Ferenc pápa keresztje

2015. augusztus 3. 9:23

Hegyi Gyula
Népszava
Ferenc pápa nem politikai receptet kínál, csak bemutatja, hogy a jelenlegi válság alapvető oka a profit hajszolása, a globális tőke nemzetek feletti uralma és a növekvő egyenlőtlenség.

„Ferenc pápa nem politikai receptet kínál, csak bemutatja, hogy a jelenlegi válság alapvető oka a profit hajszolása, a globális tőke nemzetek feletti uralma és a növekvő egyenlőtlenség. Amely utóbbi egyébként – ahogy kiváló közgazdászok sora is bebizonyította – hosszabb távon a gazdaság, az értelmes kapitalizmus érdekeivel is ellentétes.

Jellemző és szánalmas módon a magyar médiában e nagyszerű beszéd helyett Ferenc pápa bolíviai látogatásából csak az lett a »szenzáció«, hogy Evo Morales elnök sarlóból és kalapácsból formált feszületet ajándékozott a Szentatyának. Ezt a hírt kéjes örömmel csócsálták a hírportálok. Voltak, amelyek nyíltan azt hazudták, hogy a pápa el sem fogadta Morales elnök ajándékát, mások a pápa helyett is kéretlenül felháborodtak miatta. Pedig a pápa egyértelműen kijelentette, hogy nem bántotta meg a különös ajándék, és megértette a mögötte levő tartalmat. A keresztet ugyanis eredetileg egy, a korábbi jobboldali diktatúra által halálra kínzott jezsuita szerzetes, Luis Espinal tervezte, akiről a Szentatya Bolíviába érkezve külön is megemlékezett. (…)

Baloldaliként és katolikusként, némiképp a hiúság bűnébe esve, természetesen külön is büszke vagyok Ferenc pápára. De az egyéni rokonszenven túl is lenne mit tanulnunk tőle. Az értékválsággal küzdő magyar és európai szociáldemokrácia máris nagy lépést tenne előre, ha legalább az általa említett »szent jogokat« komolyan venné. Vagyis szigorúan és következetesen képviselné a teljes foglalkoztatást, a lakhatáshoz való elemi jogot és az egyenlőtlenségek elleni szigorú küzdelmet a globális tőke érdekeivel szemben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Végülis ezt tette nagyjából a "lenne mit tanulnunk tőle..."-szövegtől kezdve. Az apró bibi az, hogy ő is közszereplő már minimum 30 éve. Ha eddig nem tanult...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában