Cáfolat

Ferenc pápa: Nem vagyok baloldali

2015. szeptember 23. 8:22
Ferenc pápa újságíróknak cáfolta, hogy baloldali lenne. A pápa reményét fejezte ki, hogy az USA meg fogja szüntetni a Kubával szembeni gazdasági embargóját, azonban jelezte, hogy erről nem fog beszélni csütörtökön az amerikai kongresszusban.

Ferenc pápa a Kubából az Egyesült Államokba tartó repülőgép fedélzetén újságíróknak nyilatkozva cáfolta, hogy baloldali beállítottságú lenne. „Vannak, akik azt mondhatják, hogy néhány dolog balosan hangozhatott, de ez hibás értelmezés lenne. Ha azt akarják, hogy imádkozzam el a hiszekegyet, készséggel megteszem” – mondta a katolikus egyházfő. Hangsúlyozta: biztos benne, hogy doktrínája a „gazdasági imperializmussal” kapcsolatban megegyezik a katolikus egyház szociális doktrínájával. 

A haladás és együttélés jelei

A csaknem félórás, spanyolul és olaszul megtartott sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy az amerikai kongresszusban az általa nem tökéletesen beszélt angol nyelven elmondandó beszédében csütörtökön „a kétoldalú kapcsolatokról és a multinacionális kapcsolatokról, mint a haladás és az együttélés jeléről” kíván majd beszélni.

Reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok meg fogja szüntetni a Kuba elleni gazdasági embargót, de elmondta, hogy a törvényhozásban nem fogja felhozni ezt a kérdést, mert annak megoldása a két ország tárgyalásaitól függ. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a két ország elnöke ezeket jó, mindkét oldalt kielégítő eredménnyel fogja majd lezárni.

Ferenc pápa kijelentette: nem tudott róla, hogy Kubában a Szentszék nunciatúrájánál mintegy félszáz másként gondolkodót vettek őrizetbe, akik találkozni szerettek volna vele. Kitért azon feltételes kérdések megválaszolása elől, hogy akart volna-e beszélni velük, és mit mondott volna nekik. Ugyanakkor elmondta, hogy államfőknek sem ad magánaudienciát.

Az amerikaiak szeretik a pápát

Kifejezte reményét, hogy Kubában újabb rabokat fognak szabadon engedni azon a 3 ezren felül, akiket a látogatása alkalmából engedtek el. A pápa, aki vasárnap fel fogja keresni Philadelphia legnagyobb börtönét, az életfogytiglani szabadságvesztést „rejtett halálbüntetésnek” nevezte, és megismételte, hogy az egyház elkötelezett a kegyelem kérvényezése mellett. 

Az MSNBC és a Telemundo televízió, valamint a Marist közvélemény-kutató intézet hét elején megjelent közös felmérése szerint az amerikaiak 51 százalékának kedvező véleménye van Ferenc pápáról és csak 9 százalékuk ítéli meg őt kedvezőtlenül. 

A kongresszus mindkét házában többségben lévő republikánusok gyakran nem értenek egyet a pápa gazdasági üzeneteivel, nem rokonszenveznek az amerikai-kubai kapcsolatok normalizálásában játszott szerepével és azzal, hogy támogatja az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló megállapodást, de üdvözlik, amikor megvédi a katolikus egyháznak az abortuszt és a melegházasságot ellenző tanítását.

A The Washington Times arról írt, hogy a világ számos táján megtapasztalt „Ferenc-hatás” mindeddig nem tudta megfordítani a hitüket aktívan gyakorló és templomba járó amerikaiak számának erózióját. A CARA katolikus kutatóintézet adatai szerint miközben az országban a katolikusok száma idén elérte a 81,6 milliót, a felekezetet elhagyott hívők száma 25 millióra növekedett. A papok száma ugyanakkor a 70-es évek csaknem 60 ezres szintjéről 2015-re 37 538 főre, a gyerekkereszteléseké pedig a mintegy 1,3 millióról idén 700 ezer alá csökkent.

Jó az irány is amerikaiak szerint

A The New York Times kedden ezzel szemben „csak” 68 millió bejegyzett katolikusról írt, akiknek az egyharmada immár spanyolajkú. A papság szerkezete azonban nem követte ezt a demográfiai változást, a lelkipásztoroknak csak a 7,5 százaléka képviseli ezt a csoportot és a 270 aktív püspökből is csak 28-an spanyolajkúak. A lap szerint miközben két évtizeddel ezelőtt minden negyedik amerikai katolikusnak vallotta magát, ma már – a szekularizáció miatt – csak minden ötödik.

Miközben a liberális amerikai katolikusokat fellelkesítette Ferenc 2013 márciusában történt pápává választása, konzervatívok körében népszerűsége a Gallup szerint az egy évvel ezelőtti 72 százalékról 45 százalékra esett vissza. Egy, júliusban elvégzett felmérés szerint az amerikai katolikusok 82 százaléka szerint a pápa helyes irányba kormányozza az egyházat, és ez az arány a felekezet republikánus érzelmű tagjai körében is 70 százalék.

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem tisztem megítélni Ferenc pápa munkásságát, de az tény, hogy a szekularizáció nyomán a katolikus egyház Európában elveszítette korábbi súlyát, befolyását, de ez a tendencia figyelhető meg más földrészeken is. A pápa, az egyház egyre nehezebben tudja megszólítani a ma emberét, egyre kevésbé tudja átadni Jézus üzenetét, pedig meggyőződésem szerint nagy szükség lenne rá.

A katolikus egyháznak egy új II.János Pál pápára lenne szüksége, annak karizmájára.

Szimpatikusak Ferenc gesztusai is, puritánsága, a repülőről leszállva, az amerikai légibázison beszállt egy fekete Fiat 500-as autóba, s azzal ment a nunciatúrára.

A gépen az újságírók valóban sok kérdést tettek fel neki. A pápa visszautalt egy korábbi utazására, amikor arról faggatták az újságírók, miként viszonyul a népi mozgalmakhoz, s követi-e Őt az egyház?

Ferenc nagyon bölcs és szimpatikus választ adott. ""Én követem az egyházat!"

Nos ezt az erkölcsi mentalitást tartanám kívánatosnak a magyar politikai elit - beleértve a magyar miniszterelnököt is - számára. Orbán, s a többi politikus kövesse a népet, vagyis kormányozzon, politizáljon a nép akarata, szándéka szerint, annak szolgálatában.

Ezt várom el állampolgárként Orbántól is a migrációs kérdésben - senkit sem szabad még a kvóta keretében sem befogadni, követni kell Ficot - s ennek jegyében várom el, hogy Orbán ne írja alá a TTIP megállapodást.

Hát persze Ferenc, hiszen szélsőbaloldali kulturmarxista a te címkéd...

A The Washington Times a Moon szekta lapja, nem kicsit elfogult ebben a kérdésben.
Másrészt ez a tulajdonosi szerkezet magyarázza azt is, hogy kíméletlen őszinteséggel írnak arról is, hogy Soros Gyuri bácsi hogyan működteti és hangolja össze a multikultit éltető "civil" szervezeteinek tucatjait az akadémiai szférát és a médiát.

Na ja! Nem baloldali, csak a feje dől balra.

'az életfogytiglani szabadságvesztést „rejtett halálbüntetésnek” nevezte, és megismételte, hogy az egyház elkötelezett a kegyelem kérvényezése mellett'

Vannak olyan esetek amikor indokolt az életfogytiglan, mert a társadalomra különösen veszélyes egyéneket, például a sorozatgyilkosokat valahogyan meg kell akadályozni abban, hogy újabb és újabb életeket oltsanak ki.

Válaszok:
ancilla | 2015. szeptember 23. 14:43

Jaj, jaj, szegény sorozatgyilkosok... Milyen gonosz dolog őket ilyen "rejtett halálbüntetéssel" (haláli ez a kifejezés...) sújtani! Ha megígérik, hogy ezentúl jók lesznek, kegyelmet kell nekik adni!
Világos, nem?

Az ember ilyenkor csak hápog.

Szerintem a szentatya valahol nagyon félreértette a jézusi tanítást. Remélem, félreértette.

Válaszok:
ottapont | 2015. szeptember 23. 16:11

hápog és hisztizik, felváltva :)

Definiálnád a baloldaliságot nekem? Azt már elolvastam, hogy mi NEM szerinted a "baloldaliság" - de ebből még nem derül ki számomra, hogy mi IGEN.

"de hogy egy ember ne tudja magáról, hogy baloldali (konzervatív), az nem gyenge"

Ez a zárójeles "konzervatív" a "baloldali" szinonímájaként szerepel? Vagy?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés