Ferences szemmel Paskai László bíborosról

2015. augusztus 19. 16:49

Zatykó László ofm
Ferencesek
A bíboros úr a szolgálatát nagyrészt a háborgó tengeren ingó hajón teljesítette.

A gyarló szolgálat szentsége

Ferences szemmel Paskai László bíborosról

Könyörgünk, hálát adunk, köszönetet mondunk ferences testvérünkért, Paskai László Pacifik bíboros úrért. Hála van a szívünkben azért, hogy a végső hetek, napok, órák gyötrelmes szenvedéseiben, kiszolgáltatottságában, nehéz agóniájában elénk élte azt a bátorító igazságot, hogy a „gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek” (Rom 8,26), hogy „a Lélek együtt-gyenge a mi gyengeségünkkel” (Takács Gyula). A végső harcot püspöki jelmondata szellemében „in virtute Spiritu, a Lélek erejében” (Lk 4,14), nagy belső fegyelemmel, zokszó nélkül harcolta végig. Kórházi betegszobája az imádság temploma volt. Benne minden – a nővérek és orvosok áldozatos munkája, az imádság a látogató testvérekkel, a rózsafüzér, a szentségek – egyetlen célt szolgált, hogy a szenvedő testvér eggyé legyen Jézus áldozatával, hogy vele és általa „Ámenné” legyen Isten dicsőségére (2Kor 1,20).  Mindezért leborulva áldjuk a Legfölségesebbet, és kérve kérjük, hogy testvérünk legyen azok között, akiket Assisi Szent Ferenc megénekel a Teremtmények dicséretében: „Boldogok, kik békében kitartanak, általad, Legfölségesebb lesznek majd megkoronázva (...). Boldogok, akiket – nővérünk, a testi halál – a te legszentebb akaratodban talál”.

Püspökké szentelése óta (1978) szinte minden testvért, csaknem félszáz ferencest ő szentelt pappá. Ha két ferences összejön, és szóba kerül a papszentelésük, akkor vetélkedve, hogy ki tudja hitelesebben utánozni a bíboros hanghordozását, hangsúlyozását, felidézik a papszentelés szövegéből ezt a mondatot: „Urunk Jézus most itt van közöttünk. Gyarló szolgálatom által ő szentel fel téged”. A bíboros mondásában mindig különös hangsúlyt kapott az Urunk Jézus, a most és a gyarló szavak. Ezek a hangsúlyok elárulták a bíboros hitét és alázatát. Hitét abban, hogyha mi Jézus küldetésében járunk, akkor ő „itt van köztünk”, és akkor – bár a tenger háborog, vad hullámok támadnak, a hajó inog – nincs mitől félnünk. Hitét abban, hogy Jézus művét, ha hűségesek vagyunk, gyarlóságunk sem tudja meghiúsítani. De ebben a hangsúlyban benne rejlik az a vallomás is, amit minden szentmise előtt vallunk, hogy ez a szolgálat mindig gyarló, mert mi magunk gyarlók vagyunk.

A bíboros úr a szolgálatát nagyrészt a háborgó tengeren ingó hajón teljesítette. Egy ilyen háborgó tengeren való tárgyalás sorozatot él meg, amikor a rablóktól kifosztott és félholtra vert (Lk 10,30) kárpátaljai egyház érdekében Moszkvában, Kijevben és Ungváron tárgyal a vallásügyi miniszterekkel, a kijevi metropolitával, az ungvári püspökkel. Mindenütt szóba hozza, amit szóba kell hoznia: a görögkatolikus egyház engedélyezését, a „málenkij robotra” elhurcolt magyarok erkölcsi, anyagi kárpótlását, a kárpátaljai paphiányt, s aztán – olaja tűzre – megemlíti, hogy Magyarországon megszűnik az Egyházügyi hivatal. A szívélyesnek indult találkozó a tárgyaló partnerei részéről háborúvá változik. A legváltozatosabb és a legképtelenebb rágalomözönt zúdítják a fejére. Az ungvári sajtótájékoztatón mindez megismétlődik. Ott az ortodox püspök így utasítja rendre Paskai bíborost: „ne köpj a kútba, mert utána abból kell innod”. És a bíboros mindezekre hogy reagál? Nem vág vissza. Nem rendül meg. Kedvesen mosolyog a rá vicsorgókra. Nem ítélkezik felettük, nem minősíti őket. Nem riadozik, de nem is visszakozik. Minek? „Urunk Jézus most itt van köztünk”, rá kell figyelnünk, arra, hogy a küldetését teljesítsük, nem a vad hullámokra, akkor elveszünk. És Jézus lecsendesítette a tengert. Ma Kárpátaljának egyházmegyéje, magyar püspöke van, a görögkatolikus testvérek visszakapták szabadságukat, szép számmal vannak a hivatások, az egyház él, eleven. Amikor Paskai bíboros erről beszélt, minden második mondatában Isten gondviselő jóságát dicsőítette.

Paskai bíboros úr tisztában volt azzal, hogy szolgálata „gyarló szolgálat”, gyarlók vagyunk. Ennek alázatos tudomásul vétele segítette abban, hogy az őt ért támadásokra soha nem vágott vissza, nem reagált, nem védte magát, és nem is ítélkezett. Csöndbe maradt. De nem sértetten, hanem derűsen, tárgyaló partnereit továbbra is becsülve, néha túlbecsülve. Mi a titka ennek a rendíthetetlen békének? A bűnbánó, a bocsánatkérő szeretet bölcsessége, mely egyedül Isten jóságával méri össze magát, s így látja bűnössége mélységeit, látja, hogy irgalomra, könyörületre és megbocsátásra szorul, de kétségbe nem esik, mert tudja, hogy ez a jóság irgalom, könyörület és megbocsátás. A bíboros úr Páduai Szent Antal útmutatását követte: „Akkor viseljük el helyesen a kapott szidalmakat, midőn szívünk rejtekében tekintünk vissza a hallott szavakra. Ilyenkor könnyű belátni, hogy jogtalanságot szenvedünk ugyan, de azt is belátjuk, hogy rosszabbat érdemlünk. Ekkor a gyalázkodás nyomában inkább a kegyelem jár, mint a harag.”

Paskai László bíboros úr élete számunkra ezt a bölcsességet tanította. A sok példából most csak egyet említek. Sokan vágták a fejéhez többnyire a sajtóban, hátmögötti beszélgetésekben, hogy miért ragaszkodik a hatalomhoz, neki a rendszerváltozáskor félre kellett volna állnia, be kellett volna nyújtania a lemondását a Szentatyának. Ő ezekről a vádakról tudott, de nem reagált rájuk, miközben ezek nyitott kapukat döngettek, és alaptalanok voltak.  Pacifik testvér, a bíboros úr, a hivatalára – Szent Ferenc követőjeként – úgy tekintett, mint a „lábmosás hivatalára”. A rendszerváltozás hajnalán azon nyomban benyújtotta lemondását Szent II. János Pál pápának, aki ezt nem fogadta el, és kérte, hogy maradjon továbbra is hivatalában, a szolgálatában. Miért nem beszélt erről? Miért nem védte magát? Az a fölszabadultság, ahogyan fogadta Paskai bíboros, hogy hetvenöt évesen megszabadulhatott hivatalától, amúgy is rácáfolt minden ilyen vádra.

Paskai bíboros Úr Isten megbocsátó jóságból élt, hálával a szívében ezért a megbocsátó szeretetért, azért, hogy Jézus elfogadta „gyarló szolgálatát”. A megbocsátásból élt, ezért a megbocsátás embere volt. Ember a javából. Az az ember, akiért Assisi Szent Ferenc dicsőíti az ő jó Urát, a Legfölségesebbet: „Dicsértessél, én Uram, azokért, kik megbocsátanak a te szerelmedért, és elviselnek betegséget, zaklatást”.

Zatykó László ofm

(Közlemény.)

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Zatykó Laci rá is jellemző , szép nekrológot írt Paskai bíboros úrról . Mindenki úgy állított össze bíbboros úrról egy képet , amilyen ember ő maga . Zatykó elegáns , értő , finomlelkű ember és szerzetes , így az ő Paskai-portréja is az !

De Mandit olvasol, nem? Vagy csak írsz, nem olvasol?

Mert itt is van egy-két cikk erről.

Elhiszem. Csak nem árt elolvasni a cikket, amihez hozzászólsz.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. augusztus 20. 8:26

Műfajilag nehéz elvéteni, hogy ez egy nekrológ, de szó szerint voltaképpen nincs benne, hogy elhunyt.

Szerintem tanulságosak ezek a szövegértési kudarcok, aki kommunikálni próbál, annak számítania kell arra, hogy néha ennyire alapszinten kudarcot vall.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában