Balogh Róbert

„A szeretet győz meg mindenkit” – Svájci diploma után itthon szolgálna a cigány lelkész

2015. szeptember 28. 14:10
Egy szatmári faluban, az ukrán határ melletti Tiszabecsen nőtt fel, ökumenikus lelkész diplomát szerzett idén Genfben Balogh Róbert. Kezdetben a teoretikus dolgok érdekelték, de most már úgy gondolja, hogy inkább terepen a helye, cigányok között szeretne szolgálni. A cigány származású lelkészt kérdeztük svájci tapasztalatairól, elfogadásról, keresztyénségről, sztereotípiákról, integrációról. Interjúnk.

Tiszabecsen nőtt fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Azt mondja, jó neveltetést kapott, a szülei mindent megtettek, hogy tanulhasson, és mindenben támogatták, hogy diplomát szerezhessen. Balogh Róbert cigány származású lelkész egy évet Svájcban tanult és mesterszakos diplomát szerzett a Genfi Egyetemen.

A külföldi élmények döbbentették rá igazán arra, hogy mennyire szeret emberek között lenni. Meggyőződése, hogy az Istenbe vetett hit képes az integrációra, ami elősegítheti a romák jobb megítélését. Szeptember végéig a Magyar Református Egyház zsinatán a cigánymissziós iroda gyakornokaként dolgozik.

*

Három hónappal ezelőtt mesterszakos diplomát szerzett Genfben. Hogyan jött ez a lehetőség?

2013 őszén kerestek meg, hogy lenne egy ösztöndíjas lehetőség Svájcban, ami azt jelentette, hogy a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezet lelkészi feladatait kellene ellátni; valamint lehetőséget kínált, hogy a Genfi Egyetemen is tanulhassak egyszerre. Nagyon tetszett az ajánlat, aztán úgy döntöttem, belevágok. Beadtam a szükséges papírokat, amit az egyetem és a gyülekezet is kért, aztán 2014 őszén ki is mentem Genfbe. 

Mi volt a pontos feladata kint?

A Genfi Egyetem és a Bossey Ökumenikus Intézet által szervezett úgynevezett ökumenikus teológia mesterszakra jártam, illetve a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezetnek voltam a lelkésze.

Egy idegen környezetbe nem könnyű hamar beilleszkedni. Okozott ez önnek némi nehézséget? Milyen tapasztalatokat szerzett kint?

Sok nehézséggel néztem szembe, különösen az elején. Többször ütköztem nyelvi akadályokba, mert nem ismertem pontosan a helyet, ahol voltam. Genf városa Svájc francia nyelvű részén fekszik, előfordult például, hogy nem értettem egy-egy megálló nevét. Igazság szerint akkor még nem beszéltem olyan magas szinten angolul, ez okozott némi fennakadást a kommunikációban. De pont a nyelvtudás az, amiben nagyon sokat fejlődtem, valamint emberileg is javultam. Kinyíltam a világ felé, magabiztosabb vagyok azóta, illetve könnyebben tudom felhasználni a Bibliát a hétköznapokban. Az elméleti tudásom is sokkal több lett, és azt gondolom, hogy jobb lelkész is lettem.

Miért választotta a lelkészi pályát?

Személyes elhívás volt leginkább, amit Isten kegyelméből már gyerekkoromban megkaptam, illetve belső motiváció az, ami erre a pályára vonzott. Az emberek között akarok lenni, adni akarok abból, amit én megértek és megélek. Isten az emberek között akar engem látni.

Mi az, amit adni akar az embereknek?

Azt, amit én pontosan megtapasztaltam és folyamatosan megtapasztalok a saját életemben, hogy Isten a legnagyobb mélységekből – szociális mélység, lelki válság, fizikai fájdalom, betegségek – is kihoz. A szószéken, egyházi alkalmon, gyülekezetben vagy bárhol máshol, ahol megszólalok, mindig azokat a problémákat mondom el, amiket én átéltem. Nem szoktam elméleti okoskodásokkal traktálom a hallgatóságot, csak azt, amit tapasztaltam. Nagyon sok mindent átéltem már ebben az életben fiatal létemre, és megtapasztaltam azt is, ha az ember beleáll abba, amit Isten tervez vele, akkor jönnek az áldások, az ember megkapja Istentől azokat a dolgokat, amikre még csak nem is számít.

Az ember megkapja Istentől azokat a dolgokat, amikre még csak nem is számít.

Több riportban és interjúban is elmondta, hogy szegény körülmények között nőtt fel az ország egyik leghátrányosabb térségében. Mégis hogyan sikerült idáig felküzdenie magát?

Csodálatos szüleim vannak. Mindig a hitre, a munkára neveltek. Nagyon sok támogatást kaptam és kapok tőlük mai napig. Engem Isten terelt egészen fiatal korom óta. Megadta a nehézségek ellenére is sokszor azt az ösztönös jóra való törekvést, hogy soha nem veszítsem el a hitemet, akármilyen körülmények között is vagyok. Nem veszítettem el a hitemet, vagyis egészen pontosan majdnem nem veszítettem el, mert az utolsó cérnaszálat soha nem engedtem el, ami odakötött Istenhez. Pontosan ez jelenti a keresztyén létet.

Cigányként azért meglehetősen sok nehézséggel kell megküzdenie a többségi társadalommal. Hogyan megy ez önnek cigány lelkészként? Hogyan tudja a cigányokról kialakult negatív sztereotípiákat pozitívvá formálni?

Régebben nagyon nehezen ment. Lelkileg nagyon megviselt, amikor kinéztek a cigányságom miatt. Ma már semmilyen mértékben nem hat rám ez a dolog. Az elmúlt egy évben nagyon jól tudom kezelni ezt. A barátaim többsége, akikkel jóban vagyok, nem cigányok. Negatív sztereotípiákkal már nem nagyon szoktam találkozni mostanában. Ha igen, akkor is azt érzem, hogy van egy furcsa tekintet az első percekben, aztán elkezdünk beszélgetni, és akkor kíváncsiak lesznek és kérdeznek. Nem élem meg a származásomat negatívumként. És talán így indirekt módon is tudok formálni ezen a sztereotip képen. 

Azt olvastam önről, hogy régen még a teoretikus dolgok érdekelték, most már nem, inkább terepen szeretné magát kipróbálni. Miért? Ön szerint cigány lelkészként rendet tud tenni a cigányok között, vagy esetleg jobban meg tudja velük értetni magát, mint egy gadzsó lelkész?

Rendet tenni nem lehet. Olyan igénnyel nem lépek fel sehol, hogy én megmondom a tutit, ilyen nem létezik a valóságban. Nagy alázattal és az egymástól tanulás elvével megyek mindenhová. Először tanulok azoktól az emberektől, akikkel együtt szolgálok és akiket én szolgálok. Úgy érzem, ezzel és így lehet eredményeket elérni. Lépésről lépésre kell haladni. Bennem megérett az, hogy inkább szeretek az emberek között lenni, mint az elmélettel foglalkozni. Hogy ez előző kérdésre adott válaszomat kiegészítsem, két hete egy előadásomban a marginalizációról beszéltem egy nemzetközi diákcsapatnak, akiktől megkérdeztem, hogy szerintük saját országaikban kik számítanak a marginalizált embereknek. A csapat fele a cigányokat mondta. Aztán kattintottam egyet a bemutatóm diáján, és a következő dián az egyik kedvenc fotóm volt, ami az ötvenes években készült a tiszabecsi cigánytelepen. A fotón a nagyapám és a nagyanyám volt kisgyerekként. Megkérdeztem tőlük, hogy szerintük cigányok-e a gyerekek a fotón, aztán mondták, hogy szerintük igen. Végül megmondtam, nekik hogy igen, és hogy ők a nagyszüleim. Megkérdeztem tőlük, hogy szerintük én marginalizált vagyok-e. Mondták, hogy hát nem, mert itt tanítasz minket az egyetemen. Aztán megmondtam nekik, hogy én is cigány vagyok. Volt egy-két fiatal, aki nem akarta elhinni. Ilyen jellegű pozitív formálást, ha lehet ennek nevezni, végzek én is.

Milyen tanórákat tart?

Csehországban van egy teljesen új kezdeményezés: a Prágai Egyetem és a Helsinki Egyetem szervezett egy közös szociálismunkás-képzést angol nyelven, elsősorban kelet-európai diákok számára. Részt veszek a lelkiéletben, reggeli áhítatokat tartok, illetve arra próbálom tanítani a srácokat, hogyan használhatják a Bibliát szociális munkásként, plusz arra, hogy mik a szociális munka és a diakónia bibliai alapjai.

Mivel foglalkozik a diakónia pontosan?

Ha egy kicsit profánabb oldalról közelítek a fogalomhoz, akkor az egyházi szeretet intézményeket jelenti, amiket az egyház tart fenn. Mélyebb értelemben véve, amiket én próbálok a diákoknak átadni a bibliai teológiai az az, hogyan és miért küldi el Isten a keresztyén embert, hogy szolgálja a világot és a másik embert.

„Megmondtam nekik, hogy én is cigány vagyok. Volt egy-két fiatal, aki nem akarta elhinni.

Talán a svájci élmények változtattak önben valamit, hogy inkább terepen akarja magát próbára tenni?

Igen. Azt gondolom, hogy ez ott érett meg bennem. Egyrészt a nemzetközi diákcsapat, aminek a tagja voltam, a világ minden tájáról gyűlt össze, különböző keresztyén hagyományokkal rendelkező emberek voltak. Ott tanultam meg igazán, hogy mi az elfogadás. Nem számított, milyen nációbeli vagy, az számított, hogy mennyire tudsz haverkodni, mennyire vagy jó fej, mennyire barátkozol. Nagyon érdekes volt. Svájcban mindig örömmel álltam fel a szószékre, mindig örömmel mentem a bibliaórákat megtartain. Ott tapasztaltam meg, hogy lelkésznek lenni és terepen szolgálni nagyon jó dolog. 

Említette, hogy több nációval együtt tanulhatott a Genfi Egyetemen. Ön szerint Magyarországon vagy Svájcban előítéletesebbek az emberek? Hol sikerült jobban kibontakoznia?

Bonyolultat kérdez. Könnyen rávághatnám, hogy Svájcban kevésbé előítéletesek az emberek, de a két országnak teljesen más történelmi, társadalmi, földrajzi szituációja van. Svájcban a cigányság olyan szinten nem kaphat negatív előítéletet, mint Magyarországon már csak a történelmi hagyományok és a cigányság kevés száma miatt sem. Nyilván vannak ott is előítéletek, hiszen előítéletei mindenkinek vannak. Nyugat-Európában inkább az iszlám és a muszlimok szembeni előítéletek sokkal nagyobbak. Genf egy nagyon nemzetközi város, nagyon sok világszervezet központja van ott. A svájciak már az óvodában is ebben szocializálódnak, ők abban a multikulturalizmusban nőnek fel, nem jelent nekik olyan nagy problémát más nációkkal együtt élni, mint Magyarországon. De azt nem mondanám, hogy itthon előítéletesebbek az emberek. 

Van különbség egy cigány származású lelkész és gadzsó lelkész prédikációja között? Milyen gyülekezetnek tart istentiszteletet szívesen: romáknak, vagy nem romáknak?

Mindkettőnek. Hogy van-e különbség, az mindig az adott ember személyétől függ, nem a származásától. A prédikációt nagyon meghatározza a célközönség. Mindig úgy készülök, hogy tudom, kiknek fogok prédikálni. Mindig tudnom kell, milyen stílusban beszéljek a közönségem előtt.

Jó párszor kipróbálta már magát terepen. Melyik volt a legemlékezetesebb szolgálata?

Elmondok kettőt is. Az egyik a genfi konfirmandusok között volt idén tavasszal. Egy 21 éves lány vállalta azt, hogy felnőttként megkeresztelkedik és konfirmál. Amikor odaállt hozzám, akkor éreztem, hogy nagyon jó dolog keresztelni. Én mindig bevonom a tanítványaimat az óráimba, megkérem őket, hogy imádkozzanak. Megkértem az egyik tanítványomat, hogy imádkozzon. Oda jött hozzám azzal a problémával, hogy nem tud imádkozni. Mondtam neki, hogy tud, mondja el azt, ami a szívében van. Másnap kiállt és nem magáért imádkozott, hanem a többiekért. Később elmondta az élettörténetet: csúfolták kiskorában, amiért hitt Istenben, ezért 18 éve nem imádkozott. Azóta visszatért a keresztyénséghez. Ez számomra nagyon nagy öröm volt átélni. 

Csak azt teszem, amivel Isten megbízott, és azt a legjobb tudásom szerint végzem.

Azt veszem észre, hogy azért ön egy modernebb, felvilágosultabb, fiatalos lendülettel hirdeti az Isten igéjét. Mennyire fogja meg ez az embereket? Rövid távon vagy hosszú távon befektetőbb az ilyen attitűd?

Hosszú távon mindenképp. Épp múlt hét vasárnap prédikáltam egy dunántúli kis faluban. Ugyanezzel a lendülettel, tűzzel prédikáltam, mint ahogy most itt beszélek Önnek. 40-60 év között gyülekezeti tagok az istentisztelet végén odajöttek hozzám, azt mondták, érezték a Szentlélek jelenlétét a prédikációmban. Megerősítették bennem, hogy ne hagyjam el ezt a tüzet, amivel istentisztelet tartok.

Jó sok dicséretet kap?

Többet, mint amit megérdemelnék.

Miért gondolja, hogy nem érdemli meg?

Mert nem érzem, hogy bármi különlegeset tennék. Csak azt teszem, amivel Isten megbízott, és azt a legjobb tudásom szerint végzem.

Cigányként nehéz eljutni ilyen magas szintre. Éppen ezért nem értem, miért nem tetszik, ha megdicsérik a munkájáért.

Nem tartom helyesnek, mert nem azt kell nézni, hogy valaki cigánysorról lett az, aki; hanem azt, hogy ez a személy lett az, aki, és csinálja azt, amit Isten rá bízott. 

Azt hallottam, hogy szívesen mesél vicceket is a prédikációi alatt. Szereti szórakoztatni a híveket?

Szórakoztatni kötelező. Egy prédikációban alapesetben van 15-20 percem prédikálni, ennek vannak olyan pontjai, amit retorikailag érezni kell. Azoknál a pontoknál, amikor úgy érzem, hogy be lehet csempészni vicceket, megteszem. Én magam is nagyon szeretek viccelődni. Ahogy Churchill mondta: a vicc nagyon komoly dolog.

Mit gondol, az Istenbe és a Krisztusba vetett hit segíthet az integrációban? Változtathat-e a cigányok viselkedésén, esetleg a megítélésükön, ha hisznek?

Maximálisan, mivel az Istenbe vetett valódi hit elindíthat egy olyan folyamatot, amit mi, teológusok megszentelődésnek nevezünk. Ha nagyon csúnyán profanizálni akarok, akkor ezt a politikában integrációnak nevezik. Ha az ember feladja az addig élt, nem helyes életét, felismeri Isten nagyságát, képes a változásra. Ennek a hozama: megtanítja a gyermekét, miért fontos az iskola, ő maga megérti, hogy neki miért fontos dolgozni, felismeri mit tud adni a másik embernek, megerősödik abban, hogy egy közösség elfogadja.

Az ön szülei felismerték az iskola fontosságát. Honnan jött pontosan? Mivel foglalkoztak a szülei?

Egy kis szatmári falucskában, az ukrán határ melletti Tiszabecsen nőttem fel. Szüleim gyerekkoromban folyamatosan dolgoztak. Mindkettőjüknek nyolc általános végzettsége van. Gyerekkoromban apu Pesten és Esztergomban dolgozott. Kéthetente járt haza, vagy ahogy tudott. Anyu otthon dolgozott a harisnyagyárban, a tsz-ben, kisebb közmunka-programban.

Én magam is nagyon szeretek viccelődni, ahogy Churchill mondta: a vicc nagyon komoly dolog.

Milyen volt a gyerekkora?

Boldog volt. Tisztes szegénység volt, nem a mélynyomor. Szüleim lehetőségekhez mérten mindent megadtak. Nagyon jó neveltetést kaptunk a testvéremmel. Anyukám már óvodáskoromban megtanított olvasni és matematikára, minden támogatást megadott, hogy előre haladjak az életben.

Nem minden gyereknek, főleg cigány gyereknek adatik meg az, ami önnek. Úgy tudom, a református egyház cigánymissziójában is tevékenykedik. Mit csinál pontosan?

Óriási nagy felelőssége van egy lelkésznek, de önmagában semmit nem tud elvégezni. A cigánymisszió nem működhet a szociális intézetek közös gondolkodása nélkül. Azokat az embereket ismerni kell. Ez a felület, ezek a kapcsolatok megvannak: akkor tudunk segíteni abban a szemléletformálódásban, hogy az a gyerek megkapja azt, ami az egészséges felnőtté váláshoz szükséges. A szülő gondolkodásmódját formáljuk, s akkor a gyereké is formálódik. Ha a gyerkkel foglalkozunk, az visszahat a szülőre is.

Milyen feladatai lesznek terepen?

Az egyik leghátrányosabb település egyikére készülök, ahol a szociális intézettel együttműködve akarok egy keresztyén közösséget létrehozni, cigányok és nem cigányok között is. 

Megváltó szerepbe készül? Majd ön segít a cigányok és nem cigányok között rendezni a konfliktust?

Nem. Ez nem lehetséges csak úgy.

Hogy érti, hogy csak úgy?

Én egy személyben nem tudok semmit tenni. Csak a részese lehetek egy folyamtnak, hogy valamiféle szemléletmód megváltozzon. Amit mondhatok: a szeretetet kell sugározni, az győz meg mindenkit.

Itt marad Magyarországon végleg?

Most Magyarországon szeretnék maradni. Akarok még tanulni külföldön, konferenciákat is fogok látogatni és órákat is akarok tartani, de életvitelszerűen itt maradok, itt is akarok szolgálni cigányok között.

*

Fotók: Asszonyi Eszter.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az evangélium örömhír, h. nem vagyunk egyedül, Isten velünk, segít cipelni a terheket, gyakran azt a rosszat is, amit magunknak is köszönhetünk.

Sok erőt, jókedvet, energiát Lelkész Úrnak!

Ebből többet!

Sok sikert, Isten áldását a fiatal pásztornak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában