Szent István Könyvhét

A brüsszeli érsek Budapesten: Zűrzavar van az egyházon belül

2015. május 12. 8:39
Zűrzavart tapasztalt az egyházon belül, elmondása szerint ezért írta meg hitvédelmi művét André-Joseph Léonard brüsszeli érsek, akit munkájáért Stephanus-díjjal tüntettek ki a Szent István Könyvhét megnyitóján, hétfőn, a a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán. A másik díjazott Kányádi Sándor volt, a díjakat Erdő Péter bíboros és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök adta át.

A XXIII. Szent István Könyvhét megnyitójának keretében május 11-én, hétfőn átadták az idei Stephanus-díjakat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál pápa-termében. A katolikus szellemiségű kiadók seregszemléjét Erdő Péter bíboros nyitotta meg.

 
Idén teológiai kategóriában André-Joseph Léonard mechelen-brüsszeli érsek, irodalmi kategóriában pedig Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő kapta a Szent István Társulat kitüntetését. André Léonard Miért hiszünk? – A hit érvei, Kányádi Sándor A Corcovado Krisztusa című kötete miatt érdemelte ki az elismerést. A díjakat Erdő Péter bíboros és Spányi Antal székesfehérvári püspök adta át.
 
A belga érsek, megköszönve a díjat elmondta: munkásságának mozgatórugója az volt, hogy általános zűrzavart tapasztalt az egyházon belül. Ez a zavar, ahogyan fogalmazott, az értelmi megkülönböztetés képességének hiányában mutatkozott meg. Így az volt a szándéka, hogy műveivel a személyes hitben való elmélyülést tegye lehetővé egyházi és világi hívek számára egyaránt. 
 
Az 1993-ban alapított Stephanus-díjat hagyományosan a Szent István Társulat fővédője, valamint az alapítvány elnöke adja át az arra érdemes személyeknek. A Stephanus-díjat két kategóriában ítélik oda: a teológia és az irodalom területén kiemelkedő eredményt elért alkotókat díjazzák vele. A kitüntetettek – az alapító okirat szerint – minden évben olyan szerzők, akik magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény kultúra értékrendjét közvetítik. 
 
A Szent István Társulat az idén immár huszonharmadik alkalommal rendezi meg május 11–16. között a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legjelentősebb hazai seregszemléjét. A pesti Ferenciek terén naponta 9–19 óráig 33 könyvkiadó várja az érdeklődőket.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mióta van "válságban" a katolikus egyház ? Az első Pünkösd óta !...

Max. a fordító egyházképéről árul el valamit. Az érsek nyilvánvalóan a "klerikus-laikus" fogalompárt használta, merthogy értelmes katolikus ember.

Mondjuk annyit el lehet ismerni, hogy a "világi", mint magyar szó elég szerencsétlen fordítása a "laikus"-nak.

Továbbá ha továbbmegyünk, ez az új, rossz fordítás azért született, mert a "laikus", mint jövevényszó jelentése a magyar nyelvben eltorzult, a "hozzá nem értő" szinonímájává vált.

Ez viszont kifejezetten a magyar egyházi nyelvhasználatban fölvet olyan kérdéseket, amiket Samsa olvtárs feszeget.

Részben. Tehát igazad van abban, hogy akár a magyar "világi" szó, akár a magyarban eltorzult jelentésű "laikus" szó elég szerencsétlen.

De azért az igenis minőségi különbség, hogy egy klerikus az kifejezetten a vallási meggyőződésére teszi rá az életét, míg egy laikus élete az más dimenziókban is értelmes.

Egy laikus joggal mondhatja, hogy élni a házastársi életszövetséget, családban gyermeket nevelni, és munkával megkeresni a mindennapi kenyeret, az Istennek tetsző tevékenység, de azért mindez azok számára is érték, akik nem hisznek Jézus Krisztusban vagy nem hisznek Istenben. Éppen ezért viszont elkötelezettebben keresztény életforma a klerikusoké, akiknek a mindennapjai csak a kereszténység kontextusán belül mondhatók értelmesnek.

Ha azonos minőségekről volna szó, akkor miért mennének olyan kevesen papnak?

Szerintem részben pont azért, mert egy ilyen döntés önmagában érdemelne egy olyan egyházon belüli társadalmi elismerést, amit az "azonos minőségek" hamis ideológiája miatt manapság az egyházon belüli laikus társadalom is gyakran megtagad a klerikusoktól.

Ez nem csak szociológiai szöveg: a házasságról való lemondás, és az Istennek szentelt élet akkor tud hatékony jel lenni a világban, ha a házasságban élő vagy arra készülő laikus hívek értik és értékelik ennek a jelnek a jelentését. Enélkül az Istennek szentelt életre vállalkozó személy egyszerű csudabogár marad.

Egy orvos tevékenységének a társadalmi hasznossága mindenki előtt nyilvánvaló, ehhez nem kell kereszténynek lenni.

De éppen ezért az orvosi munka nem is igazán hatékony meghívása másoknak a kereszténységre.

A pap munkája pedig többek között azért, és akkor lehet hatékonyabb meghívás, ha ezt az amúgy nyilvánvaló tényt egy keresztény orvos megfelelően elismeri. Ha viszont köti az ebet a karóhoz, hogy "de, ő is, éppannyira", akkor éppenséggel kihúzza a talajt a papok munkája alól.

Szerintem amúgy pont ez a zsinat utáni egyházi válság lényege.

Mit értesz azon, hogy "ugyanolyan fontos"? Ez a szememben pont egy tekintélyi kinyilatkoztatásnak tűnik, aminek semmilyen teológiai, értelmi megalapozást nem adtál. Márpedig egy ilyen kinyilatkoztatás nem fog meggyőzni senkit, aki az életét tenné Krisztusra az egyházban, ha azt érzékelné, hogy az egyház ezt várja tőle.

Szóval: miért fontos szerinted papnak menni? Miért "ugyanolyan fontos", mint mondjuk betegségeket gyógyító orvosnak?

Ez egy elfogadható protestáns válasz volna. Kb. ennyi a dolga egy református lelkésznek, már a saját családja egybentartásán túl.

Katolikus válaszként logikusan következik belőle a papi nőtlenség tagadása, és az, hogy szerzetesekre semmi szükség. Vagyis logikusan következik belőle a protestantizmus :-)

Helyes, hogy szóvátetted. Ebben a sztoriban azért igaznak bizonyult az elv, hogy "a keresztények vére mag".

Ha az érsek vére ontásáig nem is állt ellen, de kétségtelenül megaláztatást vállalt Krisztusért, és világszerte ismertté is vált az előadása, ami enélkül megmaradt volna egy egyetem falai között.

Még egyszer: ez annyiban mellébeszélés a részedről, hogy a papi hivatásnak olyan, a szerzetesi eszménnyel összekötött elemeit nevezem más minőségnek, mint a nőtlenség és a napi zsolozsmaimádság.

Tulajdonképpen a szerzetesség jelent más minőségű Krisztuskövetést, mint a "világi" keresztény élet, és a világi (!) papság annyiban, amennyiben a nyugati egyház a világi papság ethoszát eléggé összekötötte a szerzetesi ethosszal.

Namost, egy olyan - protestáns jellegű - keresztény közvélemény, amely ezt tagadja, lényegében kihúzza a talajt a szerzetesség alól éppúgy, mint a cölebsz papság alól. Egy ilyen közvélemény mellett egyszerűen nem hatékony a szerzetesi jellegű keresztény tanúságtétel, nincsenek is a protestáns világban Krisztus miatt tudatosan a házasságról lemondó személyek.

Nekem meg eszembe jut Newmann bíboros mondása katolizálása indoklásaképpen arról, hogy a "gentlemanek egyházából átléptem a hitvallók és vértanúk egyházába".

Newmann természetesen nem volt ostoba, tudta, hogy a katolikus egyházban korántsem mindenki vértanú és hitvalló - az eszményt értékelte. Vagyis hogy a katolikus egyházban eleven eszmény a vértanúkra és hitvallókra emlékeztető szerzetesi élet, a papság elé is ezt adják eszményként, és a világban élő laikus hívek számára is.

Köszi, hát, igen, ez is egyfajta minőségi különbségtétel.

Ha már az orvos-szakmával példálództunk, eszembe jutott Boldog Batthyány-Strattmann László példája.

A II. Vatikáni zsinat az egyetemes életszentség hangsúlyozásával nem azt mondja, hogy ha egy orvos szakmai tisztességgel, tehát gentlemanként ellátja munkáját, akkor szent, hanem azt, hogy eljuthat az életszentségre a saját szakmájában, ha azt olyan hősies fokon gyakorolja, ahogyan Batthyány-Strattmann László tette. Tehát az életszentségnek sokféle útja van, de a puszta szakmai lelkiismeretességnél mindenképpen több kell.

Ez amúgy a világi papokra is vonatkozik. Nem attól lesznek szentek, ha értelmesen prédikálnak, és lelkiismeretesen szervezik a plébániai életet, hanem ha képesek egy olyan misztikus Istenközelségre eljutni, amire a nőtlenség és a zsolozsmaimádság kívánalmával az egyház fölszólítja őket.

Ha már Szentírás, még a Zsid 12,4 jut az eszembe: "A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig." Az abszolút keresztény eszmény a vérünk ontásáig menő tanúságtétel Jézus Krisztus mellett. A szerzetesség akkor kezdődött, amikor a vértanúság vágyától égő keresztényeket Nagy Konstantin után senki nem akarta agyoncsapni :-)

Így a vértanúk és hitvallók egyházának a továbbélése egy olyan egyház, amelyben a tényleges vagy szerzetesi vértanúságra nem vállalkozó keresztények illő tisztelettel fordulnak azok felé, akik szerzetesi eszményeket valósítanak meg a maguk életében, vagy éppen vérük ontásával is kitartanak valamilyen egyházüldözésben, ami azért bennünket is bőségesen körülvesz, akár időben, akár térben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés