Az ilyen közleményekkel a hívők nagy része nem tud mit kezdeni

2015. szeptember 19. 15:39

Szőnyi Szilárd
Facebook
Amikor egy ilyen gyorsan változó nemzetbiztonsági, rendőri, világpolitikai kérdésről van szó, melynek hátterét és következményeit senki sem látja át teljesen, szerintem óvatosabban kellene bánni a szép szavakkal.

„Ez már a sokadik egyházi megnyilatkozás, amely a feltétlen befogadásra int. Nagyon bírom a szerzeteseket, egy regiment jó ismerősöm, sőt rokonom van köztük, de attól tartok, az ilyen közleményekkel a hívők nagy része nem tud mit kezdeni. Persze hibának tartom, ha valaki kizárólag bennünket lerohanó hordának láttatja a menekülteket (pontosabban: jelen állás szerint illegális migránsokat, sőt határsértőket), és nincs szeme a tömeg egyes tagjainak szenvedéseire. Azt viszont a másik végletnek gondolom, hogy az idegenektől való félelem meghaladásáról, az irgalmas szamaritánus példájáról, a feltétel nélküli befogadásról mondunk nagyon emelkedett szavakat, anélkül, hogy érdemben mérlegelnénk, milyen veszélyeket rejthet magában a mostani invázió. Amikor egy ilyen gyorsan változó nemzetbiztonsági, rendőri, világpolitikai kérdésről van szó, melynek hátterét és következményeit senki sem látja át teljesen, szerintem óvatosabban kellene bánni a szép szavakkal. Ma már a legnépszerűbb magyar szerzetes, Böjte Csaba is ott tart, hogy irgalmasan kell bánni a menekülttel, de különbséget kell tenni a háborús övezetekből érkezők és a jobb élet reményében útra kelők között, és senki sem kötelezheti a magyar államot arra, hogy megengedje, boldog-boldogtalan átjáróháznak használja az országot.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Az ilyen közleményekkel a hívők nagy része nem tud mit kezdeni"

Például én.

És kíváncsi lennék arra, hogy ki tud. Pl. ha leírná, hogy mit-konkrétumokra gondolok. A legnagyobb bajom ezzel a közleménnyel a kegyeskedő hangnemen túl az, hogy valójában semmit nem mond, csak sejtet, mellébeszél.

Miért? Könyörgöm...

"totál beleálljak abba amit a szerzetesek mondanak,"

MIT mondanak? Konkrétan! légy szíves!

Mert az általánosságokat én is el tudtam olvasni abban a közleményben, de semmi normális, értékelhető konkrétum nincsen benne.

Ha van, nosza, idézd!

Amúgy mellesleg a hozzászólásod tipikusan az a beszólogató stílus, amit ki nem állhatok.

A biblia azt is mondja: tartsd oda a másik orcádat is.
Hát én nem tartom.

Katolikus vagyok , s tudok mit kezdeni ezzel a szerzetesi közleménnyel : elhagyta őket a józanságuk , ami pedig a szeretet fontos eszköze . Az első az önvédelem , hogy önállóságom megőrzésével tudjam a szeretetet valósítani . A szeretet egyetlen határa , hogy megvédve magam , tudjam folytatni . Ez a közlemény elfelejti , hogy szeretni csak az igazság alapján lehet . Márpedig az igazsághoz lényegesen hozzátartozik , hogy ezek a migránsok csak a jogaikat követelik , de fütyülnek a kötelességeikre / regisztráció , fogadó ország törvényeinek betartása stb / . A magyar lakosság iránti szeretet kívánja , hogy ezeket a migránsokat elhárítsuk . Ez a közlemény egyszerűen hamis , mert téves a diagnózisa .

Válaszok:
ancilla | 2015. szeptember 20. 21:46

Szeretni akarunk , de előbb meg kell védenünk magunkat , hogy szerethessünk . A buta szeret , az nem keresztényi . Ha a migráns betartja a Genfi Konvenciót , a fogadó ország törvényeit , azaz , teljesíti a kötelességeit , akkor jön részünkről a szeretet . Így hülyét csinál belőlünk . Ezt Jézus soha nem akarta...

Ha ön naiv , akkor tegye... De így a "prédikálása" érdektelen .

Szőnyinek láthatóan fogalma sincs arról, mit jelent a felebaráti szeretet.

Igazad van , ez a szempont a másik súlyos probléma . Szeretni akarunk , de a hátunkba vágják a kést...

Ha válaszolna a kommentemben említett érvekre...

"Jó kereszténynek nem az számít, aki a külvilág előtt azt mutatja, hogy "betű szerint" betartja az egyházi tanításokat, hanem az, aki a szegényeket, gyengéket és elnyomottakat segíti."

(Ferenc pápa)

Hát, köszönöm, hogy ezt írtad. Én egy másik helyen - ahol névvel nyilatkozom erről a közleményről - azt írtam: nem értem, vagy csak NEM AKAROM érteni.
Nem mertem leírni, amit te igen. Ezért azt mondom:
nagyra becsülöm, ami leírtál, főleg ismerve a korábbi megnyilatkozásaidat, teljes lojalitásodat.

Persze ez nem teszi könnyebbé a helyzetet, sem érthetőbbé ennek a nyilatkozatnak az értelmezését.

Igen, ez a beszólogatós stílus.

Honnan veszed például a bátorságot, hogy engem "kádári kisembernek" nevezz? Tudod,hogy ki vagyok? Nem, fogalmad sincs.

A hozzászólásomban azt nehezményeztem, hogy a közlemény,amely majd elcsordul a kegyességtől (szavakban), valójában nem mond semmi konkrétumot.

"a Bibliából vagy egyházfiaktól "

Kik azok az egyházfiak, amúgy?Ezt sem értem... Látod, milyen nagyon buta vagyok?

Nem ateista, szerintem Hitgyülis.

Gondolom, Nyugati Magyar, vagy valamelyik haverjának reinkarnációja.

Mivel:

Hogy azt írtam: "keresztény"? Így,idézőjellel?

Ez a gond?

Miért, szerinted ő keresztény? Idézőjel nélkül?

Jaj de jó nekem... :) köszi! Az ima valóban ráfér mindnyájunkra.

Ha kádári kisemberek vagyunk, ha nem.

És köszönöm a segítséget az önazonosságom megtalálásában. Nem tudom, mihez kezdenék nélküled.

na, X.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés