Ifjúság

Csépányi: A nagymarosi találkozó a megfelelő életforma megtalálásában segíthet

2015. május 14. 11:50
A megfelelő életforma megtalálásában segíthet a szombaton tartandó nagymarosi ifjúsági találkozó – mondta Csépányi Gábor katolikus pap az M1-en. A találkozó témája a tisztaság lesz.

A megfelelő életforma megtalálásában segíthet a szombaton tartandó nagymarosi ifjúsági találkozó – mondta Csépányi Gábor katolikus pap, a rendezvényen műhelybeszélgetést vezető Iránytű team egyik tagja az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

 
Csépányi Gábor, a fiatalokat hivatásuk megtalálásában segítő csoport tagja elmondta, hogy a mostani találkozó témája a tisztaság. Az evangéliumi fogadalmakon haladnak végig a megszentelt élet évére való tekintettel, korábban volt szó a szegénységről, majd az engedelmességről is – tette hozzá.Kiemelte: az életet istentől kaptuk mint ajándékot, aki el tudja hinni, hogy ő isten ajándéka, az ennek megfelelően élheti az életét.
 
Arra a kérdésre, hogy ezek az üzenetek mennyire érvényesek a fiatalok körében, azt válaszolta: nagyon aktuálisak, egyre többen igyekeznek az életüket így berendezni. Ugyanakkor sokan keresik, hogyan is tudják élni az életüket, elhiszik-e, van egy teremtő isten és személyes kapcsolatot lehet vele ápolni.
 
Elmondta, a lelki napok ezt segítik elő, a találkozón megtanulhatnak imádkozni a fiatalok, „ez az első feltétele, hogy kapcsolatban legyünk az élet forrásával, az életet igazán tudjuk élni”.
 
A rendezvény története négy évtizedre nyúlik vissza, ez a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltú, évente kétszer – májusban és októberben – megrendezett országos lelki napja. Az eseményre sok határon túli fiatalt is várnak a szervezők, különösen a Nagymaroshoz közeli Felvidékről.
 

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés