Kensington: Imádunk Magyarországra jönni

2015. augusztus 12. 12:39
Hollandia aktuális rockkedvence, a négytagú utrechti Kensington kedden lépett színpadra az akár 17 ezer néző befogadására is alkalmas A38 sátorban. „Mindig imádunk idejönni, hiszen szerencsére magyar rajongóink is vannak szép számmal” – mondta Eloi Youssef frontember.

Fantasztikus, hogy a Sziget fesztiválon ennyi holland előtt játszhatunk, szinte olyan, mintha otthon lennénk - mondta Eloi Youssef, a Kensington frontembere, valamint Jan Haker basszusgitáros kedden az MTI-nek. Hollandia aktuális rockkedvence, a négytagú utrechti Kensington kedden lépett színpadra az akár 17 ezer néző befogadására is alkalmas A38 sátorban. „2013-ban egy jóval kisebb helyen, a Holland meets Hungary színpadon már zenéltünk a Szigeten, és bár nem volt túl nagy a hely, elképesztő tömeg gyűlt össze. Nem túlzok, az volt talán a Kensington történetének legjobb koncertje, nemcsak a közönség volt őrült, mi is azok voltunk, valahogy óriási energiák gyülemlettek fel. Remélem, most is hasonló lesz a helyzet az A38 sátorban” – mondta Eloi Youssef énekes-gitáros még a koncert előtt. Kiemelte, hogy egy holland zenekarnak a sok holland néző külföldön különös élményt jelent. Hozzátette: a holland rajongók otthon kevésbé felszabadultak, nem engedik el magukat annyira, viszont szeretnek nyáron külföldi fesztiválokra menni, ahol szinte rájuk se lehet ismerni, olyan lelkesek. Jan Haker hozzátette, hogy a nagy hőség is elviselhető, ha ennyien kíváncsiak rájuk.

 
A gitárközpontú, indierockzenét játszó Kensington 2005-ben alakult, és eddig három stúdióalbumot jelentetett meg: a Borders 2010-ben, a Vultures 2012-ben, a Rivals 2014-ben került piacra. A zenekar gyorsan népszerű lett Hollandiában, az európai ismertséghez a turnék mellett az is hozzájárult, hogy többször fellépett az Eurosonic fesztiválon – amely amúgy szintén Hollandiában van, Groningenben. A kvartettben Youssef és Haker mellett Casper Starreveld gitározik és vokálozik, Niles Vandenberg pedig dobol. Mint Youssef és Haker elmondta, ha jut idejük zenehallgatásra – és a turnébuszon, repülőn általában jut –, akkor igyekeznek az övékétől eltérő műfajokat és stílusokat megismerni. „Szeretjük például a Foalst meg a Tame Impalát, de mostanában leginkább az új Maccabees-album, a Marks to Prove It című anyaga szól, hihetetlen lemez. Sajnos nem látjuk őket csütörtökön a Szigeten, mert vissza kell utaznunk Hollandiába” – fűzte hozzá a frontember.
 
Jan Haker az MTI kérdésére kitért arra, hogy ősszel belevágnak egy új album készítésébe, de a munkálatok valószínűleg áthúzódnak 2016-ra. A dobos kisebb kézsérülése miatt maradt el Kensington tavaly novemberi budapesti koncertje az A38 hajón, a csapat azonban idén háromszorosan is pótol: februárban felléptek az A38-on, novemberben újra fognak, a kettő között pedig most a Sziget fesztivál. „Mindig imádunk idejönni, hiszen szerencsére magyar rajongóink is vannak szép számmal” – mondta Eloi Youssef. Niles Vandenberg kézsérülése idején Pestre ugyan nem jöttek el tavaly novemberben, az MTV EMA Awards gálán (a díjat másodszor vehette át a Kensington, mint a legjobb holland zenekar) viszont ott voltak Glasgow-ban, például egy közös fotón pózoltak David Hasselhoff-fal, a Knight Rider- és a Baywatch-filmek sztárjával. „Sok híresség jött és ment; amikor megláttuk, annyit mondtunk: wow! Muszáj volt közös képet csinálni, pláne, hogy elhívott minket a televíziós showműsorába” – mondta végül Eloi Youssef.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában