Együttműködést szorgalmazott Ferenc pápa a migránsok védelmében

2015. augusztus 30. 13:14
Ferenc pápa nemzetközi együttműködést sürgetett vasárnap délben mondott beszédében. A pápa a 71 halott bevándorlóért imádkozott és azt mondta, meg kell akadályozni az egész emberiséget sértő bűncselekmények megismétlődését.

Hatékony nemzetközi együttműködést sürgetett Ferenc pápa a migránsok védelmében a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében. Jelen volt Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek is.

Ferenc pápa az osztrák autósztrádán megtalált halott 71 bevándorlóért imádkozott. A Szent Péter téren lévő hívők is néhány percre csendben imádkoztak az áldozatokért. Az egyházfő kijelentette: „meg kell akadályozni, hogy ezek az egész emberiséget sértő bűncselekmények megismétlődjenek”.

Az egyházfő kijelentette: „meg kell akadályozni, hogy ezek, az egész emberiséget sértő bűncselekmények megismétlődjenek”. A pápa ennek érdekében hatékony együttműködést sürgetett az érintett államoktól. Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a bevándorlók „borzasztó körülmények között teszik meg útjukat”.

Az úrangyala imádság (Angelus) előtt mondott beszédében Ferenc pápa a keresztényekhez fordult, arra figyelmeztetve őket, hogy a jó kereszténynek nem az számít, aki a külvilág előtt azt mutatja, hogy „betű szerint” betartja az egyházi tanításokat, hanem az, aki a szegényeket, gyengéket és elnyomottakat segíti. 

Ferenc pápa a Közel-Keleten és a világ más térségeiben üldözött keresztényekről is megemlékezett. Az egyházfő kijelentette, azt kéri a nemzetközi közösségtől „tegyen valamit az erőszak és a visszaélések leállítására”. 

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igaza van.
Nehogy befagyasszák az egyház számláit.

Nem vagyok keresztény, részvétem a hozzátartozóknak nemcsak a mostani 71 hanem azok hozzátartozóiknak is akik a hajófenékben fulladtak meg.

Melyek azok az országok akik előidézték azt, hogy ezek a szerencsétlen emberek elmenekülnek hazájukból??????
Arlet sorold már fel ezeket??????

"Most már késő, most már csak imádkozhatunk!"

Mi az, hogy "csak"?

Ha imádkozol, akkor Istenre is hagysz valamit nem?
Mielőtt azt hinné az ember, hogy mindenben és minden körülmények között mindenható.

Ezzel nem értek egyet. A fiataloknak a jövő nemzedékéről kell gondoskodnia. Vagyis a saját gyerekeiről.
A szüleit is ő tartsa el?
nem azt mondom, hogy hanyagolja el, de a szülei ugye nincsenek növekedésben? Hol nő a lába, hol nyüvi el, növi ki a cipőit?
Mindent nem sorolok föl.

Ha ennyire egyszerű a helyzet, miért nem küld Németország vonatokat, buszokat, hogy oda tudja szállítani a menekülteket?

Jaj Arlet! Már megint olyan felszínes vagy!
És folyamatosan ítélkezel.
Gondold már egyszer végig, azt amit írsz.

Mivel Isten a történelem ura, és irányítója, azon kéne elgondolkodnunk, hogy mi a célja ezzel, miért engedi meg?
Azért, hogy észrevegyük végre, hogy keresztények vagyunk?
Hogy erősebb legyen a hitünk?
Mert hogy a csudába van az, hogy mondjuk így az iszlámisták, gyerekei, unokái megtartják a hitüket, sőt fölerősödik bennük a nemzettudatukkal együtt.
Mi pedig olyanok vagyunk, mint a piskóta.
Se hit, se nemzettudat.
Ebből a szempontból biztos, hogy különbek nálunk.

Pedig meg kell állítani ezt a folyamatot, mert ebből még nagyon nagy balhé lehet. Lesz.

Majd a sajátodat! OK?
Annyit vegyél ki valamiből, amennyit bele is raksz!

Így van. Szabad akarat.
Ezeket én sem szoktam kérdezni. A háborúkat az ember csinálja.

Én attól tartok, hogy ez még semmi.
Hogy ezt a több, mint tisze - toszaságot, ezt a bűnt, szóval, hogy ennek nagyon meg lesz a böjtje.

Abban igaza van a Szentatyának, hogy össze kell fogni. Európa csak egységesen oldhatja meg ezt az egész helyzetet. Az, hogy továbblökdössük a migránsokat, és egymásra mutogatunk, biztosan nem jó megoldás.
Nem azért pusztán, mert nem keresztényi (bár ebben eltér a véleményem az övétől), hanem mert nem működik. Amíg mindenki csak a saját országának biztonságát félti, addig remény sincs arra, hogy meg tudjuk védeni Európát, a kultúránkat, a hitünket, az életünket.

Válaszok:
Sulammit | 2015. augusztus 30. 17:35

Ha minden ország, csak a saját biztonságát féltené el sem jutottak volna idáig.

Válaszok:
ancilla | 2015. szeptember 1. 15:00
Sulammit | 2015. szeptember 1. 18:01

Ha nyomorog a szülő, akkor persze, hogy bűn. Ez nem vitás.
Én arra gondoltam, ha egy idős embernek akarsz venni valamit, az a válasza, hogy neki már nem kell semmi, mert mindene megvan.
A török vendégmunkások, rendszeresen hazajárnak.
A keleti népeknél nagyobb a szülők tisztelete, mint nyugaton.
Pl. Ha az apa azt mondja, hogy nem veheti el a lányt, akit bemutat neki a fia, akkor nem veszi el, bármilyen szerelmes is belé.

Persze, hogy a sasát országát, de vannak helyzetek amikor ott lenni életveszélyes és már reménytelen.

Azért nincs ennyi ember életveszélyben, amennyien elözönlötték Európát az tuti!

Ezt a mondatot nem teljesen tudom értelmezni. Kifejtenéd? Biztosan bennem van a hiba, gondolom, látván, hogy nálam frissebb eszűek már öt "tetsziket" nyomtak rá.

Válaszok:
Sulammit | 2015. szeptember 1. 18:03

Látod ezt észre sem vettem - a lájkot.


Védené, védhetné a határait.
Mint ahogy teszi ezt az USA.

Lezárták volna a határaikat. Mert, ha lezárták volna az országok, mind! akkor nem jutottak volna el mondjuk a Keletiig.

Milyen határvédelem az, amin kapu van és nem határőrök?

Neked írtam, de megint magamnak címeztem.
Ez már több, mint zavaró.

Ezt a mondást, mert nem idézetet írtál, még nem hallottam. De mindegy is, ugyanis a pápának a hatalma pont addig ért.
Egyik óceántól a másikig, már abban az időben is.
És ráadásul máig is kiemelkedő és maradandó a pápai pályafutása. Még magyar vonatkozása is van.
IV. Piusról beszélek.
És olyan "emberei" voltak, mint Néri Szent Fülöp, és Borromei Szent Károly, aki az unokaöccse volt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés