ÁVH

Egykori börtönénél neveztek el teret Mindszenty Józsefről Józsefvárosban

2015. május 1. 9:11
A Fővárosi Közgyűlés április 29-i ülésén fogadta el, hogy a Tolnai Lajos utcai egykori ÁVH-börtön közelében, a József utca sarkán álló tér Mindszenty József nevét vegye fel. A hercegprímás 1949-től közel öt éven át raboskodott Józsefvárosban.

Mindszenty Józsefről nevezték el a VIII. kerületi Tolnai Lajos utca és a József utca sarkán található, korábban névtelen teret – írja a jozsefvaros.hu. A kerületben működő Magyarországi Mindszenty Alapítvány 2013 szeptemberében kereste meg Kocsis Mátét, Józsefváros polgármesterét azzal a javaslattal, hogy a névtelen közterületet nevezze el az önkormányzat Mindszenty József térnek. Az alapítvány javaslatával a polgármester, majd a józsefvárosi képviselő-testület is egyetértett.

A fővárosi közterületek elnevezése a Fővárosi Önkormányzat közgyűlésének hatáskörébe tartozik, egyéb közterek elnevezése mellett erről a javaslatról is az április 29-ei közgyűlésen döntöttek. Az előterjesztést megszavazta a közgyűlés, így a József és a Tolnai Lajos utca sarkán álló eddig névtelen teret a jövőben Mindszenty József térnek hívják majd.

Mindszenty József bíborost, Magyarország hercegprímását 1948 decemberében tartóztatták le. Alig néhány hónappal később, több hétig tartó kínzások után, koholt vádak alapján életfogytig tartó fegyházra ítélték. Büntetését 1949. szeptember 27-e és 1954. május 13-a között a Conti – a ma Tolnai Lajos – utca 41. szám alatti, egykori ÁVH-s börtönben töltötte. Mindszenty rabsága állomásai közül itt töltötte el a leghosszabb időt.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gáz... tényleg így gondolod?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés