Beiktatták tisztségébe a Miskolci Egyházmegye püspökét

2015. június 13. 14:01
Több száz hívő előtt iktatták be tisztségébe a Ferenc pápa által megalapított Miskolci Egyházmegye első görögkatolikus püspökét, Orosz Atanázt a borsodi megyeszékhelyen, szombaton.

Szent liturgián iktatták be tisztségébe a Ferenc pápa által megalapított Miskolci Egyházmegye első görögkatolikus püspökét, Orosz Atanázt a borsodi megyeszékhelyen szombaton.

 
A Búza téri székesegyházban több száz hívő előtt bemutatott liturgiát követően Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, budapesti vatikáni nagykövet olvasta fel a korábbi Miskolci Apostoli Exarchátusból kialakított Miskolci Egyházmegye megalapításáról rendelkező pápai bullát.
 
Ternyák Csaba, az Egri Főegyházmegye érseke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke üdvözlő beszédében azt mondta, Orosz Atanáz megyés püspöki rangba kerülésével az ezen a területen élő görög szertartású híveknek lelkipásztorként történő segítése immár közös feladat lesz, amelyet „nagy szeretetben, egyetértésben, testvériségben és barátságban” kell végezni.
 
A ünnepi istentiszteleten részt vett Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Metropólia pénteken Debrecenben beiktatott érsek-metropolitája, valamint több püspök és egyházi személyiség is.
 
Ferenc pápa március 19-én rendelkezett a magyarországi görögkatolikusok számára a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház megalapításáról: a pápai rendelkezés a metropólia központjának a Hajdúdorogi Egyházmegyét tette meg, emellett létrehozta a miskolci és a nyíregyházi egyházmegyéket.
 

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kedves barátom , püspök atya ! Nagy öröm jó kezekben látni a pásztorbotot ! Legyél olyan , mint ahogy fiatalon megismertelek : tudós-okos és szerény , derűs ! Isten éltessen !

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés