtökön már töppedt szemeket is találtunk. A furmint is teljesen egészséges volt. Itt is jellemző, hogy bő 1,5 héttel korábban szüreteltünk. A munka az október 10-i hétvégén befejeződött a Somlón is, a hárslevelűt szedtük le utolsóként. 

Tokaj-Hegyalján is forró volt a nyár, valamint a másik kettő borvidékhez képest rendkívül száraz is. Mint mindenhol, itt is kevesebb permetezéssel is egészséges szőlőt tudtunk nevelni. A talajmunkáknál itt is fontos megemlíteni, hogy kevesebb gondunk volt a kapálással, mint máskor. A szőlőfajták közül a hárslevelű nehezebben vette az akadályokat, de az idős tőkéknek köszönhetően túlélték a meleget. Itt is előrébb kellett hoznunk a szüretet majdnem 2 héttel, hiszen a sárgamuskotály területeink szedését már szeptember 8-án megkezdtük. Az első furmint és hárslevelű szüret is korán, szeptember 10-én elkezdődött, és múlt héten, október 10-én fejeztük be a száraz borokhoz való szőlők leszedését. A nyár során sokszor felmerült bennünk, hogy a nagy szárazság és csapadékhiány miatt alacsony lesz a borok savtartalma, de pozitívan csalódtunk, ugyanis a savakkal nincsen probléma. Viszont itt még nem végeztünk, több területen is szépen elkezdett aszúsodni a szőlő, illetve a Katika cuvée-hez szánt fürtök is még kinn vannak. Reméljük az esőzés nem fog problémát jelenteni az aszús bogyóknak, és pár héten belül jó minőségű, édes bor alapanyagot, illetve aszút is szüretelhetünk. 

Összességében elmondható, hogy a 2012-es évhez képest egy sokkal forróbb, szárazabb nyarat tudhatunk magunk mögött. A meleg hatására kevesebb növényvédelemre és kapálásra volt szükség, egészséges fürtöket szüreteltünk, a tőkék koruknál fogva nagyon jól viselték a forróságot. A mustok nagy része még erjed, így nehéz megmondani, milyenek lesznek az idei száraz borok, de bizakodóak vagyunk, hiszen finom és zamatos szőlővel dolgoztunk, és a savak is megfelelőek.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában